Hirdetés

Cukorbetegek világnapja - Tudatos életvezetéssel cukorbetegen is teljes élet élhető

Tudatos életvezetéssel cukorbetegen is teljes élet élhető, erre kívánja felhívni idei kampányában a figyelmet a Cukorbetegek Budapesti Egyesülete.

cukorbetegek világnapja, cukorbetegség, világnap |

MTI Hírek13 | MTI

Az egyesület szerint a legfontosabb az, hogy az egyébként igen súlyos szövődményekkel járó betegség minél előbb kiderüljön, és arra, hogy rossz diagnózis esetén is sokféle eszköz áll a beteg rendelkezésére, illetve hogyan védekezzünk a diabétesz romboló hatásaival szemben.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény idézi Füzesi Brigittát, a Cukorbetegek Budapesti Egyesületének elnökét, aki szerint a cukorbetegséggel lehet, de eleinte nem könnyű együtt élni, hiszen ez gyakran teljesen új életmód kialakítását jelenti, miközben az élet más területein változatlanul helyt kell állnia a betegnek.

Valamennyi érintettnek, beleértve a családtagokat is, sok segítségre és türelemre van szüksége a megfelelő ismeretek elsajátításához - tette hozzá.

Az egyesület hétvégi rendezvényének mottója: "Tartsa kézben diabéteszét!", és a program során az elhangzó előadásokon szó esik a valójában egészséges étkezést jelentő diétáról, de az érdeklődők megtudhatják a több százezer embert érintő inzulinrezisztencia helyes étrendjének feltételeit, a cukorbetegség és a lisztérzékenység kettős diétájának módszerét, a rendszeres mérések és vizsgálatok fontosságát.

A Cukorbetegek Budapesti Egyesülete által szervezett diabétesz világnapi rendezvényen többek között ingyenes mérésekkel, szűrésekkel, vizsgálatokkal (vércukor, HbA1C, digitális EKG, neuropátia, koleszterin, vérnyomás, testzsír) ellenőrizheti valamennyi érdeklődő saját egészségi állapotát, amellyel kapcsolatban egyéni tanácsadással is szolgálnak a szakemberek.

Magyarországon jelenleg több mint hétszázezer diagnosztizált cukorbeteg él, és körülbelül félmillió azok száma, akik már cukorbetegek, de még nem tudnak róla. A becslések szerint tíz év múlva a 20-70 év közötti korosztályban már minden tizedik ember cukorbeteg lesz Magyarországon.

A cukorbetegek világnapját, november 14-ét az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szervezésében tartják 1991 óta az inzulin felfedezője, Sir Frederick Grant Banting Nobel-díjas kanadai orvos születésnapján. Az ENSZ által hivatalosan 2007-ben elismert világnapon a cukorbetegség rohamos terjedésére, a megelőzés lehetőségére és fontosságára hívják fel a figyelmet.

cukorbetegek világnapja, cukorbetegség, világnap

2016-11-12 12:39:29

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop