Rózsa, ásványi anyagok, sós víz, eukaliptusz és ópium – még ha furcsán is hangzik, mindegyik az inhaláláshoz kötődik. Az emberiség története során a különböző népcsoportok, más-más gyógynövények és főzetek hatásában hittek. Ezek közül sokat ma már nem szívesen alkalmaznánk, van azonban olyan, ami évezredek elteltével is megállja a helyét.
Az ókori egyiptomiak jöttek rá először arra, hogy a növények és ásványi anyagok gőzének belélegzésével tisztulnak a légutak. A növényeket tűzön melegített köveken gőzölték fel, a füstöt pedig lyukacsos gőzgyűjtőn keresztül szívták be.

A perzsák légúti megbetegedések esetén rózsa és más virágok gőzét lélegezték be, de a pézsmát és ámbrát sem vetették meg. Sőt! Nemcsak belélegezve, de por formájában felszívva is használták. Ők figyeltek fel először a mindmáig népszerű mentolos-eukaliptuszos keverék kedvező hatásaira is, amelyet napjainkban bedörzsölő kenőcs formájában is használunk.

A rómaiak mindennapjainak a fürdőzés meghatározó része volt, így hamar felfedezték, hogy a sós vízgőz tisztítja a légutakat és puhábbá teszi a bőrt, és fiatalít is. Nem véletlen, hogy a gőzkamrák azóta is rendkívül népszerűek a különböző wellness központokban.

A kínaiak már körülbelül i.e. 2000-ben is inhaláltak a ma-huang nevű gyógynövénnyel, amelyet magas efedrin tartalmának köszönhetően az alacsony vérnyomás kezelésére és a koncentrációképesség javítására használtak. Vasból készült inhalátorok segítségével pedig ópiumot szívtak.

A rómaiak tengeri sós oldata, vagy a perzsáktól eredő eukaliptuszos-mentolos egyveleg ma is használható, de a kamillás, zsályás vagy levendulás gőzfürdő, valamint a zöldpajzsos termékek is nagy segítséget nyújtanak a nátha leküzdésében.