Kevesebb a sürgősségi ellátásra szoruló amerikai kisgyerek az influenza elleni vakcina ajánlása óta

Az influenza elleni védőoltás ajánlása után több mint harmadával csökkent a sürgősségi ellátásra szoruló amerikai kisgyerekek száma amerikai és kanadai kutatók hétfői bejelentése szerint.

gyerek, influenza, oltás | MTI Hírek 2011 ;8
A kutatók a bostoni és montreali sürgősségi osztályok adatait összesítették és elemezték azt vizsgálva, miként hatott az a 2006-os amerikai ajánlás, hogy a 2 és 4 év közötti gyerekek valamennyien kapjanak influenza elleni védőoltást. Kanadában ezt az ajánlást csak 2010-ben tették meg az egészségügyi hatóságok.

John Brownstein, a Bostoni Gyerekkórház munkatársa elmondta, az amerikai és a kanadai szabályozásban rejlő különbségek adtak lehetőséget arra, hogy természetes környezetben hasonlíthassák össze az eredményeket. Tanulmányukat a Canadian Medical Association Journal című szakfolyóiratban ismertették.

A tanulmányban összesen 114 657 sürgősségi ellátás adatait elemezték, amelyre influenzaszerű tünetek miatt 2000 és 2009 között került sor a bostoni és a montreali gyerekkórházban. Úgy találták, hogy a 2006-os amerikai ajánlást követően az érintett korosztályban 34 százalékkal csökkent a bostoni gyerekkórházban az ilyen esetek száma a montrealihoz képest. A négyévesnél nagyobb gyerekek körében 11-18 százalékkal volt kisebb a sürgősségi esetek száma Bostonban Montrealhoz képest az ajánlás után.

Az Egyesült Államok betegség-megelőzéssel foglalkozó hatósága, a CDC jelenleg azt javasolja, hogy valamennyi 6 hónaposnál idősebb gyerek kapja meg az influenza elleni védőoltást.
| gyerek, influenza, oltás
2011-09-22 06:22:01


Web Design & Development Prowebshop