Hirdetés

Védettség az influenza ellen

Az influenzával való első találkozás meghatározza, hogy a későbbiekben miként reagál az ember szervezete a vírusra - állapították meg a Tucson-i Arizonai Egyetem és a Los Angeles-i Kalifornia Egyetem kutatói. A tanulmányt a Science tudományos folyóiratban publikálták.

influenza, influenzavírus, védettség, vírus |

InforMed Hírek16   InforMed


A kutatók az A típusú influenzavírus 18 törzsét és a vírus felszínén lévő hemagglutinin nevű fehérjét vizsgálták meg. Ennek a fehérjének mindössze két típusa van és az ember azzal szemben lesz védett, amellyel először találkozik a szervezete, a másik azonban továbbra is fertőz. Ez megmagyarázhatja, hogy egyes influenzajárványok miért okoznak több halálesetet és súlyos megbetegedést a fiatalok körében.

Amikor az ember immunrendszere először találkozik egy influenzavírussal, az antitesteket kezd termelni, hogy megcélozza a vírus felszínéből - nyalókaszerűen - kiálló hemagglutinin receptor fehérjét, amelynek tehát csak két változata van.

A kutatócsoport "kék és narancssárga nyalókákat" különböztetett meg. Az 1960-as évek vége előtt született emberek a "kék nyalókás" influenzavírusoknak - H1 vagy H2 - voltak kitéve gyerekkorukban. Az életük folyamán ők ritkán betegedtek meg másik "kék nyalókás" influenzavírusoktól, mint például a madárinfluenza néven ismert H5N1, de belehalhattak a "narancsságra" H7N9 típusú influenzába.

Pont az ellenkező jelenség figyelhető meg azoknál, akik az 1960-as évek végén születtek és így a "narancssárga nyalókás" influenzavírusnak - H3 - voltak kitéve.

A kutatók a H5N1 és a H7N1 madárinfluenza-vírussal fertőzött emberek kezelési adatait vonták vizsgálat alá. Az eredmények 75 százalékos védettséget mutattak a súlyos betegség kialakulásával és 80 százalékos védelmet az elhalálozással szemben azoknál a pácienseknél, akik gyermekkorukban ugyanilyen fehérjéjű vírusoknak voltak kitéve.

Az eredmények magyarázatot adhatnak arra, hogy az 1918-as influenzajárvány miért volt pusztítóbb a fiatalok körében. Azokkal a fiatal felnőttekkel a H1-es típus végzett és - az évtizedekkel később elemzett vérminták szerint - elég nagy a valószínűsége, hogy az érintett személyek H3-as típussal találkoztak először gyermekkorukban vagy védtelenek voltak a H1-gyel szemben.

influenza, influenzavírus, védettség, vírus

2019-11-07 13:51:52

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop