A spanyol ápolónő egy véletlen mozdulat miatt kaphatta el az Ebola-vírust

Az Ebolával megfertőződött spanyol ápolónő úgy kaphatta el a betegséget, hogy véletlenül megérintette arcát azzal a védőkesztyűvel, amelyet egy karanténban kezelt ebolás beteg ápolásához vett fel - mondta szerdán egy spanyol egészségügyi tisztségviselő.

German Ramirez szerint a madridi III. Károly kórházban dolgozó ápolónő úgy emlékszik, egyszer hozzáért arcához a védőruhához tartozó kesztyűvel, amikor elhagyta a Sierra Leonéból Ebola-fertőzéssel hazatért 69 éves spanyol pap kórtermét. Az ápolónő, Teresa Romero korábban annak a kórházi csoportnak volt a tagja, amely a múlt hónapban vérzéses lázban meghalt misszionárius lelkészt kezelte. Ugyanabban a kórházban kezeltek korábban egy másik spanyol segélymunkást is, akivel szintén hazaszállítása után végzett a kór.

Eközben egy amerikai orvos, aki korábban felgyógyult a vérzéses lázból, vért adott egy másik amerikai Ebola-fertőzöttnek, az NBC amerikai tévécsatorna operatőrének. Ez a módszer az Ebola kezelésében korábban már hozott pozitív eredményeket.

Egészségügyi szakemberek azt remélik, hogy az orvos, Kent Brantly szervezetében az Ebola-vírus legyőzésére létrejött antitestek megerősítik a Libériában megfertőződött, amerikai állampolgárságú szabadúszó operatőr immunrendszerét.

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) múlt heti adatai szerint a februárban Nyugat-Afrikában kitört járvány eddig 7500 embert fertőzött meg, és közülük több mint 3400-an életüket vesztették. Ez a legsúlyosabb Ebola-járvány a vírus közel negyven évvel ezelőtti megjelenése óta.

| Ebola, vírus, fertőzés, járvány
2014-10-09 21:34:37

Web Design & Development Prowebshop