ÚJ

Zárt szívbillentyű-műtét

Az Egyesült Államokban évente 50 ezer szívbillentyű-műtétet végeznek, és még nagyobb azoknak a száma, akiknek a szervezete nem vagy nem jól viseli el a beavatkozást. Egyre nagyobb igény mutatkozik a kevésbé invazív műtétek iránt, ilyen az ún. zárt szívműtét is.


Szíverősítő program! - Műtét helyet jóga és életmód-változtatás…

A „Forradalom a szívgyógyításban” című könyv, melynek szerzője dr. Dean Ornish, hónapokig a nyugati bestsellerlisták élén állt. Nem véletlenül, hiszen a doktor ebben a művében tette közkinccsé a szívbetegekkel végzett kutatásainak valóban forradalmi eredményeit…


A saját újszíves: szenzációs műtét

A marylandi egyetem sebészei eltávolították egy beteg nő szívét, emberi és állati szövetek kombinációjával kijavították, majd visszahelyezték a beteg mellkasába.


Bejelentették az első szívbillentyűcserét, melyet nem nyitott szívműtét során végeztek el.

Az eljárást az Endovascularis Terápia 15 . nemzetközi kongresszusán ismertették Miami-ban, ezév január 20-án. A Lenox Hill Hospital (New York, NY) munkacsoportja a műtétet egy 57 éves betegnél végezte aortabillentyűszűkület miatt.


Billentyűbeültetés

A szív négy billentyűje szelepként működik, és a vérkeringés szempontjából hasznos áramlást biztosítja. A billentyűk nyitott állapotban lehetővé teszik, zárva megakadályozzák az áramlást.


Szívműtét előtti kivizsgálás, felkészülés a műtétre

A beteg szívműtét előtti kivizsgálása azzal kezdődik, hogy megállapítjuk, van-e olyan fokú a szívbetegség, ami szükségessé tehet szívműtétet.
Ezen fontos kérdés eldöntésében a kardiológusnak nagy segítséget nyújtanak az alapvető kardiológiai vizsgálatok (echocardiographic, ergometria, Holter, izotóp módszerek). Ha a szívműtét lehetősége felmerül, akkor a kivizsgálás során - legtöbbször - szívkatéterezés is történik.


Fontos tanácsok mesterséges szívbillentyűvel élő betegek számára

Az operált szívbetegek speciális csoportját képezik a mesterséges szívbillentyűvel élők. A műbillentyűs betegek fokozott odafigyelést igényelnek mind maguktól, mind kezelőorvosuk részéről. Időszakos kardiológiai ellenőrzésük panaszmentesség esetén is feltétlenül ajánlott.


Új szívműtét vizsgázik Bostonban.

Boston. Ezen a héten 24 óra leforgása alatt, a New England Medical Center sebészei 4 beteg szívműtéte során, aminek célja a szív elégtelen pumpafunkciójának javítása volt, élő szívizom-szövet ékalakú kimetszését végezték egy új műtéti eljárás során.


A szív-transzplantáció lehetséges alternatívája.

Az erőtlen szív hát-izmokkal történő beburkolása a pumpa-funkció javítása céljából, egyszer majd alternatívát kínálhat a szívtranszplantációval szemben a krónikus szívbetegségben szenvedők számára, állítja egy új tanulmány.


A "szívredukció" feleslegessé teheti a transzplantációkat

ANAHEIM, Kalifornia - Egy merész szívsebészeti eljárás, melynek során a megnagyobbodott szívnek egy részét eltávolítják, segítségére lehet néhány olyan betegnek, akik transzplantációra várnak, jelentették ki egyes szakértők az Amerikai Kardiológiai Társaság éves közgyűlésén.


| | | 4 |
hírdetés

Web Design & Development Prowebshop