Szemünk erei jelezhetik a szívbetegségek kockázatát

A szem apró ereinek fényképezésével sikerült amerikai kutatóknak kapcsolatot találniuk a szívbetegségek nagyobb kockázata és a között, hogy mekkora légszennyezettségnek volt az egyén kitéve.

retina, erek, szívbetegség | InforMed Hírek8   InforMed | MTI
A PLoS Medicine című tudományos folyóiratban kedden ismertetett tanulmányban arról számoltak be, hogy egyébként egészséges emberek retinájáról készült fotókon mérhetően szűkebbek voltak az arteriolái azoknak, akik nagyobb légszennyezettségnek voltak kitéve.

A kutatók szerint azoknál, akik hosszabb ideig szennyezett levegőben éltek, három-hét évvel idősebbnek látszódtak ezek az egészen apró véredények a retinában. Mint Sara Adar, a kutatás résztvevője, a Michigani Egyetem közegészségügyi fakultásának munkatársa elmondta, a elváltozás egyúttal azt is jelenti, hogy három százalékkal emelkedik az egyénnél a szívbetegségek kialakulásának kockázata.

A tanulmányban 4607 embert vizsgáltak meg, akiknek életkora 45 és 84 év között volt, és korábban nem volt szívbetegségük. A kutatók a bevont önkéntesek retinájáról digitális fotót készítettek, miután két éven át mérték otthonaikban a levegő szennyezettségét. A levegőminőséget a vizsgálatot megelőző napon is megmérték, hogy a hosszú távú hatás mellett a rövid távú hatást is figyelembe vehessék az eredmények értékelésénél.
| retina, erek, szívbetegség
2010-12-02 12:03:14

Web Design & Development Prowebshop