A súlyemelés árthat a szemnek

A rendszeresen végzett súlyemelés fokozhatja a szemnyomás látást is veszélyeztető növekedésének kockázatát.

| InforMed Hírek20   InforMed | Dobos, L.

Kép:D MARGE

Brazil kutatók szerint a nagy súly emelése időlegesen megemeli a szemnyomást, különösen akkor, ha közben a levegőt is bent tartjuk. Ez a kutatók szerint fokozhatja a glaukóma kockázatát, mivel a kísérletből kiderült, hogy a betegség gyakoribb azok körében, akiknél a szemnyomás gyakran változik.

A szemnyomás az aerobik gyakorlatok – futás, kerékpározás – végzésénél általában csökken, és csökken az olyan nem aerobik gyakorlatoknál is, mint a súlyemelés. Ugyanakkor azonban magasabb a szemnyomás az ún. Valsalva-műveletnél, ebben az esetben a levegő egy zárt sípon keresztül préselődik, és megnő a mellkasi nyomás. Ez történik köhögésnél, hányásnál, valamint a fúvós hangszerek megszólaltatásánál, és egyes esetekben a súlyemelésnél is.

A kísérlet során 30 nem glaukómás férfinál mérték súlyemelés közben a szemnyomást. A résztvevők szemnyomása egyébként a normális tartományba esett, azaz 21 Hgmm alatt volt.

Az önkéntesek a fekvenyomásos gyakorlatot négyszer ismételték meg, kétféleképpen. Az első alkalommal a jobb szem nyomását mérték, és a súlyemelők az utolsó ismétléskor visszatartották a légzésüket. Másodszorra a bal szem nyomását mérték, a résztvevők pedig normálisan lélegeztek a gyakorlat alatt. A szemnyomást a negyedik ismétléskor mérték.

Az első körben a szemnyomás 10 résztvevő közül 9-nél átlagosan 4,3 Hgmm-rel nőtt. A második körben a nyomás a súlyemelők 62 százalékánál nőtt, átlagosan 2,2 Hgmm-rel. A kutatók szerint a szemnyomás emelkedése a Valsalva-műveletnek tudható be, vagy a fekvenyomáskor végrehajtott hasonló mozdulatsornak.

Úgy vélik, hogy az első ismétlések alatt tapasztalt magasabb szemnyomást is a tüdőben visszatartott levegő miatt kialakuló nagyobb mellkasi nyomás okozta. A szemészeti szakfolyóiratban megjelenő cikk szerint: – A hosszan tartó súlyemelés kockázati tényező lehet a glaukóma kifejlődésében és rosszabbodásában. szempontjából.

A kutatók azt is megállapították, hogy a látóideg az állandó nyomást sokkal jobban viseli, mint a nyomás ingadozását.

| glaukóma, súlyemelés
2022-09-21 12:44:46
hirdetés

Web Design & Development Prowebshop