Hogyan kezdődött az ebola járvány Nyugat-Afrikában?

Egy bizonyos mops condylurus nevű denevérfaj, mely egy odvas fa üregében élt a guineai Meliandu területen, volt feltehetően a kiinduló pontja az ebola járvány kitörésének Nyugat-Afrikában. Erről írt jelentést a Robert Koch Intézet egy tudóscsoportja a december 30-i EMBO Molecular Medicine folyóiratban.

mops condylurus, Ebola, járvány, vírusfertőzés | InforMed Hírek13   InforMed | Sarkady, L.

A kutatók azért mentek Guineába, hogy megvizsgálják, vajon az aktuális járvány keretei közt a vadon élő állatok is megbetegedtek-e, mert a korábbi járványok során sok elpusztult, főleg sok emberszabású majom és kis erdei antilop.

Az elhullott állatok húsnak feldolgozás alkalmával a vírus át tud jutni az emberre, és így fertőzést válthat ki. Ez a nyom ezúttal tévútnak bizonyult: a kutatók semmilyen bizonyítékot sem találtak a vadak között egy nagyobb pusztulási arányra, semmi sem utalt arra, hogy a populáció megváltozott volna.

A tudóscsoport megvizsgálta annak a betegnek a környezetét, ahol a járvány kezdetét vette: ez a beteg pedig egy kétéves kisfiú volt Guineában, Melindou-ban. Ennek a helységnek a környéke sűrűn lakott, nincsen trópusi őserdő, mint általában Közép-Afrika falvai körül. A fiú házától 50 méterre találták az egyedül álló üreges fát, melynél a helyi gyerekek gyakran játszottak.

Noha a fa a kutatók megérkezése előtt röviddel leégett, mégis ki tudták mutatni annak a denevérfajnak az örökítő anyagát, amely a tűzeset előtt a fán élt. A mops condylurusról volt szó, amely fajjal kapcsolatban már a korábbi ebola járvány kitöréseknél is felmerült a gyanú, mivel ezek az ebola vírus fertőzést túlélik, és bennük az ebola vírus elleni antitest is megtalálható. Mindebből a team arra következtetett, hogy itt van az ebola járvány kitörésének kiindulópontja. „A jelen munka valószínűleg a legjobb lehetőség arra, hogy bepillantsunk az aktuális járvány kezdetének helyszínére”, kommentálta a Koch Intézet az eredményt.

A Robert Koch Intézet mellett több szervezet is részt vett a kutatásban: a Max-Planck Institut für Evolutionäre Anthropologie (Lipcse), a Wild Chimpanzee Foundation (Guinea), a Philips Egyetem (Marburg), az Institut für Tropenmedizin und internationale Gesundheit der Charité (Berlin ) és a McGill Egyetem, (Montreal, Canada).

| mops condylurus, ebola, járvány, vírusfertőzés
2015-01-08 20:46:03
hírdetés
hirdetés

Web Design & Development Prowebshop