Főoldal » Betegségek » Geriátria »

Fiatalítás csontvelőátültetéssel (egerekben)

Fiatal egerek csontvelőjének átültetésével "fiatalították meg" öregedő egerek agyát a kutatók, megakadályozva a rágcsálók kognitív hanyatlását.


Vámpírkúra

Nem lehet megállítani az öregedést a fiatal donorok vérplazmájának infúziójával - figyelmeztet honlapján az amerikai élelmiszer- és gyógyszerhatóság (FDA).


Teszt a biológiai életkor meghatározására

A biológiai életkorának megállapítására alkalmas egyszerű vizeletvizsgálatot dolgoztak ki kínai kutatók. Tanulmányuk a Frontiers in Aging Neuroscience című tudományos folyóiratban jelent meg.


Száznegyven évig is élhetünk

140 évre is kitolható az emberi életkor határa, ha sikerül lassítani az öregedés folyamatát, közlik az izraeli Bar Ilan Egyetem kutatói a The Journals of Gerontology című orvosi folyóiratban. Eddig a bizonyítottan legmagasabb korú ember egy 122 évet élt francia nő volt, aki 1875-ben született és 1997-ben halt meg.


Receptre kellene kutyát felírni

Egy új brit tanulmány szerint az idősebb embereknek receptre kellene felírni kutyát, hogy gyakrabban kimozduljanak otthonról, a kutyasétáltatás ugyanis az egyik leghatékonyabb módja a fizikai aktivitás megőrzésének. A Cambridge-i Egyetem és a Kelet-angliai Egyetem (UEA) kutatóinak tanulmánya a Journal of Epidemiology & Community Health folyóiratban jelent meg.


Öregkor

Japán gerontológiai társaságok azt javasolják, hogy ne 65, hanem 75 éves kortól számítsák az öregkort, miután egyre több idősebb ember őrzi meg szellemi és fizikai aktivitását 65 éves kora után is.


Erősítő edzés idős nőknek

A rugalmas gumiszalaggal végzett rendszeres erősítő edzés a 80 év feletti nőknél is sok előnnyel járhat: a cél elsősorban az izmok leépülésének megakadályozása, nem pedig az izomépítés.


Táplálkozási tanácsok 65 év felettieknek

A 65 év feletti embereknek különösen oda kell figyelniük, mit esznek. Ebben a korban előfordulhat, hogy az emésztés, így a tápanyagok felszívódása sem működik megfelelően.


Fiatalít a plazma?

Idős egereket fiatalítottak meg fiatal emberek vérplazmájával amerikai kutatók, az állatoknak javult az emlékezőképességük, kognitív funkcióik és fizikai képességeik is. A módszert jelenleg Alzheimer-kórban szenvedő embereknél próbálják ki a szakemberek.


Mi az emberi élet végső határa?

Az emberi élettartam végső határa 115 év lehet egy új amerikai tanulmány szerint, melyet a Nature tudományos folyóiratban publikált egy New York-i kutatócsoport.


Portugáliában a legrosszabb az időskorú lakosság egészségi állapota

Az európai országok közül Portugáliában a legrosszabb az időskorú lakosság egészségi állapota - derült ki az öregedést vizsgáló eddig...


Meghalt 117 évesen a világ legidősebb embere

Meghalt szombaton a világ legidősebb embere, egy 117 éves japán nő.


KSH: kevesebben haltak meg és születtek szeptemberben, mint tavaly ilyenkor

Kevesebben haltak meg és születtek 2017 szeptemberében, mint az elmúlt év azonos hónapjában - tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal (...


A fiatalok jobban félnek a haláltól, mint az idősek egy kutatás szerint

Az idősödés egyáltalán nem az életkorról szól, a huszonévesek és a harmincasok például sokkal többet foglalkoznak az öregedéssel, mint ...


KSH: többen születtek, és többen is haltak meg az első félévben

Nőtt a népesség természetes fogyása az első félévben; többen születtek, de többen is haltak meg az előző év azonos időszakával összeh...


hirdetés