Szürkehályog

Az emberi szemlencse leggyakoribb betegsége a lencse elszürkülése révén kialakuló, látáscsökkenést okozó szürkehályog (cataracta). A szürkehályog lehet veleszületett, illetve az élet folyamán szerzett.

A C-vitamin megvéd a szürkehályog ellen

2002. 07. 17

BOSTON, USA - A szemlencse proteinjeinek oxidációja feltételezések szerint kulcsfontosságú feltétele az időskorban megjelenő szürkehályog képződésének. A katarakta fejlődése a szemet elhomályosító opálos rétegek kialakulásával, több lépcsőben zajlik. A Tufts Egyetem és a Harvard kutatói most azt jelentették ki, hogy tartósan szedett C-vitaminnal az időskori hályogképződés megelőzhető. Vizsgálataikban 247 kórházi nővér vett részt, életkoruk a szemészeti vizsgálat időpontjában (1990-1992) 56 és 71 év között volt. A résztvevőknek emellett 1980 óta kétévenként kérdőívekkel felmérték a C-vitamin bevitelét. 1988-ban a megkérdezettek 11 százaléka szedett vitamint már 10 vagy több éve, 18 százalékuk 5-9 éve, és 13 százalékuk 1-4 éve. A fennmaradó 58 százalék egyáltalán nem szedett vitaminpótlást. Abból a 26 nőből, akik már legalább 10 éve szedtek C-vitamint, 10-en (38 százalék) minimum napi 700 mg-ot használtak, 12-en (46 százalék) 400-700 mg-ot, és 4-en (16 százalék) kevesebbet, mint 400 mg-ot naponta. Egy nemrégiben készült vizsgálat szerint 150-250 mg/napos C-vitamin bevitel elegendő a szem szöveteinek telítéséhez. Az összes résztvevőt részletes szemészeti kivizsgálásnak vetették alá, és ennek során kiderült, hogy a vitamint már több mint tíz éve szedők között a korai hályogképződés 77 százalékkal, a középsúlyos hályogképződés pedig 83 százalékkal kisebb gyakorisággal fordult elő azokhoz viszonyítva, akik sohasem szedtek tablettában C-vitamint. Ezek az arányok akkor is érvényesek maradtak, amikor a további rizikófaktorok, azaz az életkor, a dohányzás, az aszpirinfogyasztás, a klimax utáni homonterápia illetve fokozott napozás hatásait kiegyenlítették. A fentiek alapján a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a C-vitamin hosszútávú pótlása jelentős mértékben csökkentheti a szemlencse-opálosodást, ami végső soron a szürkehályog kialakulásának első jele. NB: A vizsgálatot részben két vezető gyógyszer- és vitamingyártó, a Henkel és a Hoffmann-LaRoche finanszíroztaMegjelent: American Journal of Clinical Nutrition, Vol. 66, October 1997, pp. 911-16 VL: 6

| 2
Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop