Új immunterápiás eljárást engedélyezett az FDA

Történelmi jelentőségűnek nevezett immunterápiát engedélyezett a leukémia egyik fajtájának gyógyítására az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA).


Jelentősen javultak a leukémiás gyerekek túlélési esélyei

Jelentősen javultak a leukémiás gyerekek túlélési esélyei az 1995 és 1999 közötti időszakot a 2005 és 2009 közötti időszakhoz viszonyítva - állapította meg egy új tanulmány, amely a Lancet Haematology című szaklap friss számában jelent meg.


Génszerkesztés

Először gyógyították meg egy kisgyerek leukémiáját emberi immunsejtek génjeinek szerkesztésével - közölték a londoni Great Ormond Street kórház orvosai.


A leukémia legrégebbi ismert esete

A leukémia legrégebbi ismert esetét azonosították a Tübingeni Egyetem kutatói egy hétezer éves női csontváz vizsgálata során.


Leukémiások 90 százalékát gyógyította meg egy kísérleti terápia

A hagyományos kezelések sikertelensége miatt reménytelen állapotú leukémiás betegeknél látványos eredményt ért el egy kísérleti gyógymód: 90 százalékuk bizonyult rákmentesnek egy hónappal a kezelés után - jelentették be philadelphiai orvosok.


Növekedtek a leukémiás betegek túlélési esélyei Európában

Növekedtek a leukémiás betegek túlélési esélyei Európában, de a hatékony gyógyszerekhez való hozzáférés mértéke alapján országonként eltérően - derült ki az eddigi legnagyobb szabású európai vizsgálatból.


Bocsánatot kért rákban megbetegedett munkásaitól a Samsung

Bocsánatot kért leukémiában és ritka rákbetegségekben megbetegedett dolgozóitól, illetve az e betegségekben elhunytak hozzátartozóitól a dél-koreai Samsung Electronics Co., a világ legnagyobb okostelefon- és memóriachipgyártója, és kártérítést is kilátásba helyezett.


Meghalt leukémiában a kilencéves tiszteletbeli rendőrfőnök

Meghalt leukémiában az a kilencéves detroiti kisfiú, aki egy napig tiszteletbeli rendőrfőnök lehetett az amerikai nagyvárosban.


Sejtalapú immunterápiával gyógyították a leukémiát klinikai próbák során

Sejtalapú immunterápiával gyógyították az előrehaladott leukémiát az eddigi legnagyobb klinikai próba során amerikai kutatók.


Magasfeszültségű távvezetékek: egy tanulmány tagadja a leukémia kockázatát

Azoknál a gyerekeknél, akik földfeletti magasfeszültségű vezetékek közelében nőnek fel, nem nagyobb a kockázat arra, hogy megbetegedjenek leukémiában. Erre a megállapításra jutott egy kontrollált esettanulmány, mely a British Journal of Cancer (2014; doi: 10.1038/bjc.2014.15) folyóiratban jelent meg. Szerzői ezzel a közleménnyel saját, korábbi eredményeiket korrigálják. melyek szerint akkoriban találtak összefüggést.


1 | | |