Immunrendszer részei

Az immunrendszert sejtek és oldható anyagok alkotják. Az immunrendszer fő sejtjei a fehérvérsejtek. A makrofágok, neutrofilek és limfociták mind különböző fajta fehérvérsejtek. Az oldható anyagok olyan molekulák, melyek nem a sejten belül találhatók, hanem valamilyen folyadékban (pl. plazmában).

fehérvérsejtek, antitestek, komplement fehérjék, citokinek, immunrendszer | MSD Orvosi kézikönyv a családban   Merck
A fő oldható anyagok az antitestek, komplement fehérjék és citokinek. Néhány oldható anyagnak közvetítő szerepe van: más sejteket vonz és aktivál. A fő hisztokompatibilitási komplex molekula az immunrendszer központi eleme, melynek segítségével különíthető el a saját a nem sajáttól.

Makrofágok (macrophagok)

A makrofágok nagy fehérvérsejtek, melyek mikrobákat, antigéneket és más anyagokat kebeleznek be. Antigénnek nevezünk bármely anyagot, mely immunválasz kiváltására képes. Antigének lehetnek a baktériumok, vírusok, fehérjék, szénhidrátok, rákos sejtek és méreganyagok (toxinok) is.

A makrofágokban granulumok találhatók, melyek különféle vegyületeket és enzimeket tartalmazó, hártyával körülvett képletek. Ezek az enzimek és vegyületek biztosítják a bekebelezett mikróba megemésztését és elpusztítását.

Makrofágok a vérben nem fordulnak elő; stratégiai jelentőségű helyeken találhatók, ahol a szervek a vérárammal vagy a külvilággal érintkeznek. Például makrofágokat találunk ott, ahol a tüdő a külső levegővel találkozik, vagy ahol a májsejtek vérerekkel érintkeznek. A vérben előforduló hasonló sejteket monocitáknak hívjuk.

Neutrofilek (neutrophilek)

A makrofágokhoz hasonlóan a neutrofilek is nagy fehérvérsejtek, melyek kórokozókat és más antigéneket kebeleznek be. Citoplazmájukban granulumok találhatók, melyek a bekebelezett antigéneket bontó enzimeket tartalmaznak. A makrofágokkal ellentétben a neutrofilek a vérben keringenek; speciális inger szükséges ahhoz, hogy a vérből ki- és a szervekbe belépjenek.

A makrofágok és a neutrofilek gyakran együttműködnek: a makrofágok kezdeményezik az immunválaszt, és jeleket küldenek a neutrofileknek, hogy a kérdéses helyre vonzzák őket. Mikor a neutrofilek megérkeznek, emésztéssel elpusztítják a betolakodókat. A neutrofilek felgyülemlése, valamint a mikrobák megölése és megemésztése gennyképződéshez vezet.

Limfociták

A limfociták, a nyirokrendszer fő sejtjei, a makrofágokhoz és neutrofilekhez képest viszonylag kis méretűek. A neutrofilekkel ellentétben, melyek nem élnek tovább 7-10 napnál, a limfociták évekig, vagy akár évtizedekig élhetnek. A legtöbb limfocita az alábbi három fő csoport valamelyikébe sorolható:

  • B-limfociták: a csontvelő egy őssejtjéből ("stem cell") származnak, antitesteket termelő plazmasejtekké érnek.
  • T-limfociták: akkor keletkeznek, amikor az őssejtek a csontvelőből a csecsemőmirigybe vándorolnak, ahol osztódnak és érnek. A T-limfociták a csecsemőmirigyben "tanulják meg" a saját elkülönítését a nem sajáttól. Az érett T-limfociták elhagyják a csecsemőmirigyet, és belépnek a nyirokrendszerbe, ahol az immun ellenőrző rendszer részeként működnek.
  • NK (natural killer = természetes ölő) sejtek: a T- és B-limfocitáknál kicsit nagyobbak. Nevüket annak köszönhetik, hogy bizonyos mikrobákat és rákos sejteket elpusztítanak. Nevükben a "természetes" szó arra vonatkozik, hogy keletkezésük után azonnal készek a sokféle célsejt megölésére, és nem igényelnek érési és tanulási folyamatot, mint a T- és B-limfociták. A természetes ölő-sejtek citokineket is termelnek, melyek a T- és B-limfociták, valamint a makrofágok néhány funkcióját szabályozzák.
  • Antitestek

    Az antigének hatására a B-limfociták antitestet termelő plazmasejtekké alakulnak. Az antitest olyan fehérje, mely a B-limfocitát eredetileg aktiváló antigénnel kölcsönhatásra lép. Az antitesteket immunglobulinoknak is nevezzük.

    Minden antitest két részből áll: az egyik rész egyedi szerkezetű, és egy adott antigénhez kötődik; a másik rész meghatározza, hogy az antitest milyen osztályba tartozik. Öt antitestosztályt különböztetünk meg IgM, IgG, IgA, IgE és IgD néven.

  • IgM: ez az antitest az antigénnel való első találkozáskor termelődik. Például mikor egy gyermek megkapja első tetanusz elleni védőoltását, akkor 10-14 nap elteltével IgM osztályú antitetanusz antitestek keletkeznek a szervezetében (elsődleges immunválasz). IgM igen nagy mennyiségben található a vérben, de normális esetben nem fordul elő szervekben vagy szövetekben.
  • IgG: ez a leggyakoribb antitest, az antigénnel való újabb találkozás hatására keletkezik. A fenti példánál maradva újabb tetanusz elleni injekció (emlékeztető oltás) hatására 5-7 nappal később a gyermek szervezete IgG típusú antitesteket kezd termelni. IgG mind a vérben, mind a szövetekben jelen van. Ez az egyetlen olyan antitest, mely képes átjutni a méhlepényen keresztül az anyából a magzatba. Az anya IgG-je védi a magzatot és az újszülöttet, míg a csecsemő immunrendszere elkezdi termelni saját antitestjeit.
  • IgA: ez az antitest olyan fertőzések elleni védelemben játszik fontos szerepet, melyekben a kórokozó nyálkahártyával borított felületeken keresztül (orr, szem, tüdő, bél) hatolna be a szervezetbe. IgA található a vérben és a különböző (emésztőrendszer-, orr-, tüdő-, szem- és anyatej-) eredetű váladékokban.
  • IgE: ez az antitest a felelős az akut (azonnali) allergiás reakciókért. Emiatt az IgE az egyetlen olyan antitest osztály, mely úgy tűnik, hogy többet árt, mint használ. Mindemellett az IgE fontos lehet paraziták (élősködők) okozta fertőzések elleni harcban, mint például folyami vakság és schistosomiasis (májmétely) esetében, melyek a fejlődő országokban gyakori megbetegedések.
  • IgD: ez az antitest nagyon kis mennyiségben van jelen a keringő vérben. Szerepe nem teljesen tisztázott.
  • A komplementrendszer

    A komplementrendszer több, mint 18 fehérjét foglal magába. E fehérjék mindegyike az utána következőt aktiválja. A komplementrendszer két külön úton aktiválódhat: az "alternatív" úton a kórokozók bizonyos termékei vagy antigének felelősek a rendszer beindulásáért; a "klasszikus" úton az antigénhez kötött specifikus antitestek (immunkomplexek) indítják be a folyamatot. A komplementrendszer tönkreteszi az idegen anyagokat. E feladatának eleget tehet önállóan, vagy az immunrendszer más tagjaival együttműködve.

    Citokinek

    A citokinek az immunrendszer hírvivői. A stimulált immunsejtek termelik őket. A citokinek az immunrendszer elemei és folyamatai közül néhányat erősítenek (serkentenek), másokat gátolnak (elnyomnak). Nagyon sok citokint azonosítottak eddig, és körük egyre bővül.

    Néhány citokin injekció formájában gyógyításra is alkalmas. Például az alfa interferon hatásos néhány ráktípus (például hajas sejtes leukémia) kezelésében. Egy másik citokin, a béta interferon sclerosis multiplex kezelésében használható jó eredménnyel. Egy harmadik citokin, az interleukin-2 a melanoma malignum (rosszindulatú bőrrák) és a veserák ellen lehet hatásos, bár használatának káros következményei is vannak. Egy további citokin: a neutrofilek képződését stimuláló granulocita kolóniastimuláló faktor adható olyan rákos betegeknek, akiknek neutrofil száma csökkent a kemoterápia következtében.

    A fő hisztokompatibilitási komplex

    Minden sejt felszínén találhatók olyan molekulák, melyek egy bizonyos személyre jellegzetesek és egyediek. Ezeket fő hisztokompatibilitási komplex molekuláknak nevezzük. A szervezet a fő hisztokompatibilitási komplex molekulák révén képes elkülöníteni a sajátot a nem sajáttól. Figyelmen kívül hagy minden olyan sejtet, mely azonos, és kivet magából minden olyan sejtet, mely nem azonos fő hisztokompatibilitási komplexet hordoz.

    A fő hisztokompatibilitási komplexek (más néven mán leukocita antigének vagy HLA) két fajtáját különböztetjük meg: az I. és II. osztályokat. Az I. osztályú fő hisztokompatibilitási komplexek a szervezetet alkotó minden sejten jelen vannak, kivéve a vörösvértesteket. A II. osztályú fő hisztokompatibilitási komplexek csak makrofágok, B-limfociták és antigén által stimulált T-limfociták felszínén jelennek meg. Minden személy I. és II. osztályú fő hisztokompatibilitási komplexe egyedi. Míg egypetéjű ikreknek azonosak a fő hisztokompatibilitási komplexeik, erre az esély alacsony (egy a négyhez) nem egypetéjű ikreknél, és rendkívül alacsony nem testvérek között.

    Az immunrendszer sejtjei a csecsemőmirigyben "tanulják meg", hogyan különítsék el a sajátot a nem sajáttól. Mikor az immunrendszer a magzatban fejlődésnek indul, őssejtek vándorolnak a csecsemőmirigybe ahol osztódnak, és T-limfocitákká fejlődnek. A csecsemőmirigyben az érés során minden olyan T-limfocitát, amely a mirigy fő hisztokompatibilitási komplexére reagál, a szervezet elpusztít. Éretté fejlődhet, és elhagyhatja a csecsemőmirigyet minden olyan T-limfocita, mely tolerálja (nem bántja) a mirigy fő hisztokompatibilitási komplexét, és megtanulja, hogyan működjön együtt azon sejtekkel, melyek ezen fő hisztokompatibilitási komplexet hordozzák.

    Mindezek eredménye, hogy az érett T-limfociták tolerálják a szervezet többi sejtjét, és képesek velük együttműködni, ha a szervezet védelmére riasztják őket. Ha a T-limfocitákban nem alakulna ki a szervezet saját fő hisztokompatibilitási komplexének toleranciája, akkor megtámadhatnák a szervezetet. Mindezek ellenére ritkán a T-limfocita elveszti azon képességét, hogy a sajátot a nem sajáttól megkülönböztesse, ez pedig autoimmun betegségek (mint pl. szisztémás lupusz eritematózus, szklerózis multiplex) kifejlődéséhez vezet.

    | fehérvérsejtek, antitestek, komplement fehérjék, citokinek, immunrendszer
    2009-02-16 20:20:20