Folyamatosan csökken a véradók száma

Folyamatosan csökken a véradók, míg egyre nő a kizárólag vérplazmát adományozók száma - írta pénteki számában a Magyar Idők.

véradás | MTI Hírek13
Annak érdekében, hogy ne apadjon veszélyes szint alá az országban a vérkészlet, az idei évtől a plazmadonoroknak évente legalább egyszer teljes vért is kell adniuk.

Az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) főigazgatója a lapnak nyilatkozva azt mondta, hogy a véradók fokozatosan "kiöregszenek", átlagéletkoruk a statisztikák szerint egyre magasabb. Jákó Kinga úgy fogalmazott: mindent megpróbálnak, hogy megnyerjék az új nemzedékeket e nemes célnak. Nyaranta például rendszeresen kitelepülnek a véradásszervező Magyar Vöröskereszttel a különböző fesztiválokra, egyéb rendezvényekre. Év közben sem pihennek, legutóbb például Pécsett a 30Y zenekar tagjaival közösen szerveztek, most szombaton pedig az ország egyetemi városaiban, Budapesten, Debrecenben, Győrben, Szegeden és Pécsett rendeznek VITÁL véradást, kifejezetten a fiataloknak - tette hozzá.

A főigazgató azt mondta, hogy a fiatalokból sem hiányzik az empátia és a segítőkészség, ezt bizonyítja az úgynevezett irányított véradások sikere, vagyis amikor vércsoport-azonosság esetén konkrét személynek adják a vért. A térítéses véradási formák azonban megváltoztatták a hajlandóságot: Szegeden egy év alatt mintegy 23 százalékkal csökkent a 18-23 éves új donorok száma, miután megnyílt a helyi plazmaközpont - közölte Jákó Kinga, aki szerint a térítésmentes véradási rendszeren ennek ellenére nem szabad, és a világ civilizált részén nem is terveznek változtatni.

A lap azt is hozzáteszi, emellett viszont nem lehet elítélni, hogy a plazmaközpontok hivatalosan kompenzációnak nevezett anyagi ellenszolgáltatást nyújtanak. A vérplazmából készülő gyógyszerek ugyanis a becslések szerint csak Magyarországon évente 40-50 ezer esetben bizonyulnak életmentőnek - írják.

| véradás
2016-06-06 00:49:58
hirdetés

Web Design & Development Prowebshop