Amit a fogak közötti tisztításról tudni kell

A száj megfelelő karbantartásához nélkülözhetetlen a napi kétszeri fogmosás. Ez természetesen senkinek sem újdonság, van azonban valami, amiről jóval ritkábban esik szó, pedig az őszinte, egészséges mosoly kulcsa: ez a fogközi tisztítás.


3 erős érv az Invisalign mellett

A fogszabályozás ma már egy modern és viszonylag gyors folyamat, átlagosan 8-9 hónap alatt már jelentős eredmények érhetőek el. Az Invisalign forradalmasította a fogszabályozást, amely már Magyarországon is egyre népszerűbb. Cikkünkben három olyan érvet ismerhetsz meg, amely után biztosan ezt választod majd.


A fogselyem helyes és hatékony használata

A legtöbben tisztában vannak vele, hogy száj egészségének megőrzése érdekében alapos fogtisztításra, illetve rendszeres fogorvosi vizsgálatokra van szükség. Ezen vizsgálatok során talán önt is emlékeztette fogorvosa a fogselyem alkalmazására és annak pozitív hatásaira.


Ez történik a fogaiddal, ha nem ápolod megfelelően

Azt gondolhatnád, hogy a XXI. században már az emberek nagy része tisztában van azzal, pontosan hogyan, milyen eszközökkel és módszerekkel érdemes végezni a szájápolást. Így pedig nem is lehet semmi gond a fogaikkal, igaz? Ez azonban közel sem így van!


A fogszabályozó kezelés

Fogazati rendellenességek alatt tágabb értelemben az arc-és állcsontok fejlődési rendellenességeit értjük, a fogsorívek hibás állását, illeszkedését, szűkületét, a szám feletti fogak jelenlétét, egyes fogak hibás állását, elhelyezkedését.


Hogyan vigyázzunk gyermekeink fogaira?!

A csecsemő legegészségesebb táplálása a szoptatás. A szopáskor a csecsemőnek meg kell dolgoznia a táplálékért, így fejlődnek ki a rágóizmok. Szopáskor a szájüreg és a melléküregeik közötti nyomásviszonyok kedvező hatást fejtenek ki az arc, illetve a fogív normális fejlődéséhez.


Hibák a fogápolásban

Magyarországon egy ember évente 2200 forint értékű fogászati kezelést vesz igénybe, viszont mindössze egy tubus fogkrémet és fél fogkefét használ el. Nem csoda, ha a 60 éven felüliek fele fogatlan, de sok gyereknek is hiányzik 2-4 maradandó foga, már 14 éves korára.


A szájápolás alapjai

Az egészséges fogazat megőrzéséhez három elengedhetetlen feltételre van szükség: 1. Naponta legalább kétszer alaposan mosson fogat. 2. A főétkezések között kerülje az édességek és cukros italok fogyasztását. 3. Látogassa rendszeresen - legalább félévente - fogorvosát.


Mi lakik a fogkefén?

Sokan talán nem is tudják, mi minden tenyészik a fogkeféjükön. Az alábbiakból kiderül az igazság, és az is, milyen gyakran ajánlatos fogkefét váltani.


Tudatos szájápolás

A legjobb esetben is 32 fogunk nő ki gyermekkorunkban, és ennyi jut egész életünkre. Ezt a 32 fogat kell megóvni, megtartani, ápolni és gondozni, mert nincs mód a fogak tökéletes pótlására.


1 | | | |

Web Design & Development Prowebshop