Diabetes társaság: az analóg inzulint használóknál már működik a beteg-együttműködés

A szakma azt hitte, hogy jóval több cukorbeteget érint majd az analóg inzulin támogatásának szigorítása, de máris javult a beteg-együttműködés, ezért sokaknál hatásosabbá vált a terápia - mondta a Magyar Diabetes Társaság elnöke kedden az MTI-nek.

Barkai László felidézte, hogy a tavaly július elsejével bevezetett új szabályozással módosították az analóg - korszerűbb és lényegesen drágább - inzulinkészítmények finanszírozását. Ennek az a lényege, hogy ha a kezelés nem volt elég hatékony, akkor a beteg ezt a terápiát csak 50 százalékos támogatás mellett kaphatta tovább, vagy átállt a 100 százalékban támogatott, hagyományos, úgynevezett humáninzulin-terápiára.

A társaság elnöke azt mondta, a szakma korábban úgy számolt, hogy ez a szigorítás legalább a betegek 30-40 százalékát érinteni fogja, mert nem teljesítik a kritériumokat. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) adatai szerint viszont mindössze 20 százalék lett azoknak az aránya, akiknél nem volt elég hatékony a terápia.

Ennek kapcsán Barkai László megjegyezte: a kezelés eredményességét nagyban befolyásolja, hogy a beteg mennyire működik együtt, mennyire fogadja meg az orvos utasításait. Véleménye szerint így az, hogy végül az analóg inzulint használó betegek mindössze 20 százalékának kellett váltania, annak köszönhető, hogy a szabályozás szigorítása miatt jobban odafigyeltek a kezelésükre, betartották az utasításokat, többet jártak felülvizsgálatra.

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) hétfőn az MTI megkeresésére azt közölte: az analóg inzulint használó betegek kezelésének felülvizsgálatára vonatkozó szabályozást 2012-ben azért vezették be, hogy százszázalékos támogatással csak azok a betegek használjanak analóginzulin-készítményt, akiknél az a kívánt hatást el is éri.

"Nem megfelelő hatás esetén" az ilyen betegek kezelése humáninzulinnal folytatható 100 százalékos támogatással, az analóg inzulinos kezelést pedig csak 50 százalékos támogatással vehetik igénybe. Az orvos és a beteg dönti el, hogy melyiket választják - írta az OEP.

Az egészségbiztosítónál rendelkezésre álló adatok szerint a korábban analóg inzulint használó betegek mintegy húsz százalékánál változott a készítmény. Többségük humáninzulinnal folytatta a terápiát, analóg inzulint 50 százalékos támogatással csak a töredékük vett igénybe. Kiemelték viszont, hogy egy év után minden beteg visszatérhet a 100 százalékban támogatott analóginzulin-készítményhez, és ismét szedheti azt addig, amíg a terápiás eredményei megfelelőek.

A gyógyszerek támogatási rendszerében tavaly jelent meg a beteg-együttműködés kifejezés, amely azt jelenti, hogy a beteg az ajánlásnak megfelelően szedi a gyógyszert, így táplálkozik és ennek megfelelő az életvitele.

A cukorbetegek gyógyszereinek támogatására vonatkozóan a terápia eredményességén alapuló új szabályozást egy tavaly április végén megjelent miniszteri rendelet rögzíti. A rendeletmódosítás miatt e betegeknek gyakrabban kell orvosi felülvizsgálatra járniuk.
| egészségpolitika, diabétesz, cukorbetegség, analóg inzuli, támogatás
2013-02-05 21:20:53


Egyre több a cukorbeteg gyerek

Az 1-es típusú diabétesz egy autoimmun betegség, tehát nem a rossz táplálkozási szokások miatt alakul ki, a betegségben - szemben a 2-es típusú cukorbetegséggel - éle...


Cukorbetegség: új remények?

A norvégiai Bergen-i Egyetem kutatói nemzetközi kutatókkal együttműködve felfedezték, hogy a hasnyálmirigy alfa sejtjei, melyek a glukagont termelik, képesek átvenni az ...


Inzulinhiány 2030-ra

Cukorbetegek millióit fenyegetheti az inzulinhiány a Stanford Egyetem tanulmányának becslései szerint, mely a The Lancet Diabetes & Endocrinology című orvosi folyóiratban j...


A légszennyezettség és diabétesz

A Washington Egyetem kutatói szerint a mikroszemcsés légszennyezettség kapcsolatba hozható a cukorbetegség kialakulásával. A Lancet Planetary Health folyóiratban publikál...


Egzotikus új gyógyszer lehetősége diabéteszben

Az Ausztráliában honos kacsacsőrű emlős egyik hormonja segítheti a 2-es típusú cukorbetegség kezelését - az Adaliade-i Egyetem és a Flinders University's School of Medi...


hirdetés