Használ-e a rákellenes diéta?

Mostanában sok helyen találkozhatunk úgynevezett rákellenes vagy rákmegelőzésre alkalmasnak tartott diétával. Elsősorban a prosztatarák miatt aggódó férfiak képesek akár még azt is megenni, amit egyébként nem kedvelnek, csak, mert azt hallották, hogy véd a rák ellen.

rák, diéta | InforMed Hírek 2005 ;3   InforMed | Dobos, L.
Mi az igazság? Megelőzhető-e az étrenddel a rák? Minden tanács és ajánlás ellenére a kutatók azt mondják, nem lehet teljes bizonyossággal válaszolni erre a kérdésre. Rengeteg a feltételezés, ám kevés a bizonyíték

Az ajánlott étrendek legtöbbje nem valószínű, hogy ártalmas lenne. Együnk kevesebb húst, több halat, zöldséget és gyümölcsöt. A szívre mindenképpen jótékonyan hat ez az életmód, még akkor is, ha a rák ellen hatástalan.

Az amerikai országos egészségügyi intézet igazgatóhelyettese, dr. Barnett Kramer szerint az emberek gyakran el sem hiszik, vagy inkább nem akarják elhinni, mennyire kevés a bizonyíték az étkezés és a rák összefüggésére. Pedig ahogy az életkor egyre magasabb lesz, mind több a rákbeteg is.

Sok tanulmány készült az étrend és a rák összefüggéséről, de utóbb szinte mindegyikről kiderült, hogy vagy a módszerével, vagy még inkább az eredmények értelmezésével valami probléma volt. Régebben például azt hitték, hogy az emlőrák és a zsíros étrend között összefüggés van. Később rájöttek, hogy a múltra vonatkozó kérdőívek megbízhatatlanok, a válaszadókat vagy az emlékezetük csalja meg, vagy befolyásolják őket bizonyos, az étkezéssel összefüggésben elterjedt közhelyek.

Kiderült például, hogy a zsírok fogyasztásának semmi köze az emlőrákhoz. A gyümölcsökből és zöldségekből származó rostoknak semmi vagy csak minimális hatása van a vastagbélrákra. Nem lesz kisebb a valószínűsége a vastagbél-polipnak akkor sem, ha bétakarotint fogyaszt valaki. A legtöbb eredmény statisztikailag nem szignifikáns.

Befejezéséhez közeleg az a mindeddig legnagyobb szabású, randomizált tanulmány, amelyben 48 835 középkorú és idősebb nő vesz részt, és a zsírszegény étrend valamint az emlőrák összefüggésére keresi a választ. Több tudós kételkedik az eredményben, és vannak, akik szerint az ételeknek nem is annyira a minősége, inkább a mennyisége számít.

The New York Times
| rák, diéta
2005-09-29 10:33:18

Web Design & Development Prowebshop