Hirdetés

WHO: nagyrészt sikerült megfékezni a betegség terjedését a Kongói DK-ban

Nagyrészt sikerült megfékezni az ebola terjedését a Kongói Demokratikus Köztársaságban - jelentette be szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO). Bikoro településén, ahol az első megbetegedéseket jelentették, több mint egy hónapja nem jegyeztek fel ebolás esetet.

ebola, ebolajárvány, kongó |

MTI Hírek13 | MTI

A legutóbbi adatok alapján úgy tűnik, hogy a betegséget nagyrészt sikerült megfékezni Bikoróban és a - több mint egymillió lakosú - tartományi székhelyen, Mbandakában - jelentette a kongói egészségügyi minisztérium kedd késő este kiadott közleményében.

Az egészségügyi hatóságok hétfőig 60 ebolás esetet jegyeztek fel, közülük 38-nál kimutatták a betegséget, 14-nél lehetséges a fertőzés, 8-nál gyanítható. A betegségnek 28 halottja van, eddig a felüknél sikerült megerősíteni, hogy ebolába haltak bele.

Eddig több mint 3000 embert oltottak be a WHO által küldött kísérleti oltóanyaggal, amelyet még 2015-ben, a legsúlyosabb ebolajárvány által sújtott egyik nyugat-afrikai országban, Guineában teszteltek. Az oltások akkor nagyon hatékonynak bizonyultak a betegség ellen.

A betegséget 1976-ban, a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti felében található Ebola folyó melletti településeken észlelték először.

A vírus természetes hordozói egyelőre nem ismertek, a legvalószínűbb, hogy a denevérek lehetnek. A kór fertőzött ember vagy állat testnedvével történő közvetlen érintkezés által terjed. A betegség súlyos vérzéssel jár, a halálozási arány egyes esetekben akár 90 százalékos is lehet.

A legsúlyosabb ebolajárvány legalább 11 ezer ember életét követelte 2014-15-ben Nyugat-Afrikában.

ebola, ebolajárvány, kongó

2018-06-20 23:54:11

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop