Fertőző betegségek - járványok

Az embereket, és így az orvosokat is, a kezdetektől foglalkoztatta a kérdés, hogy miben rejlik egy-egy betegség ragályossága, másképpen fogalmazva: miért fertőző az egyik betegség és miért nem a másik?

| InforMed Hírek20   InforMed | Nagy, M.

Kolerajárvány

Erre vonatkozóan nagyon sok elmélet keletkezett a történelemben, amelyek néha felfedtek egy cseppnyi igazságot (pl. a mocsár és a malária összefüggése), de általában téveszméket tartalmaztak.

A rejtély megfejtésére a mikroszkóp felfedezése és a mikrobiológia fejlődése adott lehetőséget. Kiderült ugyanis, hogy földünkön a szabad szemmel nem látható élőlényfajok száma ugyanolyan nagy, vagy még nagyobb, mint a láthatóké. Ezeket a szabad szemmel nem látható élőlényeket összefoglaló néven mikroorganizmusnak nevezzük.

Az is kiderült, hogy a mikroorganizmusok többsége ártalmatlan az emberre, néhány fajuk még hasznos is, de több mint száz faj (az alfajokról nem beszélve) az emberre káros.

Az emberi szervezetre káros mikroorganizmusok felfedezése nem egyidejűleg történt, az 1800-as évek második felében kezdődött és napjainkban is tart. Azokat a mikroorganizmusokat, amelyek az embert megbetegítik, patogén mikroorganizmusoknak nevezzük. A másik összefoglaló nevük a kórokozó.

A kórokozó mikroorganizmus az emberi szervezetet választotta élőhelyéül, az ember valamelyik szervrendszerében képes szaporodni, és eközben károsítja, azaz megbetegíti azt.

Az emberben szaporodó mikroorganizmus utódainak azonban el kell hagyni a megtámadott szervezetet, mert az vagy jól védekezik, és így meggyógyul, vagy meghal. Mindkét kimenetel a mikroorganizmus számára végzetes. Az első esetben a szervezet elpusztítja a kórokozót, a második esetben az elhunytat eltemetik, és így a kórokozó utódai is elpusztulnak.

A kórokozó mikroorganizmus, mint élőlény faj, tehát csak úgy tud fennmaradni, ha utódai még időben elhagyják a szervezetet és egy újabb védtelen emberbe kerülnek.

A fertőző betegség ragályossága tehát azt jelenti, hogy a beteg emberben szaporodó mikroorganizmusok egy része kijut a külvilágba, ott hosszabb-rövidebb ideig tartózkodik, életben marad, de általában nem szaporodik, majd egy másik szervezetbe jut.

Ez utóbbi néhány napon belül megbetegszik, a benne szaporodó kórokozók egy része ürül és ismét "keresi" a következő védtelen szervezetet, azaz kezdődik minden elölről. A megbetegedések ilyen láncolatát nevezzük járványnak.

| fertőzés, járvány
2022-04-19 11:54:57
hirdetés

Web Design & Development Prowebshop