ÚJ

Az oltás ma is életet ment

Bizonyos időszakokban - így például a téli influenzajárványok idején - sokat lehet hallani a védőoltások fontosságáról. A védőoltások célja ugyanis, hogy ellenállóvá tegyék az emberi szervezetet a fertőző betegségekkel szemben. A különféle vakcinák hatásmechanizmusa azon az elven alapul, hogy az oltóanyaggal az emberi szervezetbe juttatják egy-egy fertőző betegség legyengített vagy módosított kórokozóját, amely kiváltja a betegséggel szembeni védettséget. Az aktív immunizálás után már a szervezetnek nincs más dolga, mint hogy "felelevenítse a tanultakat", azaz hogy az élő kórokozóval találkozva könnyedén legyőzze azt. A fertőző betegségek oltással történő megelőzésében Magyarország világviszonylatban is előkelő helyen áll, hiszen nálunk bizonyos fertőzések ellen már gyerekkorban kötelezően beoltanak mindenkit. A kötelező védőoltások olyan súlyos betegségektől óvják meg a gyereket, mint a század elején még igen sok áldozatot szedő (fulladást, keringési elégtelenséget okozó) diftéria, a súlyos szövődményeket okozó szamárköhögés, a merevgörcsként emlegetett és az ötvenes évekig 88-91 százalékban halált okozó tetanusz, a vírusfertőzés okozta - idegrendszeri, illetve bénulásos tüneteket produkáló-járványos gyermekbénulás, a - főleg csecsemőkorban halálos végű - kanyaró, a terhes nőkre és magzataik fejlődésére veszélyes rubeola, illetve az elsősorban a felnőttekre veszélyes - süketséget, here- és petefészek-gyulladást okozó - mumpsz. Mivel a szervezetbe juttatott oltóanyag következtében a betegség enyhe formában és gyorsan lejátszódik, nem ritka, hogy az oltást ún. oltási reakció követi. A gyerekorvosok tapasztalata az, hogy oltási szövődmény igen ritkán fordul elő, ám ebben az egyéni érzékenységen túl annak is fontos szerepe lehet, hogy csak teljesen egészséges gyereket oltassunk be. A kötelező alapoltásokat és az emlékeztető oltásokat egyébként térítésmentesen kapják a gyerekek. Az elsőt, a BCG-oltást, a tuberkulózis ellenit - az oltásokat a későbbiekben is igazoló okmánnyal, az oltási könyvvel együtt - már a szülészeten (2500 gramm alatti koraszülött csak akkor, ha súlya meghaladja ezt a határt) kapja meg a csecsemő. A soron következő - tetanusz-diftéria és szamárköhögési elleni - Di-Per-Te oltást három, négy, öt hónaposan, az emlékeztető oltásokat pedig harmadik, a hatodik és a tizenkettedik életévükben az óvodában, iskolában - szervezetten - kapják meg a gyerekek. Három hónapos és a hároméves kor között a gyermekbénulás elleni, Sabin-cseppként ismert vakcina, 15 hónapos korban pedig a kanyaró elleni szérum következik. 1999-től a térítésmentes, kötelező védőoltások köre tovább bővül: a 14 éveseknek adott fertőző májgyulladást okoz B vírus elleni oltással. Ütő főorvos, az ÁNTSZ fővárosi tisztiorvosa szerint a lépést a tizen- és huszonéves korosztály fokozott veszélyeztetettsége - életmódja, szexuális szokásai nagy kockázati tényezőt jelentenek -, illetve az indokolja, hogy nemcsak a világon, hanem Magyarországon is rohamosan nő a hepatitis-B vírust hordozók száma (jelenleg 50-100 ezer között van). A hepatitis-A vírus elleni oltás főleg az alapbetegségük vagy életmódjuk (intravénás kábítószeresek, szexuális szokásaik miatt érintettek) miatt veszélyeztettek számára javasolt. A gyerekek és fiatalok kötelező oltásán kívül egyes oltásokat ugyancsak 100 százalékos társadalombiztosítási támogatással kaphatnak meg a hatvanöt év felettiek, valamint a bizonyos krónikus (szív és tüdő-, valamint cukor- és májbetegek) és az immunhiányos betegségben (szervátültetettek, rákbetegek, léphiányosok) szenvedők. Az idén, a tavalyinál kétszázezerrel több, egymillió ingyenes influenza elleni védőoltást adhatnak be a háziorvosok és kórházi szakorvosok - tudtam meg dr. Petrovicz Edinától, a Szent László Kórház belgyógyász-fertőzőgyógyász-immunológus szakorvosától, aki azért is tartja fontosnak a téli időszakban az oltással történő védekezést, mert az idősek, vagy valamilyen betegség miatt legyengültek szervezete "önerőből" képtelen legyőzni a betegséget, illetve a fertőzés következtében fellépő szövődményeket. Az ingyenes védőoltás a krónikus belosztályon fekvő betegeket, az egészségügyben dolgozókat, a szociális és nyugdíjasotthonok lakóit is megilleti. Mivel az influenza sokszor együtt "támad" az életkor előrehaladtával megannyi szövődménnyel járó, nemritkán halálos kimenetelű, tüdőgyulladást, agyhártyagyulladást okozó pneumococcus baktériumfertőzéssel, a járványügyi szakemberek ugyanannak a körnek ajánlják ezt a védőoltást, mint az influenza ellenit. Míg az influenza elleni oltást évente kell ismételni, hogy megőrizzük a szervezet védettségét, a tüdőgyulladás ellenit elég öt-tíz évenként "feleleveníteni". A két szérum együtt is beadható, ám a pneumococcusok okozta betegségek kivédésére beadott oltóanyagért mindenkinek fizetnie kell (kb. 1000 forintba kerül a gyógyszertárakban). Az influenza elleni oltás ajánlott az erős dohányosoknak, a valamilyen betegségből éppen kilábalóknak is. Az egészségi állapotuk, vagy életkoruk alapján kevésbé "veszélyeztetettek" a vakcinát teljes áron - 500-600 forintért - vásárolhatják meg a patikákban. Hogy az új járványok és a már elfeledettnek hitt fertőző betegségek "feltámadásának" (a betegség kezelésére használatos penicillinkészítményekkel szemben bizonyos baktériumok egy idő után ellenállók lesznek) megelőzése, kezelése a huszadik század végén is sok gondot okoz a szakembereknek, bizonyítja az a tanácskozás, amelyet nemrégiben tartottak a hazai infektológusok. Az új betegségek között feltűntek pl. a kullancsok által terjesztett vírusos fertőzések, az agyvelőgyulladás (megelőzésére létezik védőoltás, s az alapoltást emlékeztető oltások követik) a Lyme-kór, a tularaemia, a Tibola. Napjaink legrettegettebb vírusfertőzéseinek - az AIDS-nek, az Ebolának - mind ez ideig nem sikerült megtalálni sem az oltóanyagát, sem a gyógyszerét. Hazánkban a régi baktériumok okozta fertőző betegségek közül visszatérni látszik - leginkább szociális és egészségügyi okokból - a tüdőbetegség, s egyes, földrengés sújtotta országokban tífusz- és koleraveszéllyel is számoltak a járványügyi szakemberek. Azok az utazók, akik távoli országokba utaznak, jó ha hallgatnak az Egészségügyi Világszervezet ajánlására, miszerint érdemes még itthon (A IX., Gyáli út 2-6. alatti Nemzetközi Oltóközpontban) beoltatniuk magukat hepatitis-A vírus, esetleg kolera, tetanusz, sárgaláz, bakteriális agyhártyagyulladás ellen. Természetesen a védőoltás adta védettséghez társulnia kell egyfajta fegyelmezettségnek: pl. ajánlott betartani az ételek főzésére, hámozására, a palackozott és a forralt víz fogyasztására vonatkozó szabályokat, a körültekintő higiénés előírásokat. Az említett járványügyi tanácskozáson a szakemberek is feltették egymásnak a kérdéseket: az egyre változatosabb oltóanyagok nem gyengítik, esetleg károsítják a szervezet saját ellenálló képességét? Nem zavarják-e meg a szervezet "felismerő" és védekezőrendszerét az oltóanyagok? Lehet-e biztosítani a vakcinák egyenletes minőségét? E kérdések ellenére dőreség lenne lemondanunk az oltásokról, hiszen ezeknek köszönhető, hogy mára sikerült felszámolni egy sor, tömegeket tizedelő, sokakat megnyomorító fertőző betegséget. De magunk is sokat tehetünk - egészséges életmóddal, táplálkozással - szervezetünk edzettségéért.


A védőoltásokról (6.) - Ami a megbetegedési veszély miatt kötelező

Az Egészségügyi Világszervezet útmutatása szerint egyedül a sárgaláz elleni oltás kötelező.


A védőoltásokról (5.) - Ami a megbetegedési veszély miatt kötelező

Csak bizonyos embereknek, bizonyos körülmények között kötelező. Ha olyan megbetegedés fordul elő - a tetanusz kivételével -, mely ellen van védőoltás és az életkorhoz kötötten kötelező, akkor a beteg környezetében élők oltottságát azonnal megvizsgáljuk, a hiányt pótoljuk, illetve ha szükséges, emlékeztető oltást végzünk.


Új vakcina vírusok ellen

Egy washingtoni biokémiai kutatóintézet azt reméli, hogy új vakcina dolgozható ki a legveszélyesebb fertőzések és a rákos sejtburjánzások megelőzésére. Ha az eljárás tényleg beválik, akkor nem általában védő antitestek, hanem a konkrétan támadó vírusok és ráksejtek ellen becélzott fehérvérsejtek akadályozzák meg a betegségeket.


| | | | 5
data-full-width-responsive="true">
hírdetés
hírdetés

Web Design & Development Prowebshop