Legutóbbi cikkek

Vérátömlesztés: a legkorábban alkalmazott szerv- (szövet-) átültetés

Az emberiség hamar felismerte, hogy a vér az élet hordozója: tapasztalták például, hogy a sebesült harcosok vérüket elveszítve életüket is elveszítik. Évezredeken át csak annyit tudtunk tehát, hogy a vér az élet hordozója. Érthető, hogy az orvosok évszázadokon keresztül kísérleteztek azzal, hogy vérző vagy vérszegény betegeket vér adásával gyógyítsanak vagy fiatalítsanak meg.

Mit kell tudni a vércsoportokról?

A vérben lévő valamennyi sejt védőburokkal rendelkezik, annak érdekében, hogy a sejt belsejében lévő anyagok együtt tudjanak maradni, megfelelő működést biztosítva. Ez a védőburok - idegen szóval membrán - azonban nem sima, mint a luftballon, hanem a burkot alkotó fehérjék, cukrok és zsíranyagok (lipidek) ágas-bogas, kitüremkedéseket és behúzódásokat tartalmazó külső felszínt hoznak létre. Talán legjobban úgy lehet elképzelni, mint a vadgesztenyét, védőburkával.

Évi félmillió véradás szükséges
Programsorozat az ünnepek előtt — Fiatal donorokat várnak

2002. 11. 27

Magyarországon mintegy 200-300 ezer aktív véradó van. Átlagos életkoruk 40 év körüli, így a szervezőknek — elsődlegesen a Magyar Vöröskeresztnek és az Országos Vérellátó Szolgálatnak — alapvetően fontos feladatuk, hogy minél több fiatalt nyerjenek meg a véradás ügyének.Az Országos Vérellátó Szolgálat "Adj vért és ments meg három életet" programsorozatot indít: ennek keretében a történelmi egyházakkal — a Magyar Katolikus Püspöki Karral, a Magyarországi Evangélikus Egyházzal, a Magyarországi Református Egyházi Zsinattal és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségével —, valamint a vöröskereszttel közösen hagyományteremtő céllal A vér ajándék elnevezéssel országos önkéntes véradást szervez az ünnepek előtt, december 2. és 22. között. A véradók napja alkalmából országos ünnepségsorozat is kezdetét veszi.A vérellátó tájékoztatása szerint a szükséges laboratóriumi és orvosi vizsgálatot követően az alkalmasnak bizonyuló donortól 4,5 deciliter vért vesznek le. A beavatkozás steril, egyszer használatos eszközökkel történik, így a véradó nem fertőződhet. A vérvétel egyébként tíz percnél kevesebb ideig tart. Az ezt követő pár perces pihenő után uzsonnát kapnak a donorok. A levett vérben — a vércsoport meghatározásán túl — a vérrel átvihető fertőző betegségeket vizsgálják. Így a fertőző májgyulladás két típusát, az AIDS, valamint a szifilisz kórokozóját. Abban az esetben, ha valamilyen probléma mutatkozik, a vérellátó a donort szakorvosi ellátáshoz juttatja.

| 5 |
Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop