Hirdetés

A hányinger és a hányás okai

Életünk során valamennyien átéljük azt a felettébb kellemetlen érzést, amikor gyomrunk egyszer csak felkavarodik, és émelyegni, esetleg szédelegni, verejtékezni kezdünk, majd a hosszabb-rövidebb ideje elfogyasztott ételt-italt viszontlátjuk. Az viszont kevésbé ismert, milyen okok vezethetnek a hányinger kialakulásához, illetve a hányáshoz…

hávinger, hányás |

InforMed Hírek16:54-55   InforMed | Móritz, H.


A fenti jelenségnek számtalan oka lehet. Vannak közöttük ártalmatlanok és olyanok is, amelyek súlyos, akár életveszélyes állapotot jelentenek.

Ellenkező irány…

A hányás fontos védekezőreakció. Célja, hogy a szervezetbe jutó mérgező anyagokat eltávolítsa, ezáltal pedig megakadályozza az egészség károsodását. Ilyenkor a hasizmok akarattól függetlenül összehúzódnak, miközben a gyomor és a nyelőcső záróizomzata ellazul, így a gyomortartalom a szokásoshoz képest éppen az ellenkező irányba indul.

Sokan azt gondolják, a hányinger, illetve a hányás csak a gyomor-bél rendszer betegségei esetén jelentkezik, ám ennél jóval összetettebb folyamatról van szó.

Agyunknak hányásközpontja is van. Az ide érkező ingerek származhatnak a bélrendszerből, olyan receptorokból, amelyek kémiai anyagokkal ingerelhetők, az egyensúlyozószervből és felsőbb agyi központokból is.

Okok a gyomorban…

A legegyszerűbb eset, amikor romlott étel fogyasztása okozza a tüneteket. Ekkor a gyomor vagy a bélrendszer egyéb részei igyekeznek minél gyorsabban megszabadulni az izgató anyagtól. Ez történik akkor is, amikor elrontjuk a gyomrunkat, mert túl sok ételt, esetleg ismeretlen, szokatlan fűszereket, élelmiszereket fogyasztottunk.

A túlzásba vitt alkoholfogyasztás is hasonló következményekkel járhat.

Szintén hányás lehet a következménye a gyomor-bél rendszer fertőzéseinek.

Hányinger, hányás előfordul gyomor-, ill. nyombélfekély esetén. Ilyenkor a kísérő tünetek – gyomorégés, tipikus fájdalom, étvágytalanság stb. – egyértelművé tehetik a háttérben álló okot.

Epekő, epés görcsök is gyakran vezetnek hányáshoz. Ám, ha epét is látunk a hányadékban, nem feltétlenül jelenti, hogy epebetegségünk van.

Súlyosabb hasi tüneteként is jelentkezhet hányás. Ilyenek a hashártyagyulladás, a bélelzáródás, de a májgyulladás tünete is lehet.

Kémiai ingerek

Sokan tapasztalhatták már, hogy bizonyos gyógyszereket egyszerűen képtelenek alkalmazni, mert émelyegnek tőle. Ebben az esetben az adott kémiai szer elleni egyedi reakcióról van szó. Vannak olyan gyógyszerek is, amelyek mellékhatása között előkelő helyet foglal el a hányinger, ill. hányás. Ilyenek a daganatellenes, kemoterápiás szerek és a kábító fájdalomcsillapítók.

Füleljünk csak!

A belső fülben a hallás szerve mellett foglal helyet egyensúlyozószervünk. Ennek túlzott izgalma szintén kiválthat hányingert és hányást. A legegyszerűbb példa a tengeribetegség, ám ez ne tévesszen meg senkit: bármilyen járművön jelentkezhet, legyen az autó, repülő vagy éppen autóbusz.

Különleges helyet foglal el a hányinger és a hányás okai között a Ménière-betegség. Ez a belső fül megbetegedése, pontos kiváltó oka nem ismert.

Utazás a koponyánkban…

Súlyos agyi megbetegedések, pl. agyhártyagyulladás, agyvelőgyulladás, daganatok is előidézhetik a hányingert és a hányást. Ám ilyenkor egyéb tünetek is fennállnak, amelyek a problémára irányítják a figyelmet.

Szintén lényeges a lelki tényezők szerepe. Kiválthatja a tünetet undor, amelyet felidézhet valamilyen látvány vagy szag, de akár egy gondolat is. Előidézhetik mindazok a dolgok, amelyeket „nem tudunk befogadni” vagy feldolgozni, pl. egy híradórészlet, háborús tudósítások képei, de erős szorongás, pl. vizsgadrukk is vezethet a mellékhelyiségbe.

Veszélyes lehet?

A hányás, ha egyszeri, nem jelent gondot a szervezetnek, ám a súlyos, hosszan tartó hányás már problémát okoz, hiszen jelentős folyadék- és elektrolitvesztéssel járhat. Különösen a kisgyerekek veszélyeztetettek a kiszáradás okán.

Az egyszerű gyomorrontás nem igényel sok teendőt. Hasonló a helyzet a fertőzésekkel. Ettől függetlenül az első és legfontosabb minden esetben, hogy pótoljuk az elvesztett folyadékot. Ám ezt olyan módon tegyük, hogy ne terheljük meg ilyenkor amúgy is fokozottan érzékeny gyomrunkat! Egyszerre csak nagyon kis mennyiséget, mindössze néhány kortyot szabad innunk, azt viszont gyakran, 4-5 percenként. Természetesen tilos édes, cukrozott vagy szénsavas üdítőket, italokat innunk. Legjobb a szénsavmentes ásványvíz, de keserű gyógyteát is fogyaszthatunk.

FONTOS! Különösen figyeljünk oda a kisgyerekekre! Náluk a folyadékpótlás az 1-2 percenkénti néhány cseppet jelenti. Mivel nehéz megítélni, hogy mennyit ivott a kicsi, legegyszerűbb, ha leírjuk az elfogyasztott mennyiségeket, és megpróbáljuk követni a veszteséget is.

Ajánlott étkezés

Ilyenkor többnyire amúgy sem kívánunk enni, és jobb is, ha nem tesszük. Szervezetünk hamarabb megküzd a problémával, ha nem kell még az emésztéssel is foglalkoznia. Amennyiben mégis kívánnánk az ételt, zöldséglevest, főtt krumplit, párolt sárgarépát, kevés natúr joghurtot ehetünk.

Gyomornyugtató gyógynövények

Az émelygés és a hányás leghatásosabb ellenszere a gyömbér. Főzzünk friss gyömbérteát, és ezt kortyolgassuk folyadékpótlás gyanánt! Ajánlható a kamilla és a körömvirág is, elsősorban gyulladáscsökkentő hatása miatt, amennyiben a hányást gyomor-bél eredetű betegség okozza. Gyomorerősítő hatású még az édeskömény, az ánizs, a borsmenta is.

Gyógyszerek

Néha sajnos nem kerülhetjük el a gyógyszereket. Sok esetben, különösen gyerekeknél a kúpok gyorsabban hatnak.

FONTOS! Súlyos, hosszan tartó esetekben ne habozzunk! Extrém esetben infúziós folyadékpótlásra is szükség lehet, ennek szükségességéről azonban szakembernek kell döntenie.

Várandósan

Nagyon sok kismama szenved a terhesség első harmadában reggeli hányástól. A panasz többnyire enyhe, a kellemetlenségen túl nagyobb gondot nem okoz. Ha a hányás olyan jelentős, hogy már a kismama és a magzat egészségét is veszélyezteti, mindenképpen szakemberhez kell fordulni!

dr. Móritz Hajnalka

hávinger, hányás

2019-05-29 19:25:41

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop