Kép: Dreamstime

Előzmények

Az ember toxoplazmás fertőzését Wolf és Cowen írta le először (1937) egy agyhártyagyulladásban szenvedő csecsemő esete kapcsán. Két évvel később újabb ilyen eseteket figyeltek meg újszülötteken, és ezek alapján leírták a betegségre jellemző általános tüneteket: vízfejűség, meszes gócok az agyban, a szem ér- és ideghártya-gyulladása. A kórokozó által okozott betegséget szövettani vizsgálattal igazolták. Ha a kóros elváltozást szenvedett szöveteket egészséges állatokba oltották át, abban idővel ki tudták mutatni a toxoplasmosis kórokozóját.

Sabin és Feldman 1948-ban kidolgozott egy szerológiai vizsgáló módszert (Sabin-Feldman-festés), amelyen hosszú ideig a toxoplasmosis laboratóriumi kimutatása alapult. A szerodiagnosztika újabb módszerei további megfigyeléseket tettek lehetővé.

Alkalmazásukkal például bizonyossá vált, hogy a terhesség idején fellépő fertőzés következménye veleszületett toxoplasmosis lehet, továbbá, hogy az AIDS-ben, valamint a szerv- és a csontvelő-átültetést megelőző immunszuppresszív kezelés következményeként a krónikus fertőzések fellángolhatnak.

Fertőzött állatok

Az emberben és az állatokban igazolt toxoplazmás fertőzések egyértelműen bizonyították, hogy a betegség zoonózis. Ezért az emberi megbetegedések tanulmányozásán túl széles körű vizsgálatokat végeztek különféle állatok fertőzöttségére vonatkozóan. Hutchinson 1967-ben több éves kutatás eredményeképp felismerte, hogy a Toxoplasma gondii végső gazdája a macska, annak szervezetében fejlődnek ki az élősködő ivaros alakjai, amelyek végső formái a macska ürülékében megjelenő oociszták. Ebből következőleg a macskafélék kivételével minden állat, valamint az ember csak köztigazdája ennek a kórokozónak.

Megvizsgálták, milyen gyakori ez a fertőzés azoknak az állatoknak a körében, amelyek az emberrel érintkezésbe kerülhetnek. Kiderült, hogy a macskák fertőzöttsége annak mértékétől függően - lehet tünetmentes, de súlyosabb esetekben a vékonybél hámsejtjeiben szaporodó kórokozó hasmenést okoz. A fiatal macskák tünetei lehetnek súlyosabbak: láz, tüdőgyulladás, agyvelőgyulladás léphet fel, de előfordulhat, hogy a toxoplazma az állat összes szervében szétszóródva pusztulását okozza. A szeroepidemiológiai vizsgálatok a macskák 4,0-27 százalékát találták fertőzöttnek.

A kutyák fertőzöttségét többnyire semmiféle tünet nem jelzi. A toxoplazmás fertőzéshez azonban gyakran társul valamilyen vírusfertőzés, és az ilyen esetekben agyvelőgyulladás is kialakulhat. A veleszületett toxoplasmosis gyakran jár a központi idegrendszer károsodásával.A szerológiai vizsgálatok a kutyák 6,0-35 százalékát találták fertőzöttnek.

Az állatok toxoplasmosis fertőzöttségének gyakoriságát és emberi betegséget okozó szerepét tekintve a juhok állnak az első helyen. Azokban az országoltban - Új Zélandon, Ausztráliában, Kanadában, Angliában -, ahol a juhtenyésztés fontos állattenyésztési ágazat, az állománynak több mint 25 százaléka átesik a toxoplazmás fertőzésen.

A fertőzött juhok gyakran elvetélnek vagy életképtelen bárányokat ellenek. Az ebből adódó nem csekély gazdasági kár arra ösztönözte az angliai kutatókat, hogy szájon át adható vakcinát dolgozzanak ki a toxoplazma ellen. A vakcinával vemhes juhokat kezeltek, és azt tapasztalták, hogy a kezelés még tizennyolc hónap elteltével is védetté tette az állatokat.

A sertések és a szarvasmarhák fertőződése ritkán jár klinikai tünetekkel, gyakoribb az izomban cisztába záródott toxoplazma. Különböző földrajzi helyeken a szarvasmarhák 8,0-21 százalékát, a sertések 6,0-30 százalékát találták krónikus toxoplazma-fertőzöttnek. Az állatok közti fertőzés fennmaradásában meghatározó szerepe van a kórokozót hordozó mezei rágcsálóknak. Ezek fertőzik meg az állatvilág többi fajait, amelyek által a kórokozó az emberbe jut.

A rágcsálók igen fogékonyak a toxoplazmával szemben, és ez a bejutó kórokozók mennyiségétől függően heveny vagy krónikus megbetegedésüket okozza. Az egerek és a patkányok alkalmas alanyok a toxoplazma fenntartására és tanulmányozására is.

Emberi fertőzés

A fertőzés emberek közti előfordulását számos szerológiai vizsgálattal ellenőrizték. Az eredmények egybehangzóan arra utalnak, hogy a fertőzöttség gyakorisága az életkorral növekszik, és a 60 éves korúaknak már 50-60 százaléka átesett a fertőzésen. A fertőzések zöme a 15 és 25 év közötti korosztályra, a nők reprodukciós (szülőképes) időszakára esik.

A Toxoplasma gondiinak három megjelenési formáját ismerjük. A 2-7 x 2-4 mikrom-es (a méter milliomodrésze) trofozoit, amely +4 °C-on öt-nyolc napig életképes. A betegség heveny szakaszában fordul elő, általábana sejteken belül, de néha a sejteken kívül is.

Egy másik alak a fallal körülvett 10-100 um-es ciszta, amely a trofozoithoz hasonló, úgynevezett bradizoitot tartalmaz. A betegség akut szakaszát követően képződik. A sejten belül fejlődik ki, s eközben roncsolja a gazdasejtet. +4 °C-on 1-2 hónapig marad fertőzőképes.

A 9-13 mikrom-es oociszta kifejlett állapotban két sporocitát tartalmaz, s mindegyikben négy sporozoit van. Az oociszta a toxoplazma legellenállóbb alakja, nedves környezeten legalább két-három hónapig életképes. A szervezetbe jutott toxoplazmák a vér és a nyirokkeringés révén minden szervbe eljutnak, közben gyorsan szaporodnak, amelyet csak a szervezet védekezőrendszere lassít. A kórokozó megtelepedési helyein kisebb-nagyobb szöveti károsodások keletkeznek.

Klinikai szempontból a toxoplasmosis két fő csoportba osztható aszerint, hogy a születés utáni fertőzés következménye-e, vagy a magzati élet során jut a szervezetbe. Eszerint megkülönböztetünk szerzett (akvirált) és veleszületett (congenitális) toxoplasmosist. Az előbbi aránylag gyakori, de csak ritkán okoz súlyos megbetegedést.

Tünetek

A fertőzést követően hőemelkedés, hurutos tünetek, nyirokcsomó-megnagyobbodás jelentkezik. Az esetek többségében a nyaki tájon jelentkező diónyi, mogyorónyi nyirokcsomók hívják fel a figyelmet a kórokozó támadására. A betegek rendszerint ezzel a tünettel keresik fel az orvost. A ritkább kórképek közé tartozik a tüdő-, az agyhártya- és agyvelőgyulladás.

Az akut fertőzés tüneteinek az immunitás kifejlődése, az antitestek megjelenése vet véget, s ennek eredményeképp kifejlődnek a toxoplazma cisztás, nyugvó alakjai.

Az AIDS-ben szenvedő betegek, illetőleg az immunszuppressziós kezelésben részesülők esetében az immunvédekezés hiányában a már cisztálódott toxoplazmák kiszabadulhatnak.A cisztából kiszabaduló toxoplazmák szétszóródnak a szervezetben, és súlyos kórképeket: agyvelő-, szívizom- és tüdőgyulladást okoznak.

A terhesség idején az anyát érő friss fertőzés következtében a kórokozók átjutnak a méhlepényen, és károsítják a magzatot. Spontán vetélést, halvaszületést vagy veleszületett toxoplasmosist okoznak. A kórokozó hatása a terhesség első harmadának végén és a második harmadában a legsúlyosabb. Ebben az időszakban 50 százalék az esélye annak, hogy az anyát érő fertőzés megtámadja a magzatot is, s ezeknek az eseteknek 2-10 százalékában alakul ki veleszületett toxoplasmosis.

A veleszületett toxoplasmosis jellemző tünete a mikrocephalia, a vízfejűség, a szellemi visszamaradottság (retarcíáció) és különféle szembetegségek.  A veleszületett toxoplazmás fertőzésre visszavezethető szemelváltozások, a szellemi fogyatékosság évek múltán is kialakulhat, annak ellenére, hogy az újszülöttön a betegségnek semmiféle tünete nem látható. Ezért tartják fontosnak, hogy a terhesség idején fertőződött anyák gyermekeit hosszabb ideig tartsák megfigyelés alatt.

A toxoplasmosis gyógykezelésére pyrimethamirat, szulfonamidot, illetve spiramycint alkalmaznak.

A T. gondii kimutatása az agy-gerincvelői folyadékból (liquorból), illetőleg a kórokozó feltételezett megtelepedési helyéről vett minták mikroszkópos vizsgálatán, továbbá a vérminták szerológiai vizsgálatán alapul. A szerodiagnosztikai módszerek egy része alkalmas a specifikus antitest IgA, IgM, IgG típusú immunglobulinjainak a meghatározására is.

A beteg gyógykezelése szempontjából fontos, hogy felismerjék a friss fertőzést, erre az IgM vagy az IgA kimutatása egyformán alkalmas. A gyógykezeléstől csak a betegség akut szakaszában várható eredmény. Ha az IgA- vagy az IgM-vizsgálat eredménye negatív, de az IgG-é pozitív, az azt igazolja, hogy a beteg már korábban átesett a fertőzésen.

Hogyan fertőz?

Az ember háromféleképpen fertőződhet toxoplazmával. A macska által ürített oocisztákkal, a fertőzött állatók cisztát tartalmazó, és nem kellően (60 °C alatt) hőkezelt húsának fogyasztásával, valamint magzati korban a méhlepényen átjutó toxoplazmák révén.

Az elmondottak alapján a toxoplazmás fertőzés megelőzésének lehetőségeit így foglalhatjuk össze. A macskákat távol kell tartani a madarak és egerek zsákmányolásától, a macskák alatt naponta kell almot cserélni, a macskaürülékkel szennyezett talajon végzett munkák közben kesztyűt kell viselni, a macskákat távol kell tartani a homokozóktól, ahol gyerekek játszanak, kerülni kell a nyers vagy nem kellően átfőtt, átsült hús fogyasztását.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni, mennyire fontos, hogy a terhes nők elkerüljék a fertőzést.

A tanácsadás, a terhes asszonyok szerológiai szűrése, a fertőzöttek gyógykezelése hatásosan csökkenti a veleszületett toxoplasmosis kifejlődésének esélyét. Ausztriában és Franciaországban a terhes asszonyok kötelező vizsgálatai közé tartozik a toxoplazma-szűrés, és eredményeként számottevően csökkent az ilyen betegségek száma.