Miért alakul ki a fogágygyulladás?

Egy harapás az almába - véres nyomok. Fogmosás - a fogkrém habja pirosra színeződik. A fogorvosok szerint mindezek a tünetek gyulladás félreérthetetlen jelei.

| Ideál - Reforméletmód magazin   Celsus Kft. | Perger, A.
A fogíny elsősorban akkor vérzik, ha a szájban elszaporodtak a káros baktériumok. Idővel ez a fertőzés a fogakon kívül az egész állkapocsra is kiterjedheté az orvosok ezt nevezik parodontitisznek, azaz fogágyulladásnak. A gyulladás az állkapocs csontjait is érinti, amelyben a foggyökerek helyet foglalnak, ennek következtében a fogak kilazulnak, később kihullanak.

Azt gondolhatnánk, az ok egyszerűen a szájhigiénia elhanyagolása. Ez azonban sajnos nem igaz: a parodontitisz olyanokat is érinthet, akik lelkiismeretesen ápolják a fogukat. Közéjük elsősorban a dohányosok tartoznak, vélik a szakemberek. A dohányzás gyengíti a száj ellenálló képességét és akadályozza a fogíny vérellátását. Előfordul, hogy a fogíny ezért kevésbé tűnik gyulladtnak, egyes körülmények között akár teljesen egészségesnek nézhet ki. Ennek ellenére a parodontitisz halad előre, és mivel általában fájdalommentesen zajlik, alattomos módon már csak akkor válik észrevehetővé, amikor a fogak mozogni kezdenek. A dohányzás abbahagyása ilyenkor éppoly fontos, mint a szájhigiénia tökéletesítése. A parodontitisz előtörténete: a nem megfelelően eltávolított foglepedék, amely tele van baktériumokkal, behatol a fogíny pereme alá. Ennek megakadályozásában sokat segíthet az alapos fogápolás. Ha ugyanis a parodontitisz csírái már továbbjutottak a fogíny alatt, és meglazították a fogíny és a fogak összekapcsolódását (zsebképződés), akkor már nem sokat tehet a mégoly rendszeres fogmosás.

Hogyan előzhető meg?

ÍME TIPPJEINK

  • Fogunkat minden étkezés után mossuk meg, naponta egyszer különösen alaposan.
  • Használjunk lekerekített fejű, közepesen kemény szőrű, rövid fejű fogkefét.
  • Fontos, hogy a fogkefét ne nyomjuk rá túl erősen! A túlzott súrolás hatására a fogíny lejjebb csúszhat és az érzékeny fognyak láthatóvá válik. Szerencsére ez nem jelent automatikusan parodontitiszt, de a kárt már nem lehet jóvátenni. Egy kis trükk a gyakorláshoz: fogkefénk fejét nyomjuk egy konyhai mérlegre, hogy megtanuljuk érzékelni az erőkifejtés helyes mértékét. A mérleg maximum 150-200 grammot mutathat!
  • Fogmosási technika: először a fogak külső, majd a belső felét tisztítsuk meg körkörös mozdulatokkal, a fogkefe szőre eközben mindig a fogíny felé mutasson.
  • Lényeges, hogy lassan haladjunk előre, minden részen hosszabb ideig időzzünk, és különösen alaposan tisztítsuk meg a fogíny alatti részt. Utoljára vegyük a rágófelületeket - ha mindezt már begyakoroltuk, három perc alatt elkészülünk a fogmosással!
  • Fogkefénket két-három havonta cseréljük, mielőtt a kefe szőre elhajlana. Ez az elektromos fogkefékre is vonatkozik. Az elektromos fogkefe saját mozgása megkönnyíti a fogmosást, a hibás használat azonban nagyobb kárt okozhat. Ha biztosra akarunk menni, olyan készüléket válasszunk, amelyik túl nagy nyomás hatására magától kikapcsol.
  • Olyan fogkrémet használjunk, amely triclosant (pl. Colgate Total), vagy cink-fluoridot (Elmex, Meridol) tartalmaz. Ezek az anyagok csökkentik a gyulladást, megölik a baktériumokat, és bizonyos mértékig még az állkapocscsontok leépülését is akadályozzák. A habot köpjük ki, ne öblítsünk rá vízzel - akkor keményebb lesz a fogzománc!
  • A fogközöket legjobb naponta fogmosás előtt fogselyemmel (a nem viaszozott jobban tisztít) vagy - a fogközök nagyságától függően - műanyag fogpiszkálóval, illetve speciális fogköztisztító kefével (interdentális fogkefe) megtisztítani. A helyes használatról kérdezzük meg fogorvosunkat!
  • A szájvíz nem helyettesíti a fogkefét, mivel nem oldja le a fogkövet. Fogmosás után azonban részben megakadályozhatja annak újraképződését (ugyanez igaz a szájzuhanyra).
  • A fogvédő rágógumik praktikusak olyan helyzetekben, amikor a fogmosás körülményes (az autóban, az irodában, utazás közben). Étkezés után felére csökkentik azt az időszakot, amikor az élelmiszerek savas összetevői megtámadják a fogzománcot.
  • Félévente végeztessünk fogorvosunkkal fogtisztítást, és feltétlenül kérjük meg, hogy parodontitis szondával derítse fel a már meglévő fogínysebeket, hogy ezeket is kitisztíthassa. .
|
2002-09-05 16:38:45
hírdetés
hirdetés

Web Design & Development Prowebshop