Munkahelyi stressz: magas vérnyomás

A megerőltető munkát végző, illetve munkahelyi stressznek kitett emberek vérnyomása magasabb, mint a nyugodt körülmények között dolgozóknak, olvasható az amerikai munkaegészségügyi társaság szakfolyóiratában.

magas vérnyomás, hipertónia, stressz | InforMed Hírek5   InforMed | Dobos, L.
A megerőltető munkát úgy határozták meg, mint olyan nagy pszichés megterhelést, mely korlátozott döntéshozatallal együtt jár. Ez különösen a férfiaknál okoz vérnyomásemelkedést, nem csak napközben, hanem otthon, sőt, alváskor is.

A kutatók 89 stresszes munkát végző és ugyanennyi nyugodt körülmények között dolgozó középkorú belga férfit vizsgáltak, mindkét csoportnak 24-órán keresztül mérték a vérnyomását.

A különbség jelentős volt. Bár a legmagasabb értékeket a munkahelyen mérték, az otthoni és az alvás közben mért vérnyomásértékek is magasabbak voltak azoknál, akik nem megfelelő körülmények közt dolgoztak. A különbség átlagosan 6,5/3,1 Hgmm volt. A stresszes munkát végzőknél a többi kockázati tényező is gyakoribb volt, de a legjellemzőbb a stressz és a magas vérnyomás kapcsolata maradt.

A részletes elemzés során az is kiderült, hogy a vérnyomásemelkedése nem annyira a magas követelmények következménye, hanem fontosabb szerepet játszott itt a döntéshozatali lehetőség hiánya.

Medical News Today
| magas vérnyomás, hipertónia, stressz
2007-04-16 09:50:48


Kalciummal a magas vérnyomás ellen

Nagyszámú emberen végzett megfigyelések eredményei mutatták, hogy akiknél magasabb a kalciumbevitel (értéke 1g=1000 mg feletti/nap), azoknál mind a verőeres, mind a vén...


Mit jelentenek a számok a vérnyomásmérőn?

A digitális vérnyomásmérők megjelenése óta senkinek nem jelent gondot otthon, hogy önállóan megmérje a vérnyomását. A kijelzőn általában 3 szám jelenik meg.


Az IVF váratlan kockázata

A mesterséges megtermékenyítéssel fogant gyerekeknek valamivel magasabb a vérnyomásuk az átlagosnál - írják a Bern-i Egyetemi Kórház kutatói. A tanulmány a Journal of...


Csökkenti a vérnyomást a lépcsőzés

Nemcsak a vérnyomást csökkenti, hanem erősíti is a lábizmokat a lépcsőzés, különösen az ösztrogén hiányos klimaxos nőknél, akik hajlamosak a szív-és érrendszeri...


Az amerikaiak felének magas a vérnyomása

Egy új értékelési rendszer az amerikaiak felét sorolja a magas vérnyomásban szenvedők közé, ami azt jelenti, hogy több millió amerikainak kell életmódot váltania vag...