Hirdetés

Szex és a szívinfarktus

Nem növeli a szex a szívinfarktus kockázatát egy tanulmány szerint, mely a Journal of the American College of Cardiology című szakfolyóiratban jelent meg.

szívroham, infarktus, szexuális élet, szex, nemi élet |

InforMed Hírek13   InforMed | MTI


Az Ulm-i Egyetem vizsgálata megállapította, hogy a szívinfarktuson átesett páciensek zavartalanul élhettek nemi életet. Eddig csak kevés információ volt erre. Infarktus után a férfiaknak kevesebb mint fele, a nőknek alig egyharmada kap erre vonatkozó felvilágosítást orvosától.

A csapat 536, infarktuson átesett, 30 és 70 év közötti beteget követett tíz éven át. A résztvevőknek be kellett számolniuk a szívrohamot megelőző 12 hónap szexuális aktivitásáról. Ebben az időszakban több mint a felük élt hetente legalább egyszer nemi életet, mintegy 15 százalékuk egyáltalán nem.

Arról is be kellett számolniuk, mikor volt az infarktus előtti utolsó szexuális aktusuk: csaknem 80 százalékuknál több mint 24 óra telt el a szívrohamig és csak hárman éltek nemi életet a traumát megelőző egy órában.

A következő tíz évben a résztvevők közül százan szenvednek majd újabb szívinfarktust, agyvérzést, vagy éri őket egyéb szív- és érrendszeri károsodást. Szexuális életük aktivitása azonban nem befolyásolta negatívan a betegségek kialakulásának kockázatát.

Az adatok alapján nagyon valószerűtlen, hogy a normális szexuális élet infarktus kiváltó oka lenne.

szívroham, infarktus, szexuális élet, szex, nemi élet

2015-09-23 13:27:17

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop