Növekedési hormont – legális?

A humán növekedési hormont (HGH) az 1950-es évek óta alkalmazzák növekedésben elmaradt kisgyermekek kezelésére. Egészen 1990-ig nem is használták egyéb célra, amikor is a New England Journal of Medicine-ben megjelent egy közlemény, mely szerint azoknál a férfiaknál, akik hat hónapon át hormonkezelést kaptak, a testzsír-százalék csökkent és izomtömegük megnőtt.

HGH, növekedési hormon | InforMed Hírek5   InforMed | Dobos, L.
A vizsgálatban ugyan mindössze 12-en vettek részt, de az eredmények arra ösztönöztek egyeseket, hogy elterjesszék, megtalálták az öregedés elleni csodaszert. Számtalan honlapon árulnak növekedési hormont tartalmazó krémeket és spray-ket is, melyek azonban teljesen hatástalanok, ugyanis a növekedési hormon kizárólag injekció formájában hat.

A hormon alkalmazását öregedés elleni tiltja a törvény, a betegnek bizonyítania kell, hogy hormonszintje a normális alatt van. A vény nélküli árusítás 5 év börtönt és 250 ezer dollár büntetést von maga után.

Egyes vizsgálatok olyan mellékhatásokról számolnak be, mint az ízületek fájdalma és megdagadása. Mások szerint akár rákot is okozhat. – A növekedési hormont az emberi szervezet választja ki a sejtek szaporodásának elősegítésére – mondja dr. Thomas Perls gerontológus, a HGH elszánt ellenzője –, és a rák éppen ellenőrizhetetlen sejtszaporodás.

A növekedési hormon és a vele kapcsolatos szenzációk gyakran kerülnek az újságok címoldalára. HGH-t találtak Anne Nicole Smith testében is a boncoláskor, Sylvester Stallonét pedig az ausztrál vámosok tartóztatták le, mert 48 ampulla HGH-t találtak nála.

Sokan azonban kitartanak amellett, hogy a növekedési hormon veszélytelen és hasznos. – A hormon szintje a korral együtt csökken, én csak helyreállítom a normális szintet – mondja dr. Mark Gordon, Los Angeles-i orvos.

Dr. Perlst azonban mindez nem győzte meg. – Ha egyes orvosok azt állítják is, hogy nincsenek mellékhatásai, én nem hiszek ebben. Ez csak üzlet. Mindenkinek abba kellene hagynia, aki használja, mert szerintem óriási kockázatot vállal.

CNN
| HGH, növekedési hormon
2022-05-18 19:19:46
hirdetés

Web Design & Development Prowebshop