Időskori lelki zavarok, lelki betegségek

Közel negyven éve, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Szakértői Bizottsága összeállított egy 50 oldalas jelentést az idősödés és időskor lelkiegészség-problémáiról, a lelki egészség védelméről és a zavarok, illetve lelki betegségek megelőzésének és gyógyításának lehetőségeiről. Ezek a problémák azóta is előtérben vannak és az időközben megerősödő gerontológia orvosi alkalmazott tudományaként mint pszichogeriátria foglalkozik mind kutatásban, mind klinikai gyakorlatban az idősödés és időskor neuropszichiátriai problémáival.

| Ne féljünk az öregedéstől!   SubRosa Kiadó | Iván, L.
A pszichogeriátriai megbetegedések gyakoriságát a 65 éven felüli népességben mintegy 28-30%-ban lehet becsülni, beleértve a neurózisokat, elmezavarokat, a szervileg alapozott lelki zavarokat, zavartságokat és szellemi elbutulással járó folyamatokat. A korban előrehaladva a zavartságok és szellemi elbutulás előfordulása fokozódik, gyógyításuk esélye csökken.

A neurózisokra vonatkozó kutatások jelzik, hogy megjelenési formájuk, színességük és tünetük változik, színtelenebbé válik és nemegyszer összemosódik zavartságokkal, dementálódással vagy éppen pszichózisokkal, depressziókkal, személyiségzavarokkal. Az utóbbi évek pszichogeriátriai diagnosztikus módszereinek gazdagodásával és értékelhetőségének javulásával mind több lappangó depresszió, szorongásos neurotikus folyamat, pszichoszomatikus reakció, pánikbetegség, fóbiás megbetegedés és atípusos pszichoaszténiás reakció kerül felszínre.

Az időskori pszichogeriátriai kórfolyamatokra különösen érvényes az atípusos megjelenés, illetve kialakulás, a kombináltság, a domináns tünetszegénység mellett a maszkírozó tünetképződés és a zavartságba átcsapás gyakorisága. Ugyancsak hangsúlyozható, hogy e kórfolyamatok kialakulásában a biológiai, pszichés és szociális tényezők alapvetőek, azonban még inkább gondot jelent feltárhatóságuk az adatnyerés nehézségei miatt, az előbb említett feltételek és jellemzők következtében. A "három tényező" mind az öregedés egyéni megjelenésében, mind a pszichogeriátriai kórfolyamatok kialakításában sokféle variációt eredményezhet, így az ún. többtényezős diagnosztikai megközelítés és a szükséges szelektív célzott gyógykezelés a pszichogeriátriát is speciális alkalmazott orvoslássá avatja. Nem úgy kell gyógyítani az idős pszichés beteget, mint a középkorút vagy a fiatalt.

A pszichogeriátriai zavarok kiváltó tényezői között kiemelkedő jelentőségűek az idősödés veszteségei, frusztrációi, magányfolyamatai, érzékszervi fogyatékossághoz, károsodásokhoz társuló kommunikációs és deprivációs tényezők, és a pszichoszociális adaptáció elégtelenségei.

A veszteségek között legsúlyosabb a társvesztés, majd sorrendben a gyermek vagy unoka, a hozzátartozó, barát, ismerős környezetében tartott állatok és megszokott, kedvelt tárgy, környezet vagy szituáció elvesztésének hatása.

Sokan nem gondolnak arra, hogy ezek a veszteségek súlyos lelki kríziseket, depressziókat, pszichoszomatikus reakciókat, akár elmezavarokat válthatnak ki, néha öngyilkossággal befejezve.

A magány lényege az idős ember harmadik életszükségletének, a valakihez, valamihez vagy valahova tartozásának a megvalósíthatatlansága, vagy megszakadása. Ez a lélektani folyamat többnyire depressziót vált ki, nyugtalansággal, vagy éppen apátiával, lemondással, önfeladással - máskor súlyos pszichoszomatikus reakciókkal, mint vérnyomás-ingadozás, szívinfarktus, agyi vérkeringészavar, bélbeidegződési problémák, fekélykiújulás, cukorbetegség rosszabbodása, immunműködések felborulása miatt kialakuló gyulladásos betegségek (többnyire tüdőgyulladással), ízületi gyulladások (ún. autoimmun reakciók) és olykor daganatos betegségek kibontakozása vagy súlyosbodása, vagy éppen allergiás folyamatok kifejlődése.

A lelki eredetű magánybetegségek között gyakorta megjelennek a túlérzékenységgel, túlértékeléssel járó szenzitív vagy paranoid lelki zavarok, átmeneti vagy tartós jelleggel, megállapodottan vagy előrehaladott formában. Ezek a folyamatok súlyos elszigetelődéshez vezethetnek, vagy éppen az elszigetelődés hozza felszínre tüneteit, és másodlagos érzékcsalódások, kóros következtetések, a valóság félreismerései és félreértékelései, kóros gondolattartalmak, téveszmék alakulhatnak ki, az önellátás és öntevékenység beszűkülésével, másodlagos elhanyagoltsági mechanizmusokkal, testi leromlással, kiszáradással, táplálkozási és folyadékellátási hiánytünetekkel. A téveszmék között önvádlások, vádaskodások, befolyásoltatások, meglopatások, ellene irányuló megkárosítások és az elszegényedéstől, éhenhalástól való félelmek jelentkezhetnek, üldöztetéssel, hallucinációs és látomásos érzékcsalódásokkal kísérten, vagy téveszmeként kibontakozó testi panaszokkal, hipochondriás téveszmékkel, kóros testérzésekkel. Ezek nagy része előfordulhat depressziókban vagy szellemi elbutulásokban is, valamint késői elmebetegségekben, mint az ún. késői paraphreniákban.

Az érzékszervi fogyatékosságok és károsodások folyamata ma már kellően ismert. A jóindulatú öregedési nagyothallás, a presbiakuzis, kezdetben a magasabb hangtartományban jelentkezik, ami miatt az információbefogás zavarát okozza, és "félrehallásos félreértelmezésen" keresztül vezethet tévedésekhez, téveszmékhez. Mindez az emberközi kapcsolatok zavarával, elhárító vagy visszahúzódási kóros magatartást eredményezhet. Nemritkán a családi béke borul fel, agressziók vagy öngyilkosságba menekülések robbanhatnak ki. A látáscsökkenés és látásvesztés a szenzoros beáramlás deficitjével látási érzékcsalódásokat, kóros magatartási reakciókat és biológiai szabályozás zavarokat eredményezhet időskorban: zavartságokkal (delíriummal), például szürkehályog (katarakta), zöldhályog (glaukóma), retinopathiák, üvegtesti homályok következményeként.

Az időskori zavartságok (delíriumok) jellemző tünetei: többnyire az agyműködés átmeneti vagy tartós zavara, máskor a szervezet egyéb, kimutatható működészavarai, a szellemi működések zavarai, a figyelem, emlékezés, képzettársítás, gondolkodás, tudati rendszerműködés, a pszichés kivitelezés tempójának, a koncentrálásnak, a hangulati-érzelmi szabályozás és a felismerés kórtüneteivel. A zavartságok alatt elemi védekező, menekülő vagy támadó magatartási "sablonok" gépiesen ismételődhetnek. A zavartságok gyakran rosszabbodnak sötétben és olykor egyes nyugtatók, altatók hatására. A zavartságok kezdetben változó intenzitással jelentkeznek, a 24 órás napi ritmus felborul, nappalok és éjszakák összemosódnak, időbeli és térbeli, valamint személyfelismerési problémák alakulhatnak ki. Mindezek hatására az idős betegeknél súlyos testi kimerülés mutatkozik, gyakran társul kiszáradással, a vizeletürítés zavarával, a bélműködés leállásával vagy izgalmával, és a szívelégtelenség sem ritka, esetleg bekövetkezhet a halál. Krónikussá váló zavartságok mellett gyakori a viselkedészavarok fokozódása.

A zavartságok hátterében az agyműködés elsődleges vagy másodlagos károsodásai húzódnak meg, változatos kombinációkkal. Felismerésük egyszerű, oki elemzése, eredettisztázása bonyolultabb, mivel a beteg kikérdezhetősége hiányos, a kórfolyamat többtényezős elemzése magas szintű orvosi-szakorvosi feladat.

A zavartságok okai

  1. 1. Mérgezések: alkohol, nyugtatók, altatók, brómkészítmények, antikolinerg gyógyszerek, antidepresszívumok, egyes fájdalomcsillapítók, különösen barbituráttartalmúak, hallucinogének, szalicilátok tartós használata, számos vény nélkül is kapható szer, továbbá háztartási oldószerek;
  2. 2. gyógyszerek, alkohol, kábítószerek megvonása; alkohol, nyugtató-, altatószerek, kortikoszteroidok;
  3. 3. alkohol tartós fogyasztása mellett;
  4. 4. fertőzések: septicaemia, bakteriális, gombás, vírusos, paraziták okozta tbc-s agyhártyagyulladás, agyvelőgyulladás, mikrobiális akut és krónikus fertőzések, szifilisz;
  5. 5. endokrin zavarok: mellékvesekéreg zavarai, thyreotoxikus krízis, csökkent pajzsmirigyműködés, inzulinoma, inzulin-túladagolás, mellékpajzsmirigy túlműködés vagy csökkent működése, hipofízis-működészavarok, diabetes mellitus ketacidosisa; 6. ventillációs zavarok: hypoxia, hyperkapnia;
  6. 7. táplálkozási hiánybetegségek: B1-vitamin-, B12-vitamin-, nikotinsav-, fehérje-, kalóriahiány;
  7. 8. szív-érrendszeri, keringési, ritmuszavarok, szívizominfarktus, agyi keringészavarok, stroke, hypertensio, embólia, trombózis, agyi lágyulások;
  8. 9. sérülések: burki és burok alatti koponyán belüli vérzések, agyrázkódás, agyzúzódás, agyi állomány vérzése;
  9. 10.daganatos betegségek: központi idegrendszer elsődleges vagy áttételes daganatai, tumoros eredetű hypercalcaemiák;
  10. 11.epilepszia;
  11. 12.kötőszöveti és immunbetegségek: autoimmun betegségek, Sjögren-tünetegyüttes, AIDS, szisztémás lupusz eritematodesz;
  12. 13.neurodegeneratív megbetegedések: Alzheimer-kór, Pick-féle betegség, sclerosis multiplex, Parkinson-betegség, Huntington-kór, normotenziós hydrocephalus.

Az időskori neuropszichiátriai problémák és megbetegedések jelentőségét támasztják alá a gyakorisági előfordulási adatok, melyek Magyarországon meglehetősen hiányosak, így csak becsléseink vannak az idős népességre vonatkozóan.

Nyugat-európai epidemiológiai vizsgálatok szerint a 60 éven felüli népességen belüli prevalenciaadatok a következők: 1. elmebetegség 6,3%, 2. neurózis 12,7%, 3. könnyebb szervi működészavar 10,9% (összesen: 29,9%).

Pszichogeriátriai incidenciaadatok: 60 év felett: 30,8/1000; összkorcsoportban: 15,2/1000; 80 év felett: 72,3/1000 (H. Lauer adatai az 1970-es évekből).

Magyarországon a KSH adataiként közölte Klinger András (1983), hogy a 60 éven felüli férfiak pszichogeriátriai zavar incidenciája 131,6/1000, a nőké 144,3/1000.

A pszichogeriátria és egyáltalán az idősorvoslás, idősgondozás, és a népességi szociális gondoskodás rohamosan növekvő kihívása világszerte a szellemi elbutulás, a demencia, amelynek többféle formája, sokféle eredete és változatos lefolyása ismert. Gyakorisága az Egészségügyi Világszervezet vizsgálatai szerint 60 év felett: 1. közepes vagy súlyos demencia: 5%; 2. valamilyen fokú demencia: 10%.

Eredetük szerint osztályozva: 1. az ún. Alzheimer-féle betegség képezi a demenciák 50- 60%-át, 2. vascularis eredetű a demenciák 20-30%-a, 3. egyéb eredetűnek tekinthető 10-20%.

Előfordulási gyakoriságuk: népességen belüli prevalencia: 65 év felett: 10%, 80 év felett: 20%. A demensek 50%-a súlyosan károsodott. Életkilátásuk a 65 éven felüli népességben a megállapított diagnózistól számított átlag 2,5 év, míg az azonos korú kontrolloké 9-11 év.

Követéses vizsgálattal 3 év után megállapítható volt, hogy a demens betegek közül 30% teljes szellemi hanyatlást mutatott, változatlan maradt 30% és normalizálódott 30% a megfelelő és szakszerű gyógykezelések eredményeként.

Drámai gyakorisági és előrejelzési adatokat közölnek az USAból (1992): a becsült Alzheimer-kóros beteg: 4 millió; a betegség incidenciája: 65-74 év között: 4%; 85 év fölött: 50%; az Alzheimer-kórban elhunytak száma évente mintegy 100 000, és ezzel a szívbetegség, rák és agyvérzés után a negyedik halálok, különösen az idősebb népességben.

Az Alzheimer-kórban szenvedők gondozására, ápolására az USA-ban évente 100 milliárd dollár kiadást számolnak. Hatalmas anyagi ráfordítások mellett, sok biztató kutatási eredmény ellenére sem tudjuk az Alzheimer-kór pontos eredetét és célzott gyógyítását.

Ugyanakkor hangsúlyozzuk, hogy a szeretetteljes és következetes, szakszerű gondozás, ápolás, tevékenységbe vonás a betegségfolyamatot lassíthatja, a szenvedés megélését enyhíti és olykor még látványosan egyes működéseket javíthat is. Az Alzheimer-kór azonban a számos demencia csupán egyik megjelenési formája, még ha a legkilátástalanabb is.

A valódi előrehaladó vagy visszafordítható demenciák mellett ismerjük az ún. pszeudodemenciát (álelbutulást). Mind több mesterségesen keletkező vagy éppen alkalmazott mérgező anyagról tudjuk, hogy demenciát okozhat. Ilyenek a szív-érrendszeri, a gyomor-bélműködésre ható, izom-kötőszövet-ízületi, gyomorbélrendszeri zavarok kezelésére, a neuropszichiátriai, a légzőszervi és anyagcserezavarok kezelésére alkalmazott szerek, gyógyszerek. Hosszú lista lenne ma már felsorolásuk, de felhívom a figyelmet egyes gyógyszerekre, amelyek elősegíthetik a demencia kialakulását.

Újabban a legkorszerűbb vizsgálati módszerek segítségével bizonyos differenciálás is lehetséges. A pszeudodemenciát a hangulati élet deprimálódása okozhatja, mivel az idős beteget mind cselekvéseiben, válaszreakcióiban, mind pedig érzelmi kifejezésében a depresszió maga gátolhatja. Ennek következtében teljesítményei lecsökkennek vagy akár megszűnnek és ápolásra szoruló vegetatív lénnyé válhat.

Az említett pszeudodemencia-folyamat differenciálása (és erre a megfigyelésen, adatgyűjtésen túl a legkorszerűbb vizsgáló-mérőmódszerek és technikák révén mindinkább lehetőség nyílik!) azért is rendkívül fontos, mivel például a hangulati élet rendezésével, gyógyításával sikeresen rendeződhet a demenciának tartott teljesítménygátoltsági tünetképződés.

A demenciák kialakulását elősegíthetik, de főleg magatartás- és személyiségzavart okoznak a nitrátok, procainamin, propranolol, digitális, quinidin, metyl-dopa, clonidin, atropin, belladonna, Homatropin, Hyosciamin, phenotiazin, corticosteroid, Indomethacin, salicylátok, Phenylbutazon, barbiturátok, Carbamazepin, Diazepam, Phenytoin, Levodopa, bromidok, gluthetimid, chloralhydrát, lithium, MAO-gátlók, Meprobamat, triciklikus antidepresszánsok, egyes antihisztaminok, antikonvulzív szerek, expektoránsok, és az opiátok, Phenacetin, Procarbazin, Isonizid, Rifampin.

A környezeti ártalmak közül kiemelhetők a CO, ólom, kadmium, higany, alumínium, egyes foszforsavészterek, gyomirtók, peszticidek, permetszerek.

Az anyagcsere-betegségek között ilyen vonatkozása lehet a cukorbetegségnek, csökkent pajzsmirigyműködésnek, gyomor-bélfelszívódászavaroknak, mivel hiánybetegségeket okozhatnak, érbetegségeknek, húgyvérűségnek, az oxigéntúladagolásnak, vérszegénységnek, egyes daganatoknak, és végül egyes szenvedélyártalmaknak, mint alkohol, gyógyszer, kábítószer (főleg a szipózás, ragasztózás) és újabban az AIDS.

A demenciák nemcsak az egyén, a család, az ismerősök, a szűkebb környezet, hanem az össztársadalom problémája, gondja és kihívása gazdaságilag, szociálisan, pszichésen egyaránt.

Az elmondottak alapján egyértelművé válik, hogy az idősödés és időskor személyes problémái és zavarai a pszichogeriátria jelentőségét nagyon is felértékelik, és szükségessé teszik a pszichogeriátriai terápiák, gondozási és ápolási feladatok fejlesztését, elterjesztését és főleg ismeretét, valamint a demenciák és pszichogeriátriai zavarok népességi szintű megelőzését.

A demenciák és az Alzheimer-kór

A demográfiai és gazdasági adatok jelzik az idősödés és időskor jelenlegi és várható gondjait mind az egészség-betegség, mind az esély-kockázat arányok vonatkozásában, hangsúlyozva az idősödés és időskor életminőségének gerontológiai-geriátriai rendszerszemléletének és folyamatelemzésének sajátosságait.

Ennek a szemléletnek megfelelően a genotípia és fenotípia személyiségszintű szerveződésére a korszerű longitudinális idősödéskutatások adnak megközelítési lehetőségeket. A személyiségvizsgálatok ilyen vonatkozásban modellekkel dolgoznak, alkalmazott technikák felhasználásával. A személyiség és idősödés, a személyiség esélykockázatának mintái, a személyiség ún. egészség- és kockázatjelzői megannyi lehetőséget tartogatnak a "normál" és patológiás öregedésfolyamatok feltárásához, elkülönítéshez és monitorozásához. Jól alkalmazható a Lawton-féle négydimenziós ,személyiség-környezet modell", mivel a személyiségszerveződés "minősége" és "produktivitása"",sikeressége" az intellektuális működésektől meghatározóan függ - mind a kognitív, mind az emocionális, mind a megvalósítható és alakító intellektuális tevékenység változásai, az idődimenzió mentén fontos indikátorai az egyén öregedési folyamatának is.

A személyes "normál" öregedési működésváltozásokat olyan "kapacitásszűkülés" jellemzi, melynek során az egyén számára elvárható és szükséges napi életegyensúly fokozatos kiegészítő-támogató segítség mellett fenntartható. A személyes életút és életkörülmény-rendszer elemzése ennek lehetőségét megadja. Amikor az így megfogalmazott egyensúly nem tartható fenn, és minőségi működés- és teljesítményromlás, vagy képességvesztés következik be, akkor demenciáról beszélünk. Ennek a megközelítésnek a segítségével a demenciák, pszeudodemenciák és reverzíbilis demenciák, valamint a normál szellemi kapacitásszűkülés az idősödés mentén elkülöníthető, egyedileg ütemezhető és besorolható. Különösen hangsúlyozható, hogy prognosztikailag hasznos minták alakíthatók mind a változások ütemére, mind a súlyosságára, mind a kórosságára vonatkozóan.

Amely társadalom gazdasági, kulturális, szociális és egészségügyi, valamint politikai rendszerében él az egyén, annak összefüggései és "pszichoszociális benyomatai" nagyban meghatározzák az egyén genetikailag alapozott és szocializációval "érlelődő" személyiségét fejlődő, tetőző és hanyatló szakaszában egyaránt, öregedésével együtt. Minden társadalom ugyanakkor "értékeli" az életszakaszokat, és szakmailag "minősíti" is. Szükségletei és érdekei alapján értelmezi is a korcsoportokat és a korcsoportba tarozókat egyaránt. A nemzedékek "létszáma" és "aránya" a nagy társadalmon belül, a GDP egésze és a GDP-n belüli részesedésarányok, a munkaerő-minőség és -mennyiség, a "nagy társadalom" motivációi és a "politikai társadalom"-mal való viszonya, és nem utolsósorban a "biztonsági életminőségi garanciák és lehetőségek", beleértve a biztosítási intézményeket, egészségügyi és népjóléti feltételeket, szolgáltatásokat, megszabják az idősödő és időskorú ember autonómiáját, szuverenitását és életminőségét.

Az egyén viszonya a már említett "rendszerhez" célorientált, önfenntartó, személyes és alakítóan tevékeny, valamint alkalmazkodó és közösségi. Bármelyik működését ért ártalom, veszteség, zavar vagy veszély esetében a társadalom intézményes és civilszerveződésű segítségének adja meg azt a feltételt, melynek révén esélyei és kockázatai alakulnak.

A dementálódás ugyan osztályozható, de mint az öregedés, úgy ez is személyre szabottan egyedi. Egyéni személyiségszerkezetében és fejlettségében és egyéni élettörténete, körülményei, kapcsolatvilága és életstílusa szerint egyaránt.

Az organicitás alapján számos pszichoszociális következmény, a személyiség jellegzetességei alapján számos adaptációbeli, magatartásbeli és gyógyítási következménnyel kell számolni. A körülmények és környezet adottságai megszabják az orvosi, gondozói valamint szociális segítségnyújtás lehetőségeit, elérthetőségeit. A lappangva, lassan előrehaladó dementálódáshoz, ha van személyes környezet, család, hozzátartozó, rokon, barát, segítő szomszédság vagy szakszolgáltatás, a beteggé válás befogadásának vagy elfogadásának esélye jobb, és átmenetileg az egyén gyógyulása is alakíthatóbb. A hirtelen jelentkező demenciaválságok destruálják a munkát, társas és társadalmi kapcsolatokat, sorozatveszteségeket eredményeznek az egyén presztízsében, gazdasági produktivitásában, tevékenységtervezeti rendszerében, programjaiban, ígérvényeiben, biztonságfunkcióiban és olyan kihívásokat jelentenek, melyre a környezet és maguk a szolgáltatások is. A többnyire konfliktussal reagálnak, kezdetben elhárítóan, áthárítóan és nemegyszer kirekesztően, megbélyegzően.

A dementálódással bekövetkező "hibasorozatok" kihatnak más egyének, intézmények, rendszerek működésminőségére is. Az ún. "jóindulatú idősödési feledékenység" csupán megmosolyogtatja a környezetet, az érintettek valamiféle "egyezségre" jutnak napi életük során és eltekintenek az ügytől, betudják az öregedésnek, a segítőkész viszonzás többnyire kialakul, a kóros feledékenység, a lelki és magatartásbeli kórosságok azonban már "szelektíven hatnak", éppen a már említettek alapján.

A tájékozódás károsodása térben, időben önmagára és idegen személyre veszélyjelzőként riadalmat kelt.

A tudatzavarokkal kísért elkóborlás, a napirend felborulása, a napszakok felcserélődése vagy elmosódása, s végül a beszéd, a metakommunikáció, a kognitív működések látványos romlása jelzi a súlyosságot s bekapcsolja az otthonról elhárítás, eltávolítás mechanizmusait. A kis és nagyobb közösség egyaránt nehezen tud megküzdeni a tehetetlenséggel, az ambivalens érzelmi hatásokkal, és a felelősségérzet kihívásával. Gyakori jelenség a családtagok aggodalma, hogy a "baj" örökletes vagy éppen "elkapható".

Az észlelt "túlreagálások" között kétféle séma gyakori: az egyik típusú túlértékeli a környezetre való veszélyeztetést, a másik pedig bagatellizálja a problémát és hagyja közlekedni, autót vezetni, új, idegen környezetbe menni, felelős döntéseket hozni stb.

A probléma felismerésétől kezdve, a kórfolyamat elemzésén és követéses értékelésén át, a mindenkori szükséges döntések meghozataláig medikális, szociális és perszonális vonatkozásokban a legfontosabb feladat a megfelelő kompetencia biztosítása, az ún. segítségelérhetés biztosítása és a mindenkori személyiségteljesítmények kapacitásának feltárása, felhasználása, még a progresszivitás megállapítása mellett is újratanulási módszerek segítségével és megerősítő tréningek alkalmazásával.

A dementálódás és demencia-következmények rendszerszemléletével a már említett Lawton-modell tényezőinek figyelembevételével megszerkeszthető egy "egyénre irányuló" feladatsor, szakmai program a megfelelő kompetenciákkal.

A feladatsort a szubjektív panaszok és az észlelt jelenségek elsődleges adatrögzítése nyitja, követi az anamnézis, és a szükséges kivizsgálás lépései, demenciagyanú típusa szerint.

A szomatikus, pszichés és pszichoszociális elemzések első szakaszában kompetens a háziorvos, a vizsgálatok megszervezését is menedzseli, majd az adatgyűjtés és az egyén személyes "szakmai minősítése" alapján, ha van hozzátartozó, következik a "segítő megbeszélés és a segítség bevonása": a közvetlen segítség, a civil szerződésű segítség, valamint a professzionális és intézményes segítség megszervezése. Ezzel párhuzamosan az érintett személy bevonása a programba elengedhetetlen. Valamennyi demenciatípus esetében gondosan keresni kell azokat a maradék vagy megkímélt működéseket, melyek alkalmasak lehetnek dementálódás ütemének lassításához, a napi élettevékenység részleteinek gyakorlásához, a biztonsági feltételek javításához és a segítség elfogadásához. A háziorvos feltáró, adatrögzítő és koordináló, ún. demencia-menedzselő tevékenysége áldozatos és nehéz feladat és az orvos saját mentálhigiénéjének erősítését is igényli. Szükséges tanácsot, szupervíziót, segítséget kérni és keresni, hogy saját "letörését" megelőzze. A dementálódott beteget tartósan gondozó személyeket leginkább csoportbeszélgetésekkel, esetmegbeszélésekkel és szükség szerint időszakos személyes problémamegbeszéléssel kell támogatni. Különösen fontos az intézményes keretek között dementálódott betegekkel professzionálisan és tartósan foglalkozó személyzet mentálhigiénés, szükség szerint pszichoterápiás segítése, hogy a "kiégésüket" megelőzhessük, adott esetben kezelhetővé tegyük. Az időseket ellátó otthonokban, klubokban, tartós ápolású intézetekben, valamint otthonukban intézményesen ápolt dementálódott betegek "rendszergazdája" a háziorvos, és konzultánsai, a szakorvosok részére ezeket a segítő, mentálhigiénés feltételeket ki kell alakítani.

A szakmai tapasztalatok azt igazolják, hogy bizonyos esetek kivételével, a dementált beteg otthoni gondozása és ápolása számos előnyt nyújt a korházhoz, intézményhez viszonyítva. A beteg számára megszokott és begyakorolt mozdulatok, fogások, tevékenységtöredékek hosszú ideig fenntarthatnak egy segítséggel otthon gondozhatóságot, míg az idegen környezet, hospitalizáció vagy a másféle napirend, táplálkozás, fizikális és infekciós környezet hirtelen dekompenzálódást, progressziót okozhatnak.

A házi betegápolás-beteggondozás, a házi kiegészítő szociális szolgáltatások és konzíliumok megszervezésén túl, a kompetenciakérdés a finanszírozás vonatkozásában is alapkérdés.

Ki biztosítja ezeket a szolgáltatásokat és kit érint a felelőssége? Megoldatlan és nem rendezett probléma, jóllehet az egészségügyi reform, a szociális reform, az egészségügyi törvény módosításával, a szociális törvény módosításával, a társadalombiztosítási törvény kidolgozásával, nem utolsósorban az új Alkotmány elkészítésével várhatóan ezeket a problémákat is rendezik.

Figyelembe véve a demencia-előfordulás európai gyakoriságát, Magyarországon megbecsülhetően a 60 éves és idősebb népesség 10-15%-nál fordul elő valamilyen demencia, ami 190250 ezer embert érinthet. Korcsoportonként 60 év felett az arányok jelentősen eltérnek és 1,5%-tól 30% fölötti gyakoriságig terjedhetnek, a korban előrehaladva a kockázata rohamosan fokozódik, gyakorisága nő.

Az 1993-as osztrák adatok szerint (K. Maurer és munkatársai) a demenciák megoszlása a következő volt:

  • Alzheimer típusú: 50%
  • Alzheimer és vaszkuláris kevert típusú: 25% Vaszkuláris típus: 10%
  • Szekunder demencia: 10% Pszeudodemencia: 5%

Ennek analógiáját figyelembe véve Magyarországon (durva összehasonlításként, mivel számos eltérő tényezővel kell számolni), a demenciák ellátásának megoldatlan gondjai mind globálisan, mind differenciáltan percről percre fokozódnak és a háziorvosi praxis, a kórházi fekvőbeteg- és ambulánsellátó kapacitás, a szociális betegotthonok, idősotthonok és tartós ellátást nyújtó, ún. ápolókórházak hatalmas és pontosan fel nem becsült szakmai, gazdasági és szociális kihívást jelentenek.

Amit a szellemi hanyatlásról tudni kell

A szellemi hanyatlás gyűjtőfogalom és sokféle panaszt, tünetet foglal magában. Lényege, hogy a megszerzett ismeretek felidézése, alkalmazása romlik vagy elvész, másrészt új ismeretek megszerzése, rögzítése és felidézése nem valósul meg. Ez megnyilvánulhat az egyszerű adatismerettől a magatartás-szabályozás szintjéig és így megnyilvánulhat feledékenységben, felfogásbeli nehezítettségben, a gondolkodás minőségének romlásában, absztrahálási képtelenségben, tájékozódási panaszokban térben, időben, saját és más személyben, továbbá az ún. összetettebb gondolkodási műveletekben, tervező és elvonatkoztató gondolkodás hanyatlásában, az én-viszonylatok tudatosságában, valamint az emberi kommunikációs, alkalmazkodási magatartás-hanyatlásban, súlyosbodásukkal pedig az egyén "arctalanná" válásában és személyes önállóságának elvesztésében.

Az értelmi működések a tanult ismeretek elvesztése vagy alkalmazásának képtelensége miatt és mert az új tanulási műveletek sem valósulhatnak meg, elbutulást jeleznek és az egész személyiség rendszerműködésének zavaraival személyiséghanyatlás bontakozhat ki. Az elbutulás és személyiséghanyatlás folyamatában számos olyan jelenség és tünet is felismerhető, mely az ún. szokványos öregedés során észlelhető. Az idősödő ember napi dolgokra, apróbb eseményekre, használati tárgyainak helyére és nevekre, számokra vonatkozó feledékenysége, tévesztése gyakorta szórakozottságnak tűnik. Az idős ember közismerten nagyon élesen, naprakészen és jelenetszerűen, pontos adatfelidézéssel emlékezik a régebbi dolgokra, eseményekre, dátumokra. Van olyan vélemény is, hogy idős ember csak arra nem emlékezik, amit nem tart számára fontosnak, ugyanakkor, ami érdekli, azt pontosan felidézi. A régmúltra való részletes és éles visszaemlékezés, ugyanakkor a friss emlékezeti műveletek romlása az ún. "öregedési jóindulatú feledékenység" megnevezést kapta. Amennyiben ezzel együtt a gondolkodása is beszűkül, magtartása elszíntelenedik, érdeklődése tompul, de önmagát egyensúlyban tartja, idősödése mentén beszűkülő személyiségről beszélünk.

A jóindulatú feledékenységgel élő idős ember kialakítja a maga egyéni technikáját, hogy feledékenységét, figyelmetlenségét ellensúlyozza, ugyanakkor egy károsodott végtagmozgásnál bénulás után csak a másik, illetve többi végtag pótló műveletei fejleszthetők, a károsodottság nem tekinthető meg nem történtnek - a bénult végtagot vonszolja maga után. A szellemi hanyatlások és elbutulások leggyakoribb panasza és tünete a memória megváltozása, a feledékenység, mely többnyire az egész személyiség működésére kihat és számos működés teljesítményzavarát eredményezi, sokféle kombinációban. A panasz-tünetmegjelenés, csakúgy, mint a kórfolyamat kibontakozása és előrehaladása függ a kórfolyamat okától, az egyéni előzményi adottságoktól, tanultságtól, életvezetéstől, elszenvedett egyéb ártalmaktól, életkörülményektől, munkától, tevékenységtől, táplálkozástól és a személyes jellemzőktől.

Az orvostudomány, ezen belül az idegtudományok és orvosi vizsgálati módszerek rohamos fejlődése számos új diagnosztikus lehetőséget nyújt a szellemi teljesítmények minőségromlásának korai megállapításához, jellegének elkülönítéséhez, és a lehetőségek szerinti befolyásolásához. Nagyon fontos azoknak a biológiai, speciális változásjelzőknek és előrejelzőknek a kimutatása, melyek a szervezet, az agy működéseinek károsodásaival összefüggésben keletkeznek. Ezek laboratóriumi, idegélettani, és ma már klinikailag is értékesíthető személyiség-lélektani tesztekkel mutathatók ki, olykor mérhetők.

A szervi károsodásokkal alapozott és előrehaladó elbutulást, szellemi hanyatlást demenciának nevezzük. Kóreredetük szerint degeneratív és vérkeringési (vaszkuláris) agyi kórfolyamatok alapján kialakuló demenciák ismertek. A degeneratív kórformák közé soroljuk az Alzheimer-kórt és a szenilis demenciát. A vaszkuláris demenciák csoportjába tartoznak az érelmeszesedéses (arterioszklerotikus), a magasvérnyomás következtében bekövetkező, valamint az agylágyulásos és érelzáródási dementiák.

Vannak e két nagy csoporton kívül egyéb agykárosodás következtében kialakuló demenciák is, mint mérgezések, fizikális ártalmak, hormonális és anyagcsere-betegségek alapján, cukorbetegség, alkoholfüggőség, agyrázkódás és -sérülés, agyvelő- és agyhártyagyulladás, újabban pedig különböző vírusos megbetegedések, mint az AIDS következtében kialakuló demenciák.

| zavartság, demencia, Alzheimer
2003-02-08 13:09:06
hirdetés
hírdetés

Web Design & Development Prowebshop