Évente 12 ezren veszítik el a látásukat szürkehályog miatt

Magyarországon évente 12 ezren veszítik el látásukat szürkehályog miatt, pedig ez elkerülhető lenne, de az emberek egy része nem érzi szükségét az operációnak, másik része pedig fél a műtéttől - írta szerdai számában a Világgazdaság a Semmelweis Egyetem (SE) felmérésére hivatkozva.


Még mindig sokan félnek a szürkehályog-műtéttől

Magyarországon csaknem százezer szürkehályog-műtétre lenne szükség, de a legtöbb beteg nem is érzi szükségét az operációnak vagy fél a műtéttől - írta csütörtöki számában a Magyar Idők a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának kutatására hivatkozva.


Szemcsepp szürkehályog kezelésére

A kaliforniai -San Francisco (UCSF) egyetem kutatói azonosítottak egy vegyületet, mely szemcsepphez hozzáadva egerekben és emberi szemlencse szövetben helyreállította a szemlencse áttetszőségét. A felfedezés lehetővé teheti majd a szürkehályog konzervatív kezelését. Az eredményeket a Science folyóiratban közölték.


Műtét helyett szemcsepp?

A lanoszterolt tartalmazó szemcsepp növeli a szemlencse átlátszóságát szürkehályogos kutyáknál. A jelenleg csak műtéttel gyógyítható betegség a jövőben embernél is gyógyítható lehet szemcsepp alkalmazásával a Nature című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint.


Kombinált szemműtétek

Két műtét helyett egy műtéttel gyógyíthatók azok a betegek, akiknek a szürkehályog mellett más, éleslátást rontó „hátsó szegmenst érintő” betegségük is van.


A memórián is javíthat a szürkehályogműtét

A memórián is javíthat a szürkehályogműtét, nem csak a beteg látásán - állapította meg egy új amerikai kutatás.


A szürkehályog-operáció megóvhat a csípőműtéttől

Az idős emberek gyakran azért esnek el és szenvednek súlyos csonttörést, mert a lassan, de visszafordíthatatlanul kifejlődő szürkehályog miatt rosszul látnak. Amerikai kutatók vizsgálata egyértelműen bizonyította, hogy a szemészeti beavatkozás megelőzheti a súlyos, több órás csontműtétet.


A C-vitamin hiánya növelheti a szürkehályog kockázatát

Nagyobb a szürke hályog kialakulásának kockázata azoknál az idősebb embereknél, akik étkezésükkel kevés C-vitamint vesznek magukhoz - állapították meg Indiában végzett vizsgálatukban brit kutatók.


Vezető vaksági ok - A szürkehályog

Katarakta: a szürke hályog görög eredetű neve vízesést jelent. Találó kifejezés, ugyanis mintha vízfüggönyön nézne át, ahhoz hasonló a látvány annak, akinek szemlencséje elhomályosodik a hályog miatt. Manapság szinte népbetegségnek számít, és a világon az egyik vezető vaksági okként emlegetik.


Biztonságos a lézeres szürkehályog-műtét

Könnyebb és pontosabb, ha lézer segítségével törik szét és távolítják el a szemlencsét szürkehályog-műtétnél - közölték amerikai orvosok.


1 |