ÚJ

WHO: Az ebola már nem jelent veszélyt a világra

A Nyugat-Afrikában kitört ebola járvány már nem jelent veszélyt az egész világra, és az államok képesek megbirkózni az elszigetelt esetekkel - jelentette be kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO).


Öt halott az újraéledő járványban Guineában, Libéria lezárta határát

Öten meghaltak Guineában az újraéledő ebolajárvány miatt, a szomszédos Libéria a vírus ismételt elterjedésétől tartva lezárta guineai határát - közölték kedden a két nyugat-afrikai ország hatóságai.


Két újabb ebolafertőzött esetet jelentettek be Guineában

Az Ebola vírus általi fertőzöttség két újabb esetét jelentette be csütörtökön a guineai kormány néhány hónappal azután, hogy ezt az afrikai országot ebolamentessé nyilvánították.


Harmadszor is ebolamentesnek nyilvánították Sierra Leonét

Harmadik alkalommal is ebolamentesnek nyilvánították Sierra Leonét, miután a vírus lappangási idejének a kétszerese, azaz 42 nap telt el új fertőzés nélkül az utolsó ismert ebolás beteg meggyógyulása óta - jelentette be csütörtökön az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a nyugat-afrikai ország fővárosában, Freetownban.


Ebola – meggyógyultak a majmok

Meggyógyította az ebolavírussal fertőzött majmokat egy két fehérjéből álló új kísérleti gyógyszer, amelynek sikeres tesztjeiről a Science Translational Medicine című amerikai folyóiratban számoltak be a szakemberek.


Egy orosz védőoltás "nagyon hatásosnak" bizonyult a teszteken az ebolavírus ellen

Oroszországban "nagyon hatásos" vakcinát fejlesztettek ki az ebolavírus ellen, tesztjei hamarosan Guineában folytatódnak - jelentette be az orosz egészségügyi miniszter genfi sajtótájékoztatóján.


Sierra Leonéban felgyógyult az utolsó ismert ebolás beteg

A nyugat-afrikai Sierra Leonéban meggyógyult az utolsó ismert ebolás beteg - jelentették be kedden Freetownban.


Sierra Leonéban újra felütötte fejét az ebolavírus

Újabb holttestben azonosították az ebolavírust Sierra Leonéban - közölte csütörtök este a helyi ebolaközpont szóvivője a BBC-vel.


WHO: Libéria ebolamentes, véget érhet a nyugat-afrikai ebolajárvány

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtökön hivatalosan is ebolamentesnek nyilvánította Libériát, és ezzel valószínűleg véget ért az ebolajárvány Nyugat-Afrikában.


Putyin: kétféle, ebolavírus elleni vakcinát állítottak elő Oroszországban

Kétféle, ebolavírus elleni vakcinát állítottak elő Oroszországban - jelentette be szerdán Vlagyimir Putyin orosz elnök.


| | | 4 | | | | | | |

Web Design & Development Prowebshop