Mit kell tudni a nyálkövekről?

A nyálat a nyálmirigyek termelnek: a két fültőmirigy, a két állkapocs alatti mirigy, a két nyelv alatti mirigy, ezenkívül még 600-1000 kicsiny nyálmirigy a száj nyálkahártyája alatt.

nyálmirigy, nyál, nyálkő | InforMed Hírek18   InforMed | Piskóty, G.
Ezek termelik a napi 1-1,5 liter mennyiségű nyálat, mely színtelen, könnyen habzó folyadék és mennyisége egyénenként változik. A nyál termelődését sokban befolyásolja a szájba jutott táplálék fajtája, de már látványa is, ezért is fontos az ízlésesen terített asztal mellett a szépen tálalt étel. Az életkorral a nyálképzés kevesebb lesz, ez egész a szájszárazságig fokozódhat.     

A nyál összetétele: víz, szerves és szervetlen anyagok, fehérvérsejtek, hámsejtek, baktériumok. A nyál fehérjéi közül a mucin a leglényegesebb, valamint a különböző enzimek és vitaminok.

A nyálnak igen sok feladata van. Nedvesen tartja a fogakat és lágy részeket, védi, sőt, szinte lemossa azokat, az öntisztulást segíti. Táplálkozás közben a falat formálásában, bevonásában és csúszóssá tételében is igen fontos szerepe van. Vannak olyan táplálékaink, amelyek emésztése a nyál hatására már a szájüregben elkezdődik.

A táplálék oldódása a nyálban teszi lehetővé az ízérzést. Bizonyos mértékben védi a fogakat a szuvasodástól, amit az is bizonyít, hogy kísérleti állatok nyálmirigyeinek kiirtása után az állatok fogai igen rövid idő alatt mind szuvassá váltak. (Baktériumellenes hatását az állatok is ismerik: sebük nyalogatásával segítik annak gyógyulását.)

A nyálmirigyek leggyakoribb megbetegedése a nyálkő, ezen belül is 90 százalékban az állkapocs alatti mirigyben, 10 százalékban a nyelv alatti mirigyben fordul elő. Összetételük hasonló a fogkőhöz: foszforsavas és szénsavas mészből állnak. Változó nagyságúak lehetnek - a mákszemnyi, babnyi mérettől az 1-3 centiméter hosszú kövekig. A keletkezés oka valószínűleg: valamely gyulladás alkalmával levált mirigyhámsejt, amely köré a megváltozott összetételű nyálból kicsapódnak az említett anyagok. A kialakult kő állandó gyulladást tart fenn, ez további növekedésére és újabb kövek képződésére ad alkalmat.

Sokáig, akár évekig tünetmentes lehet, de aztán szűkítheti, eldugaszolhatja a kivezetőcsövet, s ezután a pangó nyál is gyulladást vált ki. Ilyenkor nagyon jellegzetes a beteg panasza: ha étkezik, sőt, ha evéshez készül, vagy étvágygerjesztő ételeket lát, a beteg oldali áll alatt tájék megduzzad és a nyálmirigyben feszülő fájdalmat érez. Ha ebben az állapotban látjuk a beteget, akkor jól kitapintható a mozgatható, sokszor galambtojásnyi duzzanat az állkapocs széle alatt, melynek nyomkodásakor a nyelv alatti kivezetőcső nyílásából nyúlós, sűrű, sokszor tejszerűen zavaros, vagy gennyes váladékot tudunk kipréselni.

A duzzanat 1-2 órán belül lelohad, illetőleg a mirigy kiürül, hogy újabb étkezéskor ismét jelentkezzen a fájdalom. A heveny tünetekhez tartozik még ezenkívül a fokozott nyálzás, nyelési nehézség, a környező nyirokcsomók megduzzadása, de láz és szájzár is jelentkezhet. (Máskor krónikus folyamatba megy át, ekkor állandóbb, merev beszűrődés tapintható, mely nagyságát rövid időközönként változtatja és nyomásra mérsékelten fájdalmas, ezt az állapotot heveny fellobbanások szakíthatják meg.)

A nyálkő diagnózisánál általában egyértelmű a kórelőzmény, a klinikai kép, a tapintás és a röntgenvizsgálat alapján. Kontrasztanyaggal való feltöltés, ultrahangvizsgálat, CT is segítheti a diagnózist.

A nagyobb kövek nem tudnak a kivezetőcsövön áthaladva kiürülni, ezek legtöbbször a mirigyállományban rekednek meg. A köveket szájsebészeti osztályon kell eltávolítani. A kisebb kövek a nyálvezetékből rámetszéssel is eltávolíthatók ambulánsan, de a mélyen mirigyállományban levő kő feltalálása nem könnyű feladat, a feltárás, tamponálások során sikerülhet a mirigyből kipréselni a köveket, de gyakran szükséges a köves mirigy kiirtása a száj, vagy a nyak felőli metszésből. Amikor nem kerül sor a teljes nyálmirigy kiirtására, akkor előfordulhatnak kiújulások, a műtét utáni hegképződés a nyálvezetéket beszűkítheti, s ez pangáshoz, a kőképződés kiújulásához vezethet.

A nyálkő megelőzésével kapcsolatos praktikus tanácsok hiányában az javasolható, hogy panaszok esetén mielőbb forduljunk szájsebészhez, mert a krónikussá váló gyulladás gócbetegséget is okozhat - további megbetegedéseket okozva.

| nyálmirigy, nyál, nyálkő
2020-01-07 12:37:01
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Web Design & Development Prowebshop