Hirdetés

A kullancsokról - "Háromgazdás" pókszabásúak

Úgy tűnik, hogy a mostani márciusi tél után újból beköszöntött a tavasz esővel, jó idővel, napsütéssel és - sajnos - az ilyenkor tömegesen felbukkanó kullancsokkal is. Valamennyien találkozhatunk velük, főleg füves-bokros területeken bóklászva.

kullancs, Lyme-kór, fertőzés |

MTI Hírek 2010 ;7 | .

Megjelenésükben szezonalitást mutatnak: főleg tavasszal és ősszel jelentkeznek tömegével, de nyáron sem tűnnek el. A fagyok beállta előtt, illetve a nyári kánikula elől a fakérgek zugaiba és a kisrágcsálók föld alatti járataiba húzódnak be. Általában március elején a tavaszi meleg hatására aktivizálódnak, amikor a napi átlaghőmérséklet meghaladja a 7 Celsius fokot, a páratartalom pedig a 85 százalékot.

A pókszabásúak közé tartoznak, vérszívó élősködők. A Földön majdnem 800 fajuk ismert, hazánkban 42 fordul elő. A földfelszín közelében, a talajszinttől mintegy egyméteres magasságig a fűszálak árnyékos fonákján, a bozótosokban, a bokrok levelein üldögélnek.

Vannak szemmel rendelkező és szem nélküli kullancsok. Az utóbbiak a lombos erdők lakói.

Elülső pár végtagjukat széttárják, miközben áldozatra lesve radaroznak . Úgynevezett Haller-féle szervvel rendelkeznek, amely megkönnyíti a gazdaállat megtalálását. A szerv alapvetően három tényező változását érzékeli: a szén-dioxidét (CO2), a hőmérsékletét és a tapintási ingerületét. A tájékozódáshoz cserjékre, illetve facsemetékre kell felmászniuk. A leveleken tapadókorongjuk segítségével kapaszkodnak meg, áldozatukra pedig felülről vetik rá magukat.

A szemmel rendelkező kullancsok a rétek lakói. Gyakran csimpaszkodnak a füvön sétáló emberre, ezért érdemes alaposan átvizsgálni séta után a zokninkat, lábunkat, a hajlatokat, de még a lábujjközöket is. Állatainkon a feji tájék, a fültő, a hónaljtájék, a combbelső és a lábvég azok a területek, amelyeken a kullancs előszeretettel megtelepszik.

Alapvetően fontos tényező számukra a hőmérséklet. Nyáron, a rekkenő melegben árnyékmentes helyen nemigen találkozhatunk velük. A másik fontos tényező a páratartalom. Számukra a magas, 98 százalékos relatív páratartalom az ideális. A dombvidékeken és a magasabb hegyek napsütötte oldalain (1500 méter magasságig), valamint az északi oldalakon (1300 méter magasságig) élnek kullancsok. A fenyvesekben és a magasabban fekvő területeken a gyér aljnövényzet, a táplálékforrást jelentő állatok hiánya és a szélsőséges klíma gátat vet a kullancsok behatolásának.

Méretük általában 1-4 milliméter, de vérrel teleszívott állapotban rettenetesen megduzzadhatnak. Kifejezett szexuális dimorphismus (kétalakúság) jellemzi őket: a hímek egész háti felületét, míg a nőstények csupán elülső részét fedi pigmentált kitinlemez. A 2-3 mm nagyságú hímek csupán annyi vért szívnak, amennyi a spermatermeléshez szükséges, majd miután feladatukat beteljesítették, elpusztulnak. A 3-4 mm hosszú nőstények mérete a vérszívás hatására ellenben akár 15 milliméterre is megnövekedhet. Szükség van erre, hiszen hely kell mind a felvett vér, mind a peték részére.

A petéket (morfológiailag tojások) nagy mennyiségben termelik és rakják le, egyszerre akár 3000-5000 darabot is, majd többnyire elpusztulnak. A peték átmérője 0,1 mm, a belőlük kikelő 0,3 mm hosszú lárvák a talajon vagy a növényzeten 20 centiméteres távolságot képesek megtenni. Útjuk során a talaj üregeiben élő kisrágcsáló vagy a talajon fészkelő madár fiókáján szívják meg magukat vérrel.

Három fejlődési alakjuk van. Ahhoz, hogy az egyik fejlődési alakból átjussanak a másikba, vérre van szükségük. Következésképpen életük folyamán összesen három alkalommal szívnak vért, minden alkalommal más erdei állatfajból, ezért "háromgazdás kullancsoknak" is nevezik őket.

A fiatal nimfa "már" 1 mm hosszú, és akár 50 centiméteres távolságot képes leküzdeni mind vízszintesen, mind függőlegesen. A nimfa kisebb erdei állaton telíti magát vérrel, majd kifejlett állattá vedlik, amely a talajon akár 10 métert, a növényzeten pedig
1,5 métert képes haladni.

Vérszívás és vérszívás között is van különbség. Először úgynevezett gyors "szippantás" történik (igyekszik minél rövidebb idő alatt minél nagyobb mennyiséget felvenni), majd ezt követi a lassú vérszívás. Ekkor azonban már a felvett és részben megemésztett vérrel kórokozó ágenseket is visszajuttathat a gazdaállat szervezetébe (Babesiosis, Lyme borreliosis). A kórokozók a vérszívás kezdetéig inaktív állapotban vannak, csak a vérszívással válnak aktívvá és fertőzővé.

A teljes fejlődésmenet 6-36 hónap is lehet, annak függvényében, hogy sikerül-e gazdaállatot találni, és ideális-e minden környezeti tényező.

A kullancsok elleni védekezés legfontosabb eleme a megelőzés: sétáltatás után alaposan vizsgáljuk át állatainkat. Ha kullancsot találunk, fertőtlenítsük le a környékét, majd távolítsuk el, vigyázva arra, nehogy a feje beszakadjon. Ha erre nem vállalkozunk, akkor minél előbb forduljunk állatorvoshoz, aki egyrészt eltávolítja azt, illetve megfelelő szert (nyakörvet, cseppet, megelőző oltást) ajánl.
kullancs, Lyme-kór, fertőzés

2010-04-04 10:51:53

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop