A D vitamin nem véd a megfázástól

Bár a D vitamin erősíti az immunrendszert, nem érdemes kiegészítőként nagyobb adagban szedni a megfázás megelőzésére, mert új-zélandi kutatók tanulmánya szerint nem véd a meghűléses megbetegedésektől.


A szülőket kisebb eséllyel betegíti meg a náthavírus

A náthavírusnak kitett szülők közül kevesebben betegszenek meg, mint nem gyerekes kortársaik közül, az összefüggés ráadásul független meglévő immunitásuktól. A meglepő eredményre amerikai kutatók jutottak, akik munkájukról a Psychosomatic Medicine című szakfolyóiratban számoltak be.


A nátha vírusa még annál is gyakoribb, mint hitték

A közönséges nátha vírusa még annál is elterjedtebb, mint eddig hitték - állapították meg kanadai kutatók, akik egyetemista korú diákok körében vizsgálódtak.


A cink gyorsítja a meghűlésből való felépülést, de mellékhatása is lehet

A cink szedése felnőtteknél kissé rövidíti a meghűlésből való felépülési időt, de kellemetlen mellékhatása lehet, például hányinger vagy kellemetlen íz - állapították meg kanadai kutatók elemzésükben.


Gyakori a placebohatás a meghűlés elleni szereknél

Gyorsan javulnak meghűlésükből azok, akik hisznek az alkalmazott gyógymódban, még akkor is, ha nem a valódi szert kapják, hanem placebót - állapították meg amerikai kutatók.


Hatékony lehet a cink a nátha kezelésére

A cinktartalmú szerek - tabletták, szirupok - csökkentik a nátha tüneteit, és rövidítik lefolyását - idézte indiai kutatók megállapítását szerdán a BBC hírportálja (https://www.bbc.co.uk/news).


Tanácsok a nátha és megfázás ellen

Ősszel a csalóka az időjárásban könnyen megfázhatunk, és a nátha gyógyszerét még mindig nem találták fel. Helyette néhány jó tanács talán segít, ha meggyógyulni nem is, de legalább könnyebben viselni a tüneteket.


Gyógymódok megfázásra

Nagyon szenved a nátha vagy az influenza tüneteitől? Van néhány tippünk, amitől jobban érezheti magát.


Mit tegyünk, ha náthásak vagyunk?

A közönséges náthát nem lehet meggyógyítani. A legfontosabb teendő, hogy sok folyadékot fogyasszunk, ezzel megelőzhető, hogy egy második betegség is kialakuljon. Ne igyunk kávét, teát és kólát, melyek koffeint tartalmaznak, ami vízvesztést okoz. Ami az evést illeti, hallgasson az étvágyára. Ha nem igazán éhes, egyen egyszerű ételeket: főtt rizst vagy húslevest.


Kórokozók a távkapcsolón is

Ha valaki tüsszög és szipog a családban, lehet, hogy a fertőzés forrását a hűtő ajtaján, vagy a televízió távkapcsolóján kell keresni. Egy vizsgálat szerint a náthás emberek kórokozói napokig megélnek az ilyen helyeken.


| | 3 | | |

Web Design & Development Prowebshop