Hirdetés

Szegedi műkromoszóma Kanadából

SZBK, genetika, kutatás |

Népszabadság   Népszabadság

Egy Vancouverben található kanadai kísérleti "üzemben" milliószámra állítanak elő mesterséges kromoszómákat, amelyeket egy magyarországi kutatóközpont munkatársai fejlesztettek ki - olvasható a világ egyik legtekintélyesebb tudományos ismeretterjesztő hetilapjának, a New Scientistnek legutóbbi számában.

A biotechnológusok régóta próbálkoztak mesterséges kromoszóma előállításával. Az ezzel foglalkozó kutatások egyik fellegvára a brit lapban emlegetett Szegedi Biológiai Központ. Mint arról lapunkban már többször is beszámoltunk, Hadlaczky Gyula és munkatársai hosszú évek kutatásainak eredményeként egér-DNS-ből hoztak létre műkromoszómát. A Tisza-parti városban a kilencvenes évek elején kifejlesztett és az USA-ban, Nyugat-Európában és Japánban is szabadalmaztatott eljárásnak az a jelentősége, hogy az emlősök kromoszómái egymás sejtjeiben tökéletesen működnek, vagyis az egér-DNS-ből kialakított műkromoszóma elvileg emberi sejtben is életképesnek bizonyulhat.

A kromoszómákat jelenleg a szegedi eredmények hasznosítására alakított Chromos cég vancouveri laboratóriuma állítja elő. A Chromos egyébként a minap együttműködési megállapodást kötött az egyik legnagyobb, transzgénikus - egy másik állat normálisan funkcionáló génjével élő - állatok előállításával foglalkozó céggel, a hollandiai székhelyű Pharminggal - tájékoztatta lapunkat Hadlaczky Gyula.

Az együttműködés célja, hogy transzgénikus állatok tejében állítsanak elő gyógyászati szempontból hasznos molekulákat. A szegedi kutató szerint a közös munka jelentőségét az adja, hogy egy tőzsdén is jegyzett nagy biotechnológiai cég fantáziát lát a szegedi mesterséges kromoszómakutatások hasznosításában és erre pénzt is áldoz.

SZBK, genetika, kutatás

2002-07-10 19:02:39

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop