A májrák miatti halálozás 43 százalékkal nőtt az Egyesült Államokban másfél évtized alatt

A májrák okozta halálozások száma 43 százalékkal nőtt az Egyesült Államokban másfél évtized alatt az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési hatóság, a CDC keddi jelentése szerint.

májrák, májdaganat, halálozás | MTI Hírek13 | MTI
A kutatók 2000 és 2016 között gyűjtöttek adatokat 25 éves és annál idősebb felnőttekről az Egyesült Államokban. Ez alatt az időszak alatt a májrák okozta halálozás a kilencedik vezető halálokból a hatodik vezető halálok lett.

Sam G. Pappas, a Rush Orvosi Egyetem onkológiai sebészetének vezetője meglepőnek nevezte ezt a jelentős ugrást.

A jelentés szerint az ország 50 államában hozzászámítva Washington DC-t is, a fővárosban a legmagasabb a halálozási arány, Vermontban pedig a legkisebb.

A vizsgált időszakban több férfi halt meg májrákban mint nő: a férfiak halálozási aránya 2-2,5-szöröse volt a nőkének.

A májrák előfordulása leginkább az 55-64 éves korosztályban nőtt: 2000 és 2013 között 109 százalékos volt az emelkedés, ám 2013-2016 között stabilizálódott a rákos esetek száma.

A Majo Klinika tájékoztatása szerint a májrák kialakulásának kockázati tényezői között szerepel a hepatitis B vagy C vírus okozta krónikus fertőzés, a májzsugorodás, az örökletes májbetegségek és az alkoholizmus.

Pappas hangsúlyozta: az adatok arra figyelmeztetnek, hogy a magas kockázatú pácienseknél hatékonyabb szűrésekre van szükség. Ezeket a pácienseket orvosuknak rendszeresen meg kell vizsgálnia, tájékoztatni kell őket a rizikófaktorokról, emellett szűrővizsgálaton is részt kell venniük.

Pappas felhívta a figyelmet arra, hogy például az elhízás is nagy kockázat, és ezt gyakran nem veszik figyelembe. A hosszú távú elhízottság májelzsírosodáshoz vezethet, amely a máj károsodásának vezető oka.

| májrák, májdaganat, halálozás
2018-07-20 06:40:24


Idült hasnyálmirigy-gyulladás

Az idült hasnyálmirigy-gyulladás a szerv hosszú ideig fennálló gyulladása. Az idült hasnyálmirigy-gyulladás egyik leggyakoribb oka az alkoholizmus.


Epekövek

Az epekövek összetapadt kristályok az epehólyagban (koleciszta) vagy az epeutakban. Amikor az epekövek az epehólyagban vannak, azt epehólyag-kövességnek (kolelitiázis v...


Ha megúszta a karácsonyt, még itt a szilveszter!

A nehéz ünnepi ételek és a mértéktelen alkohol fogyasztás súlyos tüneteket okozhatnak. Fontos, hogy ha valaki egy megterhelő étkezés után tartósan rosszul van, minél...


Az epekövesség gyakori betegség

A májban képződő epe az epeutakon, az epehólyagon keresztül jut a vékonybélbe. Az epekövesség az emésztőrendszeri betegségek között az egyik leggyakoribb, az esetek ...


Hasznos tippek utazóknak

A magyar utazók főként a Földközi-tenger partvidékére tervezik nyaralásukat. Az Egészségügyi Világszervezet Törökországba, a balkáni régióba és az észak-afrikai...