Hirdetés

Felére csökkenti a betegség kockázatát az új maláriavakcina

Hatalmas lépést tett előre a malária elleni vakcina kutatása: egy afrikai tanulmány szerint a kísérleti védőoltások felére csökkentették a megbetegedés kockázatát a kisgyerekeknél.

malária, vakcina, védőoltás |

MTI Hírek 2011 ;8

A végső vakcinatesztek első eredményeit kedden hozták nyilvánosságra. Kifejlesztői mérföldkőnek nevezték az oltóanyagot a világ egyik legpusztítóbb betegségével való leszámolásban. Még legalább három évig azonban nem kezdhetik el alkalmazását, mivel hátra van számos fontos vizsgálat: ellenőrizni kell, mennyire hatásos és megfelelő a kisgyermekek esetében, és mennyi időre nyújt védelmet a kórokozóval szemben. A továbbiakban pedig még az európai és az egyes afrikai országok egészségügyi hatóságainak is engedélyeznie kell a védőoltást.

"Még nem értünk az út végére" - hangsúlyozta Tsiri Agbenyega, az afrikai tanulmány vezető kutatója egy konferenciahívásos sajtóértekezleten.

Az első eredmények azt jelzik, hogy a védőoltás hatékonysága csupán 50 százalék körüli, jelentősen kisebb, mint az a védelem, amely gyakoribb védőoltásoknál tapasztalható. Egyes szakemberek mégis óriási előrelépésként értékelték a jelenlegi helyzethez képest: megítélésük szerint még ekkora hatékonyság mellett is több százezer életet menthet meg az új vakcina.

A malária évente egymillió áldozatot szed világszerte. A halálos áldozatok több mint 90 százaléka afrikai, többségük kisgyermek és állapotos nő.

A tudósok évtizedek óta dolgoznak egy maláriavakcina kifejlesztésén. A GlaxoSmithKline most tesztelt védőoltása jutott a legtovább. A védőoltáson kívül csak a fertőzés megelőzésére irányuló gyógyszeres védekezés, illetve egyebek között a moszkitóháló alkalmazása segíthet a betegség legyőzésében.

Az új vakcina egy maláriaparazitát vesz célba, amelyet Afrika Szaharától délre eső térségében találtak. A maláriát szúnyogok terjesztik, csípésükkel belejuttatják a parazitákat a véráramba. A betegség lázrohamokkal jár, és halálos kimenetelű lehet.

Az új vakcinával kapcsolatos kutatások 2009-ben kezdődtek, és 15 ezer gyermeket érintenek Burkina Fasóban, Gabonban, Ghánában, Kenyában, Malawiban, Mozambikban és Tanzániában.

A tanulmány mintegy hatezer 5-17 hónapos gyermek eredményeit vizsgálta. Egy évvel három dózis beadása után a beoltott gyerekek körében fele annyi maláriás eset fordult elő, mint abban a kontrolcsoportban, amelyben a gyerekek nem kaptak vakcinát.

A szakemberek most a 6-12 hetes gyermekeknek adott védőoltás eredményeit várják. Ebben a korban kapják a térségben élő gyermekek a többi védőoltást is. A vakcina sikerétől azt remélik a tudósok, hogy az egészen korai oltással miharabbi védettséget lehet kialakítani.

A vizsgálatot a GlaxoSmithKline és a PATH Malaria Vaccine Initiative karöltve finanszírozta. Az utóbbi malária elleni vakcinakutató programot Bill Gates alapítványa támogatja.
malária, vakcina, védőoltás

2011-10-20 08:13:31

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop