Az orvosok viszonylag pontos, rövidtávú jóslattal tudnak szolgálni a meghatározott állapotban lévő átlagos beteggel kapcsolatban. Becslésüket a hasonló állapotban lévő nagyszámú beteg statisztikai analízisére alapozzák. Például pontosan meg tudják mondani, hogy 100 hasonlóan kritikus állapotban lévő beteg közül 5 túléli a betegségét és távozik a kórházból. Annak megjóslása azonban, hogy egy adott személy mennyi ideig fog még élni, sokkal nehezebb. A legpontosabb jóslat, amit egy orvos adhat, a túlélési esélyeken és az orvosnak ezekbe vetett hitén alapul. Így, ha egy beteg azt hallja hogy 10% a túlélési esélye, akkor tekintettel kell lennie arra, hogy 90% az elhalálozás valószínűsége, és e szerint kell terveznie a jövőt.

Ha egy bizonyos betegségről nem állnak rendelkezésre statisztikai adatok, az orvos vagy nem tudja megjósolni a betegnek mennyi ideje van még hátra, vagy saját tapasztalatai alapján mérlegel, ami persze sokkal pontatlanabb eredményt ad. Egyes orvosok azzal igyekeznek lelket önteni betegeikbe, hogy olyan eseteket mesélnek el, ahol a beteg csodával határos módon felépült betegségéből, ugyanakkor azt, hogy a betegek többsége belehal a betegségbe, nemigen említik. Pedig a betegnek és hozzátartozóinak joguk van a lehetséges legszélesebb körű tájékoztatásra, és az igazsághoz legközelebb álló prognózis megismerésére.

Gyakran a rövidebb, de kényelmesebb élet, vagy a hosszabb, de agresszív kezelésekkel járó élet közt kell választani, mely utóbbi meghosszabbíthatja a haldoklást, növelheti a diszkomfortot és függőséget, és ronthatja az életminőséget. Sokszor persze a beteg és családja belekapaszkodik a gyógyulás leghalványabb reménysugarába is, bármennyire valószínűtlen is az, és a beteg aláveti magát a kezelésnek. Filozófiai kérdések, értékítéletek, vallásos meggyőződések kerülnek megfontolásra, mikor ilyen döntést hoz a beteg vagy annak hozzátartozója.