Féligazságok

A nagy nyilvánosság előtt, ismeretterjesztő célzattal jelentkező orvosok is sokat tehetnek a gyógyszerekbe vetett bizalom növelése érdekében.

Tehetik ezt azáltal is, hogy néhány tévhitet eloszlatnak, illetve hibát kiküszöbölnek. Ilyen hiba többek között az, hogy minduntalan "a túlzott gyógyszerfogyasztás ártalmairól" esik szó a tömegkommunikációs fórumokon.    

Hazai és külföldi tapasztalatok bizonyítják, hogy a betegek a jóhiszemű féligazságok hallatára gyakran a tapasztalt kezdeti javulás után elhagyják a gyógyszerszedést, hiszen az orvosoktól, az újságban, a rádióban és a televízióban azt hallották, hogy a túlzott gyógyszerfogyasztás káros.

Az orvosi utasításokban viszont gyakran nem kapnak elég tájékoztatást arról, hogy mikor normális, mikor célszerű és mikor haszontalan vagy éppenséggel káros, tehát túlzott a gyógyszerfogyasztás.

Ez a féligazság azért is hamis, mert a krónikus betegségben szenvedők, akiknek gyakran éveken, évtizedeken át kell gyógyszert szedniük, eleve nem túlzott gyógyszerfogyasztók, hiszen a magas vérnyomásban szenvedő beteg vagy az epilepsziás sem fogyaszt túlzott gyógyszert akkor, amikor panaszmentessé válva lelkiismeretesen szedi tovább gyógyszerét.

Ha viszont a vény nélkül is kapható vagy vényre beszerezhető altató- vagy nyugtatószerek túlzott szedésétől óvjuk az érdekelteket, akkor jó szolgálatot teszünk.

2021-06-01 14:09:40
| gyógyszerszedés, tévhitek, féligazságok

Vissza a tartalomjegyzékhez

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop