Hirdetés

Megfejtették az álomkórt okozó cecelégy genomját

Tudósok nemzetközi csoportja megfejtette az álomkórt okozó cecelégy (glossina) genetikai kódját, ami reményt ad arra, hogy megfékezhető lesz a Szaharától délre fekvő térség lakosságát és állatállományát sújtó fertőző betegség.

álomkór, cecelégy, DNS |

MTI Hírek11

18 ország 78 kutatóintézetének több mint 140 tudósa vett részt a tíz éven át tartó széles körű kutatási programban, amelynek részese volt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség is.

A cecelégy csak Afrikában fordul elő, az általa terjesztett fertőző betegséget, álomkórt egy egysejtű parazita, a tripanoszóma okozza agyvelő- és agyhártya-gyulladás formájában. A betegség onnan kapta nevét, hogy nagyfokú álmatagság kíséri napközben is. A helyi lakosok körében évente több mint húszezer új betegséget regisztrálnak, amely kezelés nélkül halálos.

Az állatállományt is súlyosan tizedeli, évente mintegy hárommillió állatot sújt, csökkenti az állatok testsúlyát, tejtermelését, szaporodási képességét.

A cecelégy genomja kétszer akkora, mint a muslicáé, de csak tized akkora, mint az emberi genom. 12 ezer gént hordoz, DNS-t 366 millió bázispár alkotja - írták le a szakemberek a Science című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányukban.

A cecelégy régebb óta létezik, mint az ember, 34 millió éves kövületét megtalálták az amerikai Colorado államba feltárt fosszíliában.

álomkór, cecelégy, DNS

2014-04-28 12:29:50

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop