Amerikai tudósoknak sikerült megfejteniük, hogyan lehetséges az, hogy a H5N1-es vírustörzs eddig főként csak a szárnyasokkal foglalkozó munkásokat támadta meg, és nem alakult ki emberről emberre átadható mutáció.
Japán északkeleti részén észlelték egy baromfifarmon, ahol 143 ezer csirkét leölnek. A helyszíntől 10 kilométeres körzetben korlátozó zónákat alakítottak ki.
A kínai egészségügyi tárca közlése szerint a H7N4 madárinfluenza vírustörzset azonosítottak emberben a kelet-kínai Csiangszu tartományban, a világon ez az első igazolt emberi fertőzés - közölte a hongkongi egészségvédelmi központ szerdán.
Az állategészségügyi veszélyhelyzetek megelőzését segítő útmutatók kidolgozásáról állapodott meg a Földművelésügyi Minisztérium (FM) és a Baromfi Termék Tanács (BTT).
Madárinfluenza-megbetegedést regisztráltak Indianában, az Egyesült Államok egyik középnyugati államában - közölte pénteken a szövetségi agrárminisztérium, figyelmeztetve, hogy csak a gyors reagálás állhatja útját egy a tavalyihoz hasonló, nagyobb járvány kitörésének.
Szükségállapotot hirdettek ki pénteken az amerikai Nebraska államban a madárinfluenza-járvány rohamos terjedése miatt. Korábban hasonló intézkedést hoztak Wisconsin, Minnesota és Iowa államban is.
Szükségállapotot hirdettek pénteken az egyesült államokbeli Iowában is a madárinfluenza-járvány rohamos terjedése miatt.
Újabb ember halt meg a madárinfluenza H7N9-es altípusa okozta fertőzésben szombaton Kínában, az ország keleti részén fekvő Anhuj tartományban.
Eddig már több mint kétmillió baromfit kellett levágni a terjedő madárinfluenza-járvány miatt Tajvan szigetén, a legfrissebb hírek szerint egy védett madárfaj, a feketearcú kanalas gém egy példánya is a fertőzés áldozatai között van.
Európában először mutatták ki vadon élő madárban a madárinfluenzát okozó vírus különösen veszélyes H5N8 törzsét: a Mecklenburg-Elő-Pomeránia német szövetségi tartományban talált, kórokozót hordozó madarat lelőtték. A fejlemény miatt a német kormány hétfőre válságtanácskozást hívott össze.