A védőoltások története

Az első hatékony védőoltást, amely a modern kor védőoltási elvét és gyakorlatát megalapozta, a himlő megelőzésére használták.

| InforMed Hírek20   InforMed | Straub, I.
A himlő az emberiség egyik legrettegettebb fertőző betegsége volt. Már a legősibb kínai és indiai írásos emlékekben találkozunk ezzel a betegséggel. Az a tény, hogy ókori feljegyzések fennmaradtak a himlőről, jelzi a betegség jelentőségét. A himlő tényleges évezredes előfordulásának ma is látható bizonyítéka van: a több mint 3000 évvel ezelőtt meghalt V. Ramszesz egyiptomi fáraó múmiáján a friss himlős elváltozások jól felismerhetők: V. Ramszesz himlő következtében halt meg. A betegség szegényt és gazdagot, a társadalom legalsó szintjén élő személyeket és a királyokat egyaránt érintette.

Mintegy 2500 évvel ezelőtt a kínai és indiai orvosok arra jöttek rá, hogy a himlős pörkökből származó anyag (váladék vagy por) orr-nyálkahártyába vagy bőrbe való dörzsölésével általában csak a szokásosnál enyhébb lefolyású betegség alakult ki. Ez a betegség azonban megvédte az "oltott" személyt a halálos kimenetelű kórtól. Ezt az eljárást variolációnak (himlő = variiola) nevezték el.

A varioláció az említett Kínán és Indián kívül Nyugat-Ázsiában, de Afrika számos területén is ismert volt. Európában és Amerikában is végeztek variolációt a XVII. és XVIII. században. Az eljárás nem volt teljesen veszélytelen, mert az ilyen módon kezelt személyek 1-2%-a himlő következtében meghalt. A természetes betegség magas halálozási arányához viszonyítva azonban az 1-2%-os halálozás már kedvező változást jelentett.

A XVIII. század végén egy angol vidéki orvos, Edward Jenner a védőoltás kialakításával",felfedezésével" megváltoztatta a himlő s egyben a fertőző betegségek további alakulását.

Már addig is köztudott volt, hogy azok a fejőnők, akiknek kezén tehénhimlős elváltozás alakult ki, védettek voltak az emberi himlő ellen. Jenner volt azonban az első orvos, aki ezt a felismerést nem csupán elfogadta, mint ismert tényt, hanem hasznosítani is akarta.

1796. május 14-én egy fejőnő kezén lévő tehénhimlős hólyagból vett váladékot vitt be egy egészséges nyolcéves fiú karjának bőrébe, ahol a hetedik napon kifejlődött egy kis hólyagocska. Két hónappal később megkísérelte ezt a gyermeket valódi himlővel fertőzni, azonban a gyermeken semminemű elváltozást nem észlelt.

Ezzel Jenner "feltalálta" a himlő elleni oltóanyagot: az egészséges személyt tehénhimlővel fertőzte, az oltás hatékonyságáról pedig bizonyosságot szerzett azzal, hogy az oltott személyben a valódi himlőváladék nem okozott megbetegedést.

A felfedezés utáni tíz éven belül a himlő elleni oltás Európa-szerte megkezdődött, használata azonban távoli területeken, például Amerikában és Ázsiában éppen az "oltóanyag" szállítási nehézségei miatt körülményes volt. Dél- és KözépAmerika népességének oltása csak akkor kezdődhetett meg, amikor a spanyol király 22 gyermeket szállított egy hajón Venezuelába.

Az indulásnál csupán két gyermeket oltottak be, majd amikor az oltás helyén a gennyes hólyag kifejlődött, két újabb gyermek is oltásban részesült az első két gyermek oltási elváltozásából. Ilyen módon az út folyamán hetente továbboltották a gyermekeket.

Annak ellenére, hogy az oltási technika és az oltás hatékonysága ismert volt, a széles körű vagy kötelező oltások csak lassan terjedtek el, így himlőjárványok továbbra is előfordultak.

Angliában csak 1840-ben fogadták el az első oltási törvényt, azt követően, hogy egy három évig tartó nagy himlőjárványban több mint 41 000 beteg halt meg.

A himlő elleni oltások folyamatos elterjedésével és általánossá válásával a betegség számos európai országból kiszorult. Az oltás hatékonyságát támasztja alá, hogy nem egészen 200 évvel Jenner halhatatlan felfedezését követően a himlőt, ezt a rettegett betegséget felszámolták az egész világon.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által irányított nemzetközi összefogás segítségével Ázsia, Afrika és Amerika területéről is sikerült kiszorítani a betegséget.

Az utolsó természetes úton szerzett himlő-megbetegedés 1977-ben fordult elő, a Föld himlőmentességét a WHO 1980-ban deklarálta. A himlő globális felszámolásával egyben megteremtették más fertőző betegség felszámolásának elvi és gyakorlati lehetőségét is.

A himlő felszámolásának programja

Mint ahogy az előzőekben arról már volt szó, a himlőnek mint betegségnek igen nagy szerepe volt a védőoltások történetében. Maga a himlő felszámolásának programja (a himlő-eradikációs program) adta meg az egész Földre érvényes nemzetközi együttműködést a védőoltással megelőzhető fertőző betegségek csökkentésére, illetve felszámolására.

Adatok a himlő előfordulásáról

A francia-porosz háború idején (1806-1807) több mint 200000 katona betegedett meg himlőben és 25 000 meghalt. Ugyanebben az időben Párizsban több mint 18000 polgári személy halt meg a betegség következtében.

Az addig izolált területekre behurcolt himlő a világ számos részén óriási pusztítást okozott. Izlandon például 1707ben az összesen mintegy 58 000 lakosból 18 000 halálát okozta a himlő. Amerika felfedezését és gyarmatosítását követően az indián lakosság körében szörnyű pusztítást okozott a himlő Észak-, Közép-, de Dél-Amerikában is.

Különösen katasztrofális volt, amikor Mexikóba 1520-ban behurcolták az addig ott ismeretlen himlőt: a számítások szerint mintegy 3,5 millió ember pusztult el a betegség következtében.

Észak-Amerikában is súlyos következményei voltak a kórnak. Az 1617 és 1619 között dúló járványban a Massachusetts partvidékén élő indiánok kilenctizede meghalt. Eastham város 1331 lakosa közül négy élte túl a járványt.

Európában olyan ismert történelmi személyiségek haltak meg himlő következtében, mint XV. Lajos francia király, II. Mária, Anglia királynője, I. József császár (Németország), II. Péter orosz cár. I. Erzsébet, Anglia királynője 29 éves korában betegedett meg himlőben. Nem halt ugyan meg, de megkopaszodott, élete végéig parókát hordott, és torzító himlős hegek csúfították el arcát.

Európában rendszeresen előfordultak járványok, a betegek 20-40%-a meghalt. A XVIII. század eleji Európában minden 10 gyermek közül 2 himlő következtében halt meg, a vakság okai között pedig első volt a himlő.

Ahogy arról említés történt, Európa és a fejlett világ többi országában végzett rendszeres és a lakosság nagy részére kiterjedő védőoltással sikerült kiszorítani a himlőt a XX. században.

A második világháborút követő időszakban a betegség már csak a fejlődő világban fordult elő, de hogy mennyi volt a megbetegedések száma, arra vonatkozóan nem álltak rendelkezésre megbízható adatok, annak ellenére, hogy a fejlődő országok a himlőmegbetegedések számát jelentették az Egészségügyi Világszervezetnek.

A himlőfelszámolási program kudarca, majd sikere

Az Egészségügyi Világszervezet vizsgálta, hogy milyen óriási emberi veszteséget jelent a himlő fejlődő országokbeli jelenléte. A fejlődő országokban szokásosan jelen lévő kór azonban a fejlett világot is fenyegette a behurcolások révén.

A világ óriási himlőmentes területein a himlő elleni védőoltásokat kizárólag azért kellett fenntartani, mert sohasem volt kizárható egy-egy behurcolás, s amennyiben a népességet oltási immunitás nem védte volna, igen súlyos kimenetelű járványok alakulhattak volna ki.

Mindezeket figyelembe véve a WHO úgy döntött az 1950-es évek végén, hogy egy egész Földre kiterjedő himlőfelszámolási, eradikációs programot fejleszt ki. A programot 10 évre tervezték.

A program keretében a himlővel érintett országokban igen nagy számban oltották a helyi lakosságot, azonban ennek ellenére a felszámolás tervezett végéig nem sikerült megszabadulni a betegségtől. Ekkor a WHO szakértői úgy döntöttek, hogy alaposan meg kell vizsgálni a betegség természetét, illetve a programban addig alkalmazott módszerekkel.

Megállapították, hogy a fejlődő országokban felhasznált oltóanyag minősége nem volt megfelelő. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy az oltás beadási módja, az ún. skarifikálás (a bőr kettős kereszt formájában való felületes sértése, és ezen keresztül a himlőnyirok bejuttatása) igen nehézkes, tömegméretekben nehezen alkalmazható.

Arra is rájöttek, hogy a tömegméretű általános oltások mellett hatékonyabb, ha közvetlenül a beteg vagy betegek kiszélesített környezetében végzik az oltásokat.

Ezt követően az oltóanyag minőségét javították. Számos fejlett ország, köztünk hazánk is, de legnagyobb mértékben az USA és az akkori Szovjetunió segítette a fejlődő országokat megfelelő minőségű himlővakcinával.

Ennek hatására már két év múlva a világon felhasznált himlőoltóanyag szinte kivétel nélkül kiváló minőségű volt. Annak érdekében, hogy az oltóanyag beadása ne követeljen meg speciális előképzést és hosszú idejű gyakorlatot, kifejlesztették az ún. többszörös pontozás módszerét. Ez azt jelentette, hogy egy speciális kéthegyű tűvel többször érintették a bőrt s juttatták be a himlőnyirkot a szervezetbe.

Ezen túlmenően gondos járványügyi vizsgálatokat, felderítéseket végeztek a betegség előfordulásával kapcsolatban, és a betegek közvetlen környezetében oltottak. Mindezen elv és gyakorlat alapján az új program megkezdését követő 10 éven belül sikerült felszámolni a himlőt. Az utolsó megbetegedés Szomáliában 1977 októberében fordult elő.

A WHO még mintegy két éven keresztül aktív vizsgálatokat végzett valamennyi, korábban himlő által érintett területen a betegség esetleges előfordulására vonatkozóan.

Minden egyes gyanús esetet kivizsgáltak, s csak ezt követően deklarálta a WHO a Föld himlőmentességét. Ezután már lehetővé vált, hogy valamennyi ország megszüntesse a himlő elleni védőoltásokat is.

Ez a program az említetteken kívül azért válhatott sikeressé, mert egy nemzetközi szervezet, az Egészségügyi Világszervezet által koordinált, szakértők által segített program volt, mely azonban igen erősen épített a himlő által érintett országok nemzeti erőfeszítésére is. Tehát egy nemzetközileg irányított, nemzetileg érdekelt programról volt szó.

| himlő, Jenner
2022-05-22 14:02:46
hírdetés
hirdetés

Web Design & Development Prowebshop