Sok az új ebolás beteg Sierra Leone nyugati felén, a keletin viszont csitul a járvány

Rohamosan nő az ebolás fertőzések száma Sierra Leonéban, a ragálynak naponta már húsznál is több a halálos áldozata. A járvány immár Sierra Leone nyugati részében tombol, holott keleti felén kezdődött hónapokkal ezelőtt - közölte kedden az illetékes Sierra Leone-i egészségügyi hatóság.

Ebola, fertőzés, járvány | MTI Hírek11
A tájékoztatás szerint a fővárosban, Freetownban és az attól nyugatra eső területeken két fertőzött régióban csak hétfőn 49 új megbetegedést jelentettek. A két térségben 851 a fertőzöttek száma. Ezzel szemben két, Freetowntól keletre eső régióból, amelyek korábban a járvány gócpontjainak számítottak, nem tudni újabb betegekről. Arról egyelőre nincs hivatalos tájékoztatás, hogy ott miért esett vissza az új esetek száma.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyik vezető tisztségviselője szerint várhatóan decemberre lehet majd biztosan megállapítani, hogy biztonságosak-e az ebola ellen kifejlesztett oltóanyagok. Ezeket jövő januárban kezdhetik alkalmazni kísérleti jelleggel. Marie-Paule Kieny, a WHO főigazgató-helyettese Genfben azt közölte: Európában, az Egyesült Államokban és Afrikában vagy tervezési szakaszban van, vagy már folyik is az oltóanyagok klinikai tesztelése. Amennyiben a szerek biztonságosnak bizonyulnak, januárban Nyugat-Afrikában egy oltási programban több tízezer adagot vetnek be belőle.

Hamarosan megkezdik a kanadai kormány által adott oltóanyag szélesebb körű klinikai tesztelését is több laboratóriumban. Emellett négy további, szintén "ígéretesnek" tűnő szert tesztelnek majd Afrikában. Oltóanyagot fejlesztenek ezeken kívül Oroszországban is - mondta Marie-Paule Kieny.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb adatai szerint a nyugat-afrikai országokban már több mint 4500-an haltak meg a betegségben. A ebolavírus eddig több mint 9 ezer embert betegített meg.



| ebola, fertőzés, járvány
2014-10-21 23:03:58
hirdetés
hírdetés

Web Design & Development Prowebshop