Hirdetés

Huszonöt millió dollárral támogatja a HIV elleni vakcina fejlesztését a Gates Alapítvány

Huszonöt millió dollárral (hatmilliárd forint) támogatja a szerzett immunhiányos betegséget (AIDS) okozó HIV-vírus elleni hatékony vakcina fejlesztésén dolgozó amerikai kutatók munkáját a Bill & Melinda Gates Alapítvány.

HIV fertőzés, vakcina, AIDS |

MTI Hírek11

Az Oregoni Egészségügyi és Tudományegyetem szakembereinek reményei szerint olyan oltóanyagot sikerül kifejleszteniük, amely nem csupán a fertőzésveszélynek kitett embereket védi a HIV-vírustól, hanem a már megfertőzöttek szervezetéből is képes kiirtani az AIDS kórokozóját.

A Bill & Melinda Gates Alapítvány felajánlása a szakemberek nemrég közölt tanulmánya nyomán érkezett: eredmények szerint az általuk kifejlesztett oltóanyag-prototípus a beoltott több mint száz majom nagyjából felénél megakadályozta a vírus egy fajtájának továbbadását, vagy teljesen megsemmisítette azt.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint bár az új HIV-fertőzések száma évről évre csökken, tavaly még így is több mint 35 millió fertőzött élt a világon, és az új fertőzöttek száma 2,1 millió volt. A szervezet szerint az antiretrovirális szereknek hála az AIDS okozta halálozások száma is visszaesett az elmúlt években, ugyanakkor tavaly még mindig mintegy 1,5 millió ember halt meg a betegségben.

Az alapítványtól kapott 25 millió dollárt a következő öt évre elosztva fogják felhasználni a kutatók, annak megállapítására, hogy embereken is biztonságosan alkalmazható-e a vakcina. Emellett az oltóanyag "nagyüzemi" tesztelésre alkalmas változatát is ki kell fejleszteniük, amely legalább egy évtizedes munka.

HIV fertőzés, vakcina, AIDS

2014-09-04 22:10:30

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop