A gyakran megzavart alvás gyorsíthatja a daganat növekedését

A gyakran megzavart alvás gyorsíthatja a rákos daganat növekedését és fokozhatja betegség agresszivitását - derült ki egy izraeli kutatásból.

alvás, daganat, rák, alvászavar | InforMed Hírek12   InforMed

A patkányokkal végzett kutatást Fahed Hakim, a haifai Rambam Egészségügyi Központ gyermekgyógyásza vezette. Rágcsálók két csoportját tanulmányozták. Az egyik csoportot egész éjjel hagyták nyugodtan aludni, a másikat rendszeresen többször is felébresztették.

Egy hét után mindkét csoport állataiba rákos sejteket injekcióztak, és négy héten át figyelték, hogy növekszik bennük a daganat. A két csoport ugyanúgy aludt, mint a legelső héten.

Négy hét után azt figyelték meg, hogy az alvásmegvonástól szenvedő rágcsálók szervezetében kétszer akkorára nőtt a tumor, mint a nyugodtan alvóknál - olvasható a Cancer Research című tudományos lapban. A daganatok nemcsak nagyobbra nőttek a rosszul alvó csoportnál, de agresszívabbá is váltak, azaz gyorsabban és mélyebbre hatoltak a szövetbe, mint a zavartalanul alvó patkányoknál - írták a kutatók.

Hakim elmondta: a megzavart alvás károsítja az immunrendszert és az úgynevezett makrofág sejteket, amelyeknek le kellene győzniük a rákot, ehelyett azonban a növekedését segítették elő a rosszul alvó rágcsálóknál.

A kutatást két évvel ezelőtt eredetileg az alvási apnoe nevű légzési zavar tanulmányozására indították. A légutak éjszakai elzáródása miatt az apnoés betegek gyakran fulladnak, ezért többször is ébredés zavarja meg az álmukat.

"Ezt a betegséget kezdtük kutatni, de az éjszakai nyugalom megzavarásának a modern világban számos egyéb oka is lehet, többek közt a zajos szomszédság vagy a folyton megcsörrenő telefon" - magyarázta Hakim. Hozzátette: rengetegen nem tudnak nyugodtan aludni éjjelente, ez pedig közvetlenül károsítja az egészségüket.

| alvás, daganat, rák, alvászavar
2014-02-05 22:03:45


Gyógyszert szállító robotok

Apró mágneses robotokat fejlesztettek ki amerikai mérnökök, amelyek a baktériumokhoz hasonlóan ki tudnak lépni az erekből, hogy gyógyszert szállítsanak a tumorba vagy k...


Univerzális rákteszt

A Queensland-i Egyetem kutatói tízperces ráktesztet fejlesztettek ki, 90 százalékos bizonyossággal lesz képes kimutatni a rákot a vérből. Eredményeiket a Nature Communic...


A rák nem fog eltűnni

Hondzso Taszuku japán immunológus, az idei orvosi Nobel-díj egyik kitüntetettje szerint a rák nem fog eltűnni, de az immunterápiával kezelhetővé válik a nem is olyan tá...


Hondzso Taszuku: a tudomány befektetés a jövőbe

Hondzso Taszuku, a Kiotói Egyetem professzora, az idei orvosi Nobel-díj egyik kitüntetettje kedden annak a reményének adott hangot, hogy hazája a jövőben még többet áldo...


Az immunológiai megközelítés forradalmasítja az onkológiai ellátást

Az immunterápia fejlődésével olyan paradigmaváltás indult meg az onkológiai ellátásban, amelynek eredményeként az immunrendszert aktiváló terápiák kerülnek előtér...