Meddig véd a himlőoltás?
Aligha nyújt védelmet a hetvenes évek közepe táján kapott himlőoltás – állítják a foglalkozásuk miatt az USA Maryland államában 1994 és 2001 között himlő ellen újonnan beoltott 621 mikrobiológus ellenőrző vizsgálata alapján a kutatók.
Kép: The Conversation
Csak 40 személynél (alig 6 százaléknál) tudtak még kimutatni korábbról származó immunitást. E szerint a himlő teljes visszaszorulását megelőzően beoltottaknál húsz év multán már nincs meg a betegség elleni védettség.
Mivel csupán az USA-ban az emberek körülbelül 60 százaléka kapott ilyen védőoltást, ők is többnyire ugyanolyan mértékben vannak kitéve egy esetleges fertőzésnek, mint az azóta született mintegy 120 millió új állampolgár.
A marylandi tanulmány azért vált most időszerűvé, mert nem zárható ki, hogy – az ominózus anthraxeset után – a belátható jövőben himlőkórokozókkal is próbálkozhatnak terroristák. Számos járványügyi szakember – köztük Bill Bicknell, a Massachusettsi Közegészségügyi Igazgatóság egykori biztosa, jelenleg a Bostoni Egyetem munkatársa – ezért most a teljes lakosság újraoltását szorgalmazza.
Szerinte elsőként az egészségügyi dolgozókat kellene beoltani, majd – egészségi állapotuk előzetes ellenőrzése után – az önként jelentkezőket is. A tömeges méretekben legutóbb 1968-ban végrehajtott himlőoltás következményeit a mostani időszakra kivetítve azonban ennek kapcsán legalább 180, a várható komplikációk miatt bekövetkező halálesettel is számolni kellene, ami egy talán fejét soha fel nem ütő kórokozó elleni védelemért aránytalanul magas ár.
Az Atlantai Járványügyi Központ – noha maga is elismeri, hogy a himlővel szemben ma már senki sem élvez immunitást, mégis szükségtelennek tart egy ilyen tömeges védőoltást, helyette az esetleg észlelt fertőzöttek közvetlen környezetét és a velük kapcsolatba került személyeket kellene csak beoltani.
Hasonló állásponton van egyébként a himlőoltásokat 1980-ban megszüntetett Nagy-Britannia egészségügyi minisztériuma is. Annál is inkább, mivel brit szakértői vélemények szerint a hosszú távú immunitás számos kérdése még tisztázásra vár – vélhetően a lakosság körében jelenleg is fennmaradt e betegséggel szemben bizonyos védettség.
Az évszázad elején Angliában és az USA-ban végzett vizsgálatok szerint ugyanis akár 50 évig is eltarthat a kórokozókkal szemben oltás révén szerzett immunitás. A megbetegedéstől talán már nem véd, de a haláltól megóvhat. Erre utal egy Izraelben 1990-ben készített tanulmány is, amely kimutatta, hogy a vírusokkal szemben képződött antitestek évtizedekig fennmaradnak a vérben.