Kellemes lehelet

Minden harmadik embernek kellemetlen szájszaga van. Ennek leggyakoribb oka a száj szárazsága és az elhanyagolt fogazat. Persze nem ritka, hogy a rossz emésztés vagy gyomorpanaszok állnak a háttérben.


Mi az oka?

Az okok között első helyen áll a száj szárazsága. Ebből rögtön következik a legjobb ellenszer is: többet kell inni, és a szájüreget állandó jelleggel nedvesen kell tartani.

A szájszag leggyakrabban a szájüregből ered, az igen kellemetlen jelenség az esetek 99 százalékban nem utal semmilyen szervi betegségre, így nem kell tőle megijedni.

A gyomor megbetegedése (gyomornyálkahártya-gyulladás, nyitott gyomorszáj, esetleg gyomorrák), illetve az emésztőrendszer megbetegedése már valamivel ritkábban okoz szájból kiáradó rossz szagot.

Oka lehet valamilyen elfogyasztott élelmiszer - gondoljunk csak kávéra, a fokhagymára -, vagy valamilyen gyógyszer is. Azonban ezekben az esetekben a kipárolgás időben korlátozott, míg az "igazi" szájszag állandó.

Sok esetben a szájüregben lévő baktériumok felelősek a rossz szájszagért. Ezek legtöbbször a nyelv hátsó részén, a fogak közötti résekben és a fogínytasakokban találhatók. A baktériumok kénvegyületeket termelnek, amelyek a szájon keresztül távoznak.

A rendszeresen használt fogkefe, fogkrém és fogselyem az ilyen mikróbák halálos ellenségei. Ezek az eszközök már első alkalommal is "átütő sikert" hoznak és lehetővé teszik a partnerhez való közelebb kerülést.

A mikroorganizmusok előszeretettel telepszenek meg a műfogakon is, ha azok tisztítására valaki nem fordít kellő gondot. A teljes protézist viselőknek ajánlatos a tisztítást követően a protézist alaposan leöblíteni, folyó vízzel. Ezzel eltávolíthatók az esetleges tisztítóanyag maradványok.

További oka lehet a rossz szájszagnak az elporlott fogtömés, amely elsőrendű megtelepedési lehetőséget biztosít a baktériumoknak. Ez ellen a rendszeres fogorvosi ellenőrzés jelenti a segítséget.

Mit tehetünk ellene?

Igyunk több vizet! Ezzel a szájban több nyál tud képződni, ami kimossa a baktériumokat, illetve nem hagyja megtelepedni azokat.

További javaslat: egy csepp citrom a nyelv hegyére - ez is fokozza a szagot közömbösítő nyálképződést.

Használjunk leheletfrissítő sprayt, szájvizet vagy üdítő cukorkát a felfrissítéshez! A légzés elősegíti a nyálképzést is és ilyenformán "áttételesen" gondoskodik a jó leheletről. Azonban ez nem jelenti a szagot keltő baktériumok teljes megsemmisítését.

Használjunk nyelvkaparót! Jó segítség a nyelven lévő lepedék eltávolítására a nyelvkaparó vagy lehúzó használata (egyes fitotékákban kapható), de letisztíthatjuk nyelvünket fogkefével is.
Testünk legszennyezettebb része a szájüreg. Nem csak a fogak, hanem a szájüreg egyéb részeire is, például a nyelv. Az étkezések és az élvezeti cikkek fogyasztása (többek között a dohányzás) során, valamint a levegő szennyeződése miatt számos méreganyag kerül a szervezetünkbe.
Ennek egy része az alvás során kicsapódik a bőrünkre és a nyelvünkre, innen ered a kellemetlen test- és szájszag. Gyakori szokás az ébredés után azonnal kávét inni vagy rágyújtani, hogy ezzel eltűnjön a kellemetlen szájszag.

A szagok mindig bomlástermékekből és méreganyagokból erednek, nem jó visszanyelni a kávéval! Inkább válasszuk az egészséges megoldást: a szájöblítést, fogmosást, és a nyelvlepedék eltávolítását.

| kellemetlen szájszag, szájszag, fogselyem, leheletfrissítő sprayt, szájvíz, lepedék
2016-05-06 16:55:17
hirdetés