Integess, ha fáj!

Következnek az igazi rémtörténetek a fogorvosokról. Mert kicsi gyermekkorunktól ez ivódott belénk, hogy félnünk kell tőlük, mert ők bántanak minket.

fogorvos, fogápolás, fogfehérítés | InforMed Hírek9   InforMed | Szántó, A.
Történt a családunkban régen, amikor is a pici gyereknek mondja a fogorvos, hogy csak nyugodtan emelje föl a kezét, ha kicsi fájdalmat is érez, amikor a fúrással meg kellene már állni. Hát, hogy, hogy nem, hazudott neki, mert szegény hiába emelte a kezét fel, aztán csak egyre magasabbra, csak nem akarta a kínzó ember a fúrást abbahagyni.

Hát így menjen az ember fogorvoshoz? Hogyan is bízzon meg bennük már ezek után? És még integessünk is nekik?

Magam is megszenvedtem és átéltem e félelmeket pici koromban. Nem tartottam én semmi mástól akkor, csak a szúnyogoktól, meg a fogorvosoktól. Utóbbiakat gyakran látogattam, nem maradt jó élményem egyik után se. Előbbiek engem látogattak, ők jó élményekkel távoztak.

Akkoriban még nem terjedt el az az általános nézet, hogy a legkisebb, esetlegesen felmerülő kellemetlenségre is érzéstelenítéses megoldásokat alkalmazzanak. Magyarul akármit, csak ne fájjon.

- Ezt a kis lyukat hamar betömjük - vigyorgott gyanúsan a fogorvos, aki fúrás közben jött rá arra, hogy a picike lyuk alatt egy nagyobb lakik. De most már nem kell az időt injekcióval húzni, hamar meglesz. Hát nem lett meg hamar. Egész gyerekkoromat végigkísért a tőlük való rettegés. Egészen addig, amíg át nem kerültem a szék másik oldalára, és én mondhattam meg a fogászat-gyakorlaton, kinek milyen kezelésre van szüksége. Ezt már sokkal jobban élveztem. Hát még azt, hogy később jómagam szerveztem Magyarországra az angol betegeket fogászati kezelésre. Menjetek csak, az se nekem fog fájni! Ha meg gond van, tegyétek fel a kezeteket. Hehe.

A sors különös kegyelméből a nővérem éppen fogorvos lett. Nem is akármilyen. Mostantól fellélegezhetek, vége a rettegésemnek! Mert itt egy megértő hús-vér ember, aki igazán nem csinál semmi rosszat és nem bántani akar. Elhiszi, amit mondok neki és akkor ad fájdalomcsillapítást a fogászati székben, amikor csak én akarom, tisztán tudományos alapon. És ennek semmi köze ahhoz, hogy tudom a gyerekkori titkait és bármikor sarokba szoríthatom.

Könnyű dolga van mostanában a gyerekeknek, akik fogászati kezelésre érkeznek! Minden létező fájdalmukat azonnal elnyomják, illetve megelőzik annak keletkezését. Méghozzá a fájdalom elleni olyan szerekkel, ami a még a nem létező fájdalom kialakulásának az esélyét is nullára csökkenti. És igazán gyerekbarát ez az illatos zselé, rózsaszínű és rágó íze van.

Nem tudják már ezek a kicsik, hogy szegény, ártatlan gyermek-őseik még mennyit szenvedtek akkoriban ugyanabban a székben. Nem is beszélve a mentális sérüléseikről, mert egy örök életre nyomot hagyott bennük azoknak az érzéstelenítés nélküli foghúzásoknak, töméseknek az élménye.

Fogápolás? Olyan irgalmatlanul elcsépeltnek hangzik, de mégis mindig visszatérő probléma. Mivel ennek bio módja nincsen, de mechanikus megoldása annál inkább, így nem marad más hátra, mint a sikálás.

Minél többet sikálja valaki a fogát, annál hamarabb elkopik a fogkefe.

Így van ez? Nővérem felé fordulok, hangomban vibráló őszinte kíváncsisággal.

Dr. Szántó Ildikó, gyermekfogászati osztályvezető:

Így bizony! Elkopik a fogkefe, de a fog is, ha annyira sikáljuk. Különbség csupán annyi, hogy előbbiből olcsón tudunk újat vásárolni.

Sajnos a tiszta víz kivételével mindig jut a szánkba valamilyen sav (lásd savas gyümölcsök, tiszta aszkorbinsav vagy foszforsav a Colából), ami hatásosan oldja a fogzománcot. De az a csodálatos nyál ellene dolgozik, mert fél óra alatt helyrehozza a savas eltolódást, s akkor már neki lehet állni az alapos tisztításnak. De nem előbb, különben a savtól felpuhult réteg azonnal távozik a fogunkról. Ami persze eleinte észrevehetetlen, csupán mikroszkópos méretű rétegek oldódnak le újra és újra. Ám ahogy telnek az évek, láthatóvá, mi több fájdalmassá válik e veszteség. Ezt nevezzük lyuknak.

Tehát fogat nem étkezés után közvetlenül, hanem fél óra múlva kell mosni.

Gyerekeknél még gyorsabb a romlás folyamata, ők sokkal hamarabb szenvedői lesznek a következményes gyulladásnak. A szülő dolga és felelőssége a gyermek fogának épsége! Amelyik gyerek nem mos fogat, annak meg kell mosnunk, naponta kétszer.

A fogápolás lényege, hogy a szánkban leledző baktériumtömeget csökkenteni kell. Kémiai anyagokkal (fogrém és öblítő), valamint nyers erővel, minél gyakrabban. Különben ezek a baktériumok megtapadnak a fog felszínén, ahol a beérkező cukorból erős savakat termelnek, amit a nyál egyedül nem képes onnan eltávolítani. A sav és a lyuk egyre mélyebbre hatol, ezzel pusztítva az ép fogat.

Régen is tisztították az emberek a fogaikat, persze nem olyan hatékonysággal és jó módszerekkel, mint ami manapság rendelkezésre áll. Tiszta vízzel, sóval, homokkal, mentalevéllel. Mégsem romlott annyira a foguk. Vannak népcsoportok, ahol máig ismeretlen a fogszuvasodás. Az erdei állatoknak sem romlik a foga, nincs duzzadt arcú gorilla! Mi tehát a baj a mi fogainkkal? Nem gyengék, nem kicsik és nem is puhák. Egyszerűen sokat érintkeznek cukorral. Gondoljuk el. Az ember az afrikai, később eurázsiai területen fejlődött ki. Cukorral az Újvilág felfedezéséig csak elvétve találkozhatott. Nem csoda, ha a fogazat nincs felkészülve az ostromra. A cukor tehát az ősellenség. Ha sikerül a cukrot a szájtól kellő távolságban tartani, és később sem beengedni oda, nem lesz lyukas fogunk.

Fogfehérítés

A szép, igényes, ápolt és ragyogó fogsor manapság fél siker. Savas és színes ételeink azonban az idő elteltével nyomot hagynak a fogainkon, amit mai modern technikával könnyedén kivilágosíthatunk. Csak óvatosan az árnyalatokkal!

Aki fogfehérítésre szánja el magát, feltétlenül forduljon fogorvosához!

Érdemes megkérdeznie az ő véleményét, megfogadnia tanácsait.

Nagyon fehér fogú embereket lehet látni manapság mindenfelé. Meszsziről ki lehet szúrni azokat a pácienseket, akik a fogorvosnál minimum 5-6 árnyalattal világosabb színt választottak maguknak a szükségesnél, ez kb. 2-3 árnyalattal világosabb a nagyon fehérnél, és veri a Mount Everest északi lejtőjének ragyogását is. Kicsit elnéztek valamit, vagy otthoni módszert választva, kétszer annyi ideig hagyták fogaikon a bolti fehérítő-zselét. Napközben még csak hagyján, de éjszaka! Hamisítatlanul fluoreszkál. Mosolyuk ragyog, ahogy még Lugossy Béláé sem a komolyabb Drakula-jelenetekben.
| fogorvos, fogápolás, fogfehérítés
2011-01-31 15:28:07
hírdetés
hirdetés
hírdetés

Web Design & Development Prowebshop