Hirdetés

Lehet, hogy a TBC vetett véget a leprajárványnak?

A nemrégiben Izraelben feltárt, az i. sz. első századból származó emberi maradványok tanúsága szerint az európai leprajárványoknak minden bizonnyal a tuberkulózis (TBC) megjelenése vetett véget.

TBC, lepra, járvány |

InforMed Hírek 2005 ;3   InforMed | Dobos, L.

A londoni University College tudósai az egyik Jeruzsálem környéki barlangban talált holttest csontjainak vizsgálata után megállapították, hogy a férfi mind TBC-ben, mind leprában szenvedett. A tudósok szerint, mivel a TBC agresszívabb és gyorsabban ölő betegség, valószínűleg az nyerte meg a betegségek csatáját.

A lepra a középkorban igen elterjedt betegség volt, de az újonnan megjelent TBC elterjedésével lassan megszűnt. Egy elmélet szerint az egyik betegség megléte védettséget nyújt a másik ellen, ezt a jelenséget „keresztimmunitásnak” nevezik. Az elmélet hívei ezzel magyarázzák, hogy a TBC kiszorította a leprát, ugyanis az ebben szenvedők immunisak lettek volna a lepra ellen.

Helen Donoghue és Mark Spigelman brit infektológusok szerint azonban a most feltárt lelet ellentmond ennek a teóriának. – Az a tény, hogy valaki mindkét betegséggel megfertőződhetett, a TBC-vel és a leprával is, ellentmond a keresztimmunitás elméletének – mondja Donoghue. – Véleményünk szerint az ilyen betegnek nem volt ideje leprában meghalni, mert a TBC gyorsabban végzett vele. Ez az oka annak, hogy a lepra megszűnt Európában.

Spigelman szerint a lepra korának rettegett betegsége volt, a leprásokat kivetette, magukra hagyta a társadalom. Az immunrendszert a betegségen kívül tehát társadalmi tényezők is gyengítették, ami fogékonyabbá tette a betegeket a TBC-fertőzésre, vagy a lappangó fertőzés fellángolására. Dianna Lockwood lepra-szakértő szerint a felfedezés igen érdekes, és az is biztos, hogy az, aki mindkét betegségben szenvedett, nagyobb valószínűséggel halt meg TBC-ben, mint leprában. Ugyanakkor az új elmélet nem ad magyarázatot arra, miért van jelen például Etiópiában és Indiában egyszerre mindkét kór.

NewsFox
TBC, lepra, járvány

2008-11-30 21:10:39

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop