Hirdetés

Minél többet iszunk, annál több a szívritmuszavar

A véralkoholszint emelkedésével együtt nő a szívritmuszavar kockázata is - állapították meg müncheni kutatók a világ legnagyobb sörfesztiváljának, a müncheni Oktoberfest látogatói körében végzett felmérésükben, melyet a European Heart Journal című szakfolyóiratban közöltek.

szívritmuszavar, pitvarfibrilláció, véralkoholszint |

InforMed Hírek14   InforMed | MTI


Ez a tanulmány az első, amely nagy létszámú (3028) résztvevőn vizsgálta az alkohol hatását, közvetlenül a fogyasztás után.

A müncheni egyetemi klinika kutatói a 2015-ös sörfesztiválon látogattak ki nap mint nap a sörsátrakba, ahol arra kérték a fesztiválozókat, hogy anonim módon vegyenek részt a kutatásban.

A sörsátrak látogatóinak csaknem egyharmadánál állapítottak meg akut szívritmuszavart, egynegyedüknél lépett fel erős szívdobogás, és a problémák az elfogyasztott alkohol mennyiségével arányosan nőttek.

Kisebb tanulmányok már korábban is arra engedtek következtetni, hogy a sok alkohol rövid távon szívritmuszavart okoz. Ezt a munkaszüneti napi szív-szindrómának (holiday heart syndrome) nevezett jelenséget azonban mindeddig nem alkoholfogyasztás közben diagnosztizálták, hanem csak utólag, az orvosnál már józanul tett látogatás alkalmával.

Az Oktoberfest különösen alkalmas egy ilyen kutatáshoz: aligha van a világon még egy olyan rendezvény, ahol ilyen hosszú időn át ennyit innának. A fesztivál 16 napja alatt hat millióan látogatnak ki a sörsátrakba, és hét millió korsó sört fogyasztanak el.

A vizsgált látogatók átlagos véralkoholszintje 0,84 ezrelék volt, egyénenként nullától 3 ezrelékig terjedt. Három ezrelék felett az emberek már túlságosan részegek ahhoz, hogy részt vehessenek a vizsgálatban, ehhez egyéntől függően 6-10 liter sör elfogyasztása szükséges.

A szívritmuszavar előfordulása 1-4 százalékos az átlaglakosság körében. Ezzel szemben a sörsátrakban vizsgáltak 30 százalékánál találtak szívritmuszavart és 26 százalékánál erős szívdobogást.

A fesztiválozók esetében egy ezrelék véralkoholszint 75 százalékkal növelte a szívritmuszavar kockázatát, és egyeseknél pitvarfibrillációt is észleltek, mely hosszabb távon szélütéshez vagy szívelégtelenséghez vezethet.

A sörsátorban szerzett tapasztalatokból kiindulva a müncheni egyetemi klinika kutatói 200 önkéntes alkoholfogyasztón vizsgálják tovább az alkohol szívritmusra gyakorolt hatását.

szívritmuszavar, pitvarfibrilláció, véralkoholszint

2017-04-28 19:42:05

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop