Meghirdették az Év gyógyszerésze pályázatot

Meghirdették az Év gyógyszerésze pályázatot, az érdeklődők április 30-ig szavazhatnak a jelöltekre a verseny honlapján.

A szervezők a beérkezett szavazatok alapján rangsort állítanak fel, a szakma döntése és a lakossági voksok alapján 10-10 gyógyszerészt választanak ki. Az összesen húsz jelöltből a szakmai zsűri döntése értelmében végül egy szakember veheti át idén az Év gyógyszerésze díjat - mondta el Samu Antal, a Magángyógyszerészek Országos Szövetségének alelnöke a pályázat csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten.

A pályázat kulcsüzenete: a terápia szakértője az orvos, a medicina szakértője pedig a gyógyszerész - hangsúlyozta Mikola Bálint, a szövetség elnöke.

A kiírók olyan gyógyszerészt szeretnének elismerésben részesíteni, aki példát mutat kiemelkedő szakmai teljesítményével, hatékony megoldások alkalmazásával és betegközpontú szemléletével a gyógyszerészi gondozásban, a gyógyszerellátásban, a gyógyszerfejlesztésben egyaránt. A pályázat célja az Év gyógyszerésze díjat elnyert gyógyszerésznek országos nyilvánosságot és kiemelkedő szakmai rangot adni munkájához, elismerve annak követésre méltó minőségét.

A Magángyógyszerészek Országos Szövetsége koordinálásával a Magyar Gyógyszertudományi Társaság és a Magyar Gyógyszerészi Kamara - a Roche Magyarország Kft. támogatásával - immár harmadik alkalommal hirdette meg a pályázatot, amelyről további információkat a www.evgyogyszeresze.hu oldalon olvashatnak az érdeklődők.
| pályázat, egészségügy, gyógyszer, Év gyógyszerésze
2013-02-28 16:55:19


Újabb három gyógyszertár forgalmazási engedélyét függesztette fel az OGYÉI

Újabb három gyógyszertárat záratott be az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet, felfüggesztve a Szent Hildegárd gyógyszertár és a hozzá t...


Kórházi közbeszerzéseknél elkövetett kartellezés miatt bírságolt a GVH

Öt gyógyszerkereskedőt bírságolt meg négy kórházi közbeszezésben feltárt árkartell miatt összesen 270 millió forintra a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).


Richter-Allergan: a cariprazine egyik vizsgálata nem hozott kielégítő eredményt

Nem hozott kielégítő eredményt a cariprazine, a Richter innovatív atípusos antipszichotikumának egyik klinikai vizsgálata, de a vizsgálatok folytatódnak - közölte a cé...


A Richter megállapodást kötött a cariprazine nyugat-európai forgalmazására

A Richter Gedeon Nyrt. és az olasz Recordati kizárólagos licenc-megállapodást írtak alá a cariprazine, egy innovatív atípusos antipszichotikum forgalmazására a nyugat-eu...


Jövőre újulhat meg a gyógyszertári ügyelet

Legkorábban a jövő évtől lehet érdemi változás a patikai ügyeletekben, bármilyen legyen ugyanis az új rendszer, az nem működhet költségvetési források nélkül - ...